Varga Tibort két évvel ezelőtt kis híján meglincselte egy felbőszült roma társaság Ózd Center városrészben. Az idős ember traktorjával ment hazafelé az esti órákban traktorjával a földekről. Annyi volt a bűne, hogy az út közepén táncoló, nyolcadikos ballagást ünneplő családra mert dudálni… Többen felugrottak a traktorra, ablakát kitörték, a férfit ököllel ütötték és ki akarták rángatni a vezetőfülkéből. Ha ez sikerül, mert nem ér oda a barátja, már nem élne.
Az elkövetőket csoportosan elkövetett garázdaság miatt vonták felelősségre, de ez sem ment simán. Végül megúszták felfüggesztettel. Janiczak Dávid polgármester is kereste akkor a megoldást. Azt ígérte, az önkormányzat majd megvásárolja a házat, amit évekkel ezelőtt valaki eladott a renitens családnak. Így két év elteltével visszalátogattunk Ózd Centerbe, hogy lássuk, mi történt azóta. Önök mit sejtenek?
Ha mindent mérlegre teszünk a megszüntetett büntetőeljárás után, az ügyészség közbenjárása után egy felfüggesztett börtönbüntetést kapunk, és persze ma is ott lakik az egész társaság. A gazdák viszont készenlétben állnak, és ha kell, fellépnek megint.
Korábbi cikkeink az ügyben elérhetők ITT és ITT.
Füssy Angéla és Surányi József riportja
na4
2024-09-30 at 09:15
Elő a kaszákat és a kapákat, mint Dózsa György idején! 💪💪
Dr. Belák Ferenc
2024-09-30 at 07:48
Ha létezne csendőrség, akkor ez nem történt volna meg! Természetesen a zsidó horda azonnal nácit kiáltana.
hivor
2024-09-30 at 07:30
Az ítéletet meghozó bírót és az ügyészt kell börtönbe zárni. Soros bagázs által érzékenyített gazemberek.
Antónia
2024-09-30 at 07:21
A roma migránsok viselkedése, és az ítéletek mértéke azt vetíti előre, ami a mostani befogadókra vár.
Angie
2024-09-30 at 06:49
Semmi nem történt/történik Ózdon! Ott, mintha megállt volna az élet! Az emberek gondolkodása is kb. 70-es évek. Mindent a kormánytól várnak el, de tenni csak azok hajlandók, akik nem elégszenek meg az életükkel! Most is Jysket építenek, de a vásárlóerőhöz munkahely kellene! A kohóból most kitalálták, hogy élményparkkal összekötött tanösvényt csinálnak és úgy lesz kivilágítva, mint Las Vegas! Na ez kell ott az ilyen bűnözőknek! Janiczaktól ennyi telik!
A bírók meg szégyelljék magukat! Kívánom, hogy az élet ezt a mocsok ítéletet adja vissza nekik más módon, de többszörösen! A dolgos embert az ilyen lumpeneknek bánthatják, megverhetik?! Mit tesz a kormány?! Úgy tűnik évek óta semmit! Mintha közönyösek lennének!
sorry
2024-09-30 at 06:39
Várható volt az ítélet, jó hogy nem a gazdát bírságolták meg, mert megzavarta a lazítókat. Senki sem gondola, hogy Janicsák alatt kirakják a családot az utcára,avagy másik házba.