Pesti Srácok

Az Alkotmánybíróság dönt az UTE címerügyében

Az Alkotmánybíróság dönt az UTE címerügyében

A legmagasabb bírósági fórumokhoz fordult az Újpesti Torna Egylet (UTE) a futballklub arculati elemeinek – jellemző színeinek, címerének – megváltoztatása miatt – írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

A lap ismerteti: az 1885-ben létrehozott és több szakosztályt működtető újpesti egyesület kft.-ként működő futballcsapatának címerét a 2014-ben belépő új többségi tulajdonos az ügyvezető döntése nyomán 2017-ben megváltoztatta. Az arculati elemekről azonban a taggyűlés hivatott dönteni, csak százszázalékos szavazataránnyal, a kisebbségi tulajdonos UTE-val egyetértésben – a külföldi befektető ezzel a feltétellel vásárolhatta be magát 97 százalék erejéig a férfi felnőtt futballcsapatba. Az ügyvezető intézkedését követően az új címer díszítette már a focisták mezeit is. Az azóta lezajlott különféle perek végeredményben az UTE vereségével zárultak, hiszen a Fővárosi Ítélőtáblával szemben a Kúria végül úgy döntött, hogy a személyiségi jog alapján nem lehet jóvátenni a címer megváltoztatását, mint szerződésszegő magatartást. A Kúria döntése után az UTE panaszt tett az Alkotmánybíróságon (AB), azt kérve, hogy végezzék el az ügy alkotmányos felülvizsgálatát, és az alaptörvény több pontjának megsértése miatt semmisítsék meg a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét az azt megerősítő kúriai határozattal együtt. A futballcsapat ezzel visszakaphatná a régi címerét, amely nemcsak az UTE, hanem az egész városrész számára fontos szimbólum. A szokásos határidőket figyelembe véve az ügy várhatóan hamarosan az AB plénuma elé kerül.

Forrás: Magyar Nemzet

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.