Pesti Srácok

Az államfő kérdésről döntenek ma az osztrákok

Az államfő kérdésről döntenek ma az osztrákok

Vasárnap reggel elkezdődött Ausztriában az elnökválasztás második fordulója, amely szorosnak és izgalmasnak ígérkezik. A mintegy 6,4 millió osztrák választópolgár arról dönt, hogy Ausztria államfője a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen vagy az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által indított jelölt, Norbert Hofer legyen.

Az első szavazóhelyiségek reggel hét órakor nyitottak, és a kisebb településeken csupán pár órán át várják a szavazókat délelőtt. A hivatalos urnazárás 17 órakor lesz, így az első, nem hivatalos eredmények ez után várhatók. Az április 24-én tartott első fordulóban hat jelölt indult, de egyikőjük sem szerezte meg az abszolút többséget, a választásra jogosultak a két legtöbb szavazatot elért jelöltre voksolhatnak most vasárnap. A nagy érdeklődést jól jelzi, hogy a választási részvétel 68,5 százalékos volt. Az előző, 2010-es választáson a szavazásra jogosultak 54 százaléka voksolt, ami a legalacsonyabb részvétel volt azóta, hogy 1980-ban eltörölték a kötelező szavazást. 1980 óta az elnökválasztáson való részvétel folyamatosan csökkent. A második fordulóban a szavazásra jogosultak közül mintegy 900 ezren levélben voksolnak. Az osztrákok egyre szívesebben adják le levélben szavazataikat, ezt a 2010-es államfőválasztás óta tehetik meg. Akkor még a választásra jogosultak 8,8 százaléka élt ezzel a lehetőséggel, az áprilisi fordulóban már 12,5 százalék, vagyis több mint ötszázezren választották ezt a voksolási formát.

Az államfőválasztásnak már biztosan történelmi eredménye lesz, hiszen most először nem az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vagy az Osztrák Néppárt (ÖVP) soraiból kerül ki a szövetségi elnök. E két párt jelöltjei - a néppárti Andreas Khol és a szociáldemokrata Rudolf Hundstorfer - együttesen mintegy 23 százalékos támogatottságot szereztek az április 24-én tartott első fordulóban, míg az első helyen befutó Hoferre 35 százalék szavazott. A Gallup intézet által szombaton bemutatott közvélemény-kutatási eredmények szerint Norbert Hofer 49-57, míg Van der Bellen 43-51 százalékos támogatottsággal bír. A hatszáz ember megkérdezésével végzett kutatás szerint a határozott politikai véleménnyel bíró választók körében azonban Van der Bellen a népszerűbb, 46-56 százalék szavazna rá, míg Hoferre 44-54 százalék. Több médium és közvélemény-kutató intézet azonban úgy döntött, hogy nem közöl kutatási adatokat a második forduló előtt. A szakértők a közvélemény-kutatók óvatosságát azzal indokolták, hogy az első forduló eredményeit, Norbert Hofer jelentős előnyét egyik intézet sem tudta előre jelezni.

PestiSracok facebook image

Az osztrák államfő jogkörét az 1929-ben módosított szövetségi alkotmány határozza meg. Az államfő pártok felett álló személy, aki az országnak erkölcsi támaszt nyújt, a demokratikus keretek szerint egyensúlyt biztosít a különböző társadalmi rétegek között és védi a kisebbségi érdekeket. Az elnöknek leginkább reprezentatív szerepe van, gyakorlatilag nem avatkozik bele a belpolitikai történésekbe.

A jelenlegi államfő, a szociáldemokrata Heinz Fischer 2004 óta tölti be tisztét. Legutóbb, 2010-ben mintegy 80 százalékos támogatottságot ért el. Fischer mostani hivatali ideje 2016. július 8-án jár le, az új államfőt ekkor iktatják be hivatalába. Az osztrák szövetségi elnök mandátuma hat évre szól és csak egyszer újítható meg.

Forrás: MTI

Fotó: dpa/EPA/CHRISTIAN BRUNA

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.