Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.
Détári Lajos sorsa eleve elrendeltetett. Az Állami-telepen töltötte gyermekkorát. Ez a telep ma már nem létezik, a Havanna-lakótelep áll a helyén, ám megvan még a Szent László-templom, ahová egykoron a kis Détári is misére járt. Az Állami-telep Trianon után épült Pestszentlőrincen, azon nemzettársaink számára, akiknek nem volt maradásuk az idegen impérium alá kerülő szülőföldjükön. Még utcanevek sem léteztek, csak számozott házak. Ebben a környezetben a labda volt az egyik legnagyobb kincs, és aki jól focizott, hamar a társaság középpontjába került.
A szomszéd lánytól kapta a Döme nevet
Így volt ez az ifjú Dömével is, akinek az egyik szomszédlány adta ezt a nevet, tekintettel a népszerű mesehősre, Dörmögő Dömötörre és az érintett kissrác gyakori durcáskodására. Alig volt kilencéves, amikor játékra jelentkezett az Aszfaltútépítők SE csapatánál. Nem kellett messzire mennie, mert a pálya a házuktól nem messze volt. Longa Feri bácsi már ismerte Dömét, egyébként is nagyszerű szeme volt, azonnal kiszúrta a tehetséget, így szerelést kapott és másnap már mehetett is az edzésre: leigazolták. S mint oly’ sok kiugró tehetséggel, vele is megtörtént az, hogy „véletlenül” elírták az igazolását, és a születési évhez 1961-et írtak, hogy játszhasson a csapatban. Longa Ferencet csakhamar a Honvéd édesgette magához utánpótlás-edzőnek, így egy évvel később Détári Lajos már a Bp. Honvéd piros-fehér szerelésében szerepelt. Bár a katonacsapat utánpótlása élvonalbeli minőségű volt, mégis nagy lépésekben haladt a szamárlétrán, és a korábbi csatárzseni, Tichy Lajos nem az életkort, hanem a játéktudást nézi, amikor 1981. április 11-én – vagyis még tizennyolcadik születésnapja előtt – betette őt a felnőtt csapatba, egy Pécs elleni bajnokin.
Budapest, 1984. május 22.
A magyar bajnok Budapest Honvéd csapata. Détári a középső sorban, jobbról a harmadik.
Fotó: MTI/Németh Ferenc
Egy évvel később már a kezdőcsapat tagja lett és innen igazán felszárnyalt a pályafutása. Bár még mindig innen volt a húszon, egyre nagyobb szerephez jutott abban a Bp. Honvédban, amely a Győr tündöklése és kétszeri bajnoki aranyérme után zsinórban háromszor megnyeri a magyar bajnokságot. Détári Lajost innentől semmi nem mentheti meg a felnőtt válogatottságtól sem. A sikertelen Eb-kvalifikáció után Mészöly Kálmánt váltva Mezey György lett a szövetségi kapitány, aki új csapat építésébe fogott, és számos fiatal tehetséget beépített a válogatottba.
Alapembere lett a csodálatos Mezey-válogatottnak
A később szédítő menetelésbe kezdő válogatottban Mezeynél debütál Disztl Péter, Róth Antal, Kiprich József, Kovács Kálmán és természetesen Détári Lajos is. Hősünk a Svájc elleni barátságos mérkőzésen ölti magára először a címeres mezt, 1984 augusztusában, majd pályára lép a Mexikó elleni felkészülési meccsen is. Ezek a találkozók már a közvetlen főpróbák a vb-selejtezők előtt, amelyek aztán a fantasztikus sikert, a mexikói vb-kvalifikációt hozzák csapatunknak. Détári Lajos két gólt szerez a selejtezők során, Rotterdamban és Bécsben volt eredményes.
Bécsben szerzett gólja külön említést érdemel. Nemcsak azért, mert az osztrákok elleni győzelemmel jutottunk ki a vb-re – Európából elsőként –, hanem azért is, mert ez a gól magában hordozza és megmutatja Détári különleges képességeit. Esterházy balról érkező beadása után az eredendően jobblábas Döme csinált egy lövőcselt, amellyel a védőket elküldte a Maria Hilferstrasséra, majd ballal elemi erővel bombázott a léc alá. Abban a cselben, abban a bombagólban – Schlossertől kezdve Zsengelléren, Puskáson, Alberten és Benén át egészen Vargáig – benne volt minden fantasztikum, amelyet úgy összegezhetünk, hogy virtuóz magyar futballzsenialitás.
A bécsi Hanappi-stadionban játszott Ausztria-Magyarország vb-selejtező rövid összefoglalója. Détári varázslatos gólja 2.23-tól látható. Forrás: YouTube – MLSZ TV Archív
Détári később sem „lassított”, betalált Cardiffban, a válogatott ázsiai túráján és a mindmáig emlékezetes, Brazília elleni futballvarázslat alkalmával is. Miután a magyar válogatott az európai ranglista első helyezettjeként és a nem hivatalos világranglista harmadik helyéről érkezett a mexikói világbajnokságra, joggal bíztunk abban, hogy csapatunk a Mundialon is robbantani fog. Sajnos a vb-szereplés nem sikerült, Détári sem tudta igazán megmutatni különleges klasszisát. Ennek ellenére a Kanada elleni csoportmeccs 76. percében ő szerezte meg a második gólt, amely egyben a magyar labdarúgó-válogatott mindmáig utolsó világbajnoki találata.
Irapuato, 1986. június 6., Magyarország-Kanada világbajnoki csoportmérkőzés a mexikói Mundialon. Ez a találkozó máig az magyar válogatott utolsó vb-sikere. A második gólt Détári szerezte. Forrás: YouTube – MLSZ TV Archív
Tizennyolcmillió márkát fizetett érte az Olympiakosz Pireusz
Egy évvel később, 1987 nyarán külföldre szerződhetett. Bár a Barcelona és a Monaco is hívta – hogy csak a legnevesebb kérőket említsük –, végül a legtöbbet fizető jelölt, a német Eintracht Frankfurt lett a befutó. Détári csupán egy idényt töltött a németeknél, de ennyi is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy eldöntse a német kupadöntőt – a Bochum elleni fináléban ő lőtte szabadrúgásból a mérkőzés egyetlen gólját – és hogy a világ legdrágább játékosává váljék. Nem tévedés, a görög Olympiakosz Pireusz ugyanis tizennyolcmillió márkát fizetett a Frankfurtnak Détáriért, ami akkor világrekordnak számított. Mégsem volt maradéktalan Döme öröme, mert ő ahhoz a Juventushoz vágyott, amely hívta őt, szerződtetni is akarta, ám amellyel végül nem tudott megegyezni a Frankfurt és a Honvéd, amelynek szintén járt pénz a Détári utáni vételárból.
Bár Détári csak egy évet töltött el az Eintracht Frankfurt csapatában, beírta magát a klub történelemkönyvébe. Forrás: internet
Görögországban két nagyszerű idény következett, két szezon alatt harminchárom gólt szerzett és megnyerték a Görög Kupát is. Ha a Juventus nem is, az olaszországi légiósélet összejött, mert a pireuszi kaland után három olasz klubban (Bologna, Genoa, Ancona) is játszott. Közte egy fél szezonra hazatért és a Ferencváros labdarúgója lett, majd Svájcba szerződött. A válogatottban 1994-ig végig alapember maradt, végül hatvanegy válogatottsággal zárt, amelyeken tizenháromszor volt eredményes. Pályafutása végén játszott még Sankt Pöltenben, a BVSC-ben, Dunakeszin és a felvidéki Felsőpatonyban is, utóbbi helyről vonult vissza 2001-ben.
Edzőként nem igazán volt szerencséje
Miután szögre akasztotta a csukát, edzői pályára lépett, ami felemásra sikeredett, mert bár sok csapatnál dolgozott, Bozsik Péter szövetségi kapitányi idejében a válogatott mellett is tevékenykedett, de igazán jelentős feladatot csak egyszer kapott, amikor a Ferencváros vezetőedzője lehetett. Irányítása idején azonban még a zavaros évek utáni konszolidáció korszakát élte a zöld-fehér együttes, amelynél akkor még korántsem voltak olyan lehetőségek és kiváló háttér, mint az elmúlt években. Így elmondható, hogy igazából sosem derült sajnos ki, hogy az egykori zseniális labdarúgó mire lehetett volna képes a kispadon.
„Nem szeretnék úgy meghalni, hogy én lőttem az utolsó vb-gólunkat!”
Ezzel a mára már szállóigévé vált mondattal hirdették életrajzi kötetét, amely 2013-ban jelent meg Pietsch Tibor sportújságíró tollából. Válogatottunk felfelé ívelő pályáját látva bízhatunk abban, hogy Détári Lajosnak még bőven megadatik, hogy magyar vb-góloknak tapsoljon.
Külföldön jobban elismerik, mint itthon…
A korábbi futballcsillag napjainkban visszavonultan él. Régi barátaival, egykori csapattársaival tartja a kapcsolatot, de nyilvános szerepléseket nemigen vállal, interjút sem szívesen ad. Pedig e sorok írója számos interjút készített korábban Détárival, és véleményére mindig érdemes volt figyelni. Akár a múlt reális értékelését, akár az utánpótlás-nevelés fontosságának szinte imamalomként történő hangoztatását nézzük, gondolatai mindig ültek, ezért nagy kár, hogy újabban alig nyilvánul meg.
Détári Lajos válogatott labdarúgó bemelegítés közben az old boys mérkőzés előtt 2004-ben.
Fotó: MTI/Oláh Tibor
Ebben talán szerepet játszhat az is, hogy – mint művészeink, tudósaink egy részét, úgy Détárit is – valahogy jobban megbecsülik külföldön, mint itthon. Bár Németországban csupán egy, Görögországban pedig mindössze két évet játszott, nincs olyan jelentős Frankfurt, vagy Olympiakosz-meccs, ahová ne küldenének neki meghívót, természetesen a repülőjeggyel és a meccs VIP-jegyével együtt. Ezzel szemben idehaza sokan leírták, elfelejtették.
Nagy kár ezért, mert az őt csak a futballpályáról vagy a kispadról ismerőknek érdemes elmondani, hogy Détári Döme a lelke mélyén megmaradt annak a vagány, de az alapvető emberi értékeket magában hordozó srácnak, aki egykor elindult az Állami-telepről. Amikor a mexikói vb-n járt válogatottról szóló könyvemet írtam, habozás nélkül segített, információkkal, egykori csapattársak telefonszámaival, és számos régi történet felelevenítésével. Az elkészült könyvnek őszintén örült, jóleső mosollyal vette kézbe a neki járó tiszteletpéldányt. Közvetlen, minden kivagyiságtól mentes személyisége sok mai, sztárnak titulált percemberke elé lenne állítható mintaként.
Hatvanadik születésnapján Isten éltesse a magyar futball máig utolsó világklasszisát, Détári Lajost!
Vezető kép: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS