Pesti Srácok

Az Állami Számvevőszék szerint meg kell újítani az online kereskedelem szabályozását és adóztatását

Az Állami Számvevőszék szerint meg kell újítani az online kereskedelem szabályozását és adóztatását

Meg kell újítani az e-kereskedelem adózással, fogyasztóvédelemmel és informatikai biztonsággal összefüggő jogszabályi környezetét az Európai Unióban és Magyarországon, ugyanis hosszú távon az internetes értékesítés tartós növekedésére lehet számítani, ami egyet jelent az elektronikus fizetési rendszerek, a logisztikai szolgáltatások és a szállítmányozási ágazat fejlesztésével – olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzésében, amelyet pénteken jutatott el az MTI-nek.

Az ÁSZ a 2010 és 2018 közötti időszakra kiterjedő elemzésében megállapította, hogy az internetes kereskedelem forgalmának növekedése az áfa-bevételeket gyarapította ugyan, egyúttal azonban fokozta az adóelkerülés és az adóbázis csökkenésének kockázatát. Ezen felül a számvevőszék a vizsgált időszakban az áfa-bevételekkel, a fogyasztóvédelemmel, az adóelkerüléssel, a tisztességtelen piaci előny szerzésével, illetve a vámellenőrzésekkel és vámbeszedéssel összefüggésben is azonosított közpénzügyi kockázatokat. Arra is rámutattak, hogy 2018-ban az internetes kiskereskedelemből belföldön realizált bevételek 54 százaléka a vállalkozások 8 százalékát jelentő külföldi társaságoknál koncentrálódott. Eközben a kiskereskedelmi üzletek száma Magyarországon 2010-2018 között mintegy 17 százalékkal, a kiskereskedelmi vállalkozások száma 20 százalékkal, a szállítást, raktározást fő tevékenységként megjelölő vállalkozások száma közel 19 százalékkal csökkent. Mindez a számvevőszék szerint azt jelzi, hogy a növekvő forgalmat mind a kereskedelem, mind a szállítmányozás-raktározás terén csökkenő számú vállalkozás állítja elő, és a forgalom nagyobb részét külföldi tulajdonú vállalkozások bonyolítják.

Mindezek miatt az ÁSZ úgy véli, hogy Magyarországnak foglalkoznia kell a digitális kereskedelem megadóztatásával, hiszen az adózási szabályok lehetőséget adnak a digitális szolgáltatást nyújtó multinacionális cégeknek arra, hogy a legkedvezőbb adózási feltételeket kínáló országban adózzanak. Ennek következtében pedig szinte teljesen mentesülnek a társasági adó fizetése alól, míg a tényleges szolgáltatás helye szerinti állam jelentős adóbevételtől esik el. Ugyanakkor megjegyezték: a koronavírus-járvány alatt a kiskereskedelmi egységek egy része teljesen vagy részben átáll az e-kereskedelemre, így próbálja túlélni a mostani nehéz időszakot. Az internetes eladásokkal olyan kisebb, magyar tulajdonú kereskedelmi egységek is próbálkozhatnak, amelyek eddig hagyományos kiskereskedelmi tevékenységet folytattak, ha pedig ezek a vállalkozások fennmaradnak, akkor a magyarországi e-kereskedelmen belül emelkedhet a magyar tulajdonú vállalkozások által bonyolított forgalom részaránya.

Forrás: MTI; Vezető kép: kangadesign.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?