Pesti Srácok

Tíz évet kapott az izraeli kokaindíler - Egymilliárd forintot ért a panamai drog

Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt első fokon tíz év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék szerdán azt az izraeli férfit, aki a vád szerint huszonöt kilogrammnyi, egymilliárd forint értékű kokainszállítmányt hozatott Panamából Magyarországra. Két társát hét és fél, illetve hat éves szabadságvesztésre ítélte az elsőfokú bíróság. A Nemzeti Nyomozó Iroda néhány éve az elmúlt tíz év egyik legnagyobb drogfogásának nevezte a rendőrségi akciót.

PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

Tíz évre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt az izraeli férfit, aki az ügyészség vádja szerint évekkel ezelőtt huszonöt kilogrammnyi, egymilliárd forint értékű kokainszállítmányt hozatott Panamából Magyarországra – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Parti Ágnes, az elsőrendű vádlott D. I. védője. Két bűntársát hét és fél éves fegyházbüntetéssel, illetve hat évi börtönnel sújtotta az elsőfokú bíróság. A törvényszék azért szabott ki ilyen súlyos büntetést, mivel álláspontja szerint a terheltek kereskedni akartak a nagy mennyiségű kábítószerrel, annak ellenére, hogy az elsőrendű vádlott azt állította, neki csupán annyi volt a feladata, hogy a szállítmányt Panamából Magyarországra juttassa, majd azt egy adott személynek átadja.Őt a férfi a nyomozás során meg is nevezte, ám a rendőrök ennek ellenére az illetőt még csak meg sem hallgatták. A vádlott védekezésében előadta azt is, hogy a 25 kg-ról nem, csupán egy "próbaszállítmánynak" megfelelő mennyiségről volt tudomása, társai pedig azt hitték, gyémánt van a csomagokban. Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyészség súlyosításért, a védelem pedig felmentésért, valamint enyhítésért fellebbezett.

burgos csikasz brigitta
A kokaint Tony Burgos néven adták fel Panamában. Fotó: Csikász Brigitta

Nem derült ki, kitől szerezték a kokaint

PestiSracok facebook image

A történetről elsőként a Zsaru magazin számolt be, amelynek szálai évekkel ezelőttig nyúlnak vissza. A rendőrök 2013 szeptemberében tudták meg, hogy két külföldi és egy magyar állampolgár különböző gépjármű-alkatrészeket kíván beszerezni Panamából. Ehhez az elkövetők egy nemzetközi szállítmányozással foglalkozó magyar céget kerestek meg, amelynek Hamburgból Magyarországra kellett hoznia az árut. A rakományban azonban kábítószer volt. A rendőrség titkos adatgyűjtés során kiderítette, hogy a három személy egy hajléktalan adatait is felhasználta az akcióhoz, ám azt végül nem sikerült felderíteni, hogy az elsőrendű vádlott kitől szerezte be a nagy mennyiségű kábítószert, melyet egyébként Tony Burgos néven adtak fel Panamában. A gépjármű-alkatrészeket tartalmazó csomagok 2013. november 6-án indultak Miami érintésével Hamburgba. A magyar rendőrség ezután jogsegély keretében kérte a hamburgi vámhivatalt, hogy bizonyosodjanak meg arról, mi van a szállítmányban. Először röntgennel vizsgálták át a két dobozt, és kiderült, hogy dupla szigetelésű fekete zacskókat láttak a duplafenekű ládákban. Amikor felnyitották a ládákat, a német hatóságok összesen 25 kilogramm kábítószert, a későbbi szakértői vélemények szerint rendkívül jó minőségű kokaint találtak, amelynek értéke meghaladja az egymilliárd forintot.

A TEK fogta el az elkövetőket

A magyar rendőrök azonban azt kérték a németektől, engedjék tovább a már nyomkövetővel ellátott szállítmányt, hogy Magyarországon elfoghassák az elkövetőket is. A csomagok 2014. január 9-én érkeztek a szállítmányozó cég vecsési telepére, innen hozták el a vádlottak és a XIV. kerületbe szállították. A rajtaütést január 13-án egy zuglói lakóparkban hajtotta végre a rendőrség, a kokainnal együtt pedig lecsaptak a drogkereskedőkre is. Mivel a rendőrségnek akkoriban olyan információi voltak, hogy az elkövetők egyike fegyverrel rendelkezik, a Terrorelhárítási Központ fogta el a gyanúsítottakat.

Címlapfotó: 24.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.