Pesti Srácok

Tasnádi: Nem hittem volna, hogy Vizoviczki rács mögé kerül (PS-videóinterjú)

Maffiafőnöknek tartották, ő mégis üzletembernek nevezné magát. Tasnádi Péter 13 évet ült börtönben, szabadulása után pedig több kisebb politikai párt is megkereste, de ő határozottan visszautasította ezeket a felkéréseket. Tasnádi a szervezett alvilág és a rendőrség kapcsolatáról, Portik Tamásról és a halállistáról, valamint a Vizoviczki és a közte kirobbant konfliktus hátteréről is beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában.

Bizakodva tekint a jövőbe Tasnádi Péter, aki 13 évet töltött a rácsok mögött. A börtönévek nem szegték kedvét attól, hogy újabb vállalkozásba kezdjen, energikus és szerencsésnek mondja magát, mert a barátai végig mellette álltak és most is számíthat rájuk.

Tasnádi Péter véleménye szerint az elmúlt évtizedben egyes rendőri csoportok tudták igazán manipulálni az alvilágot, mert "őket védte az egyenruha". Tasnádi azt hangsúlyozza: a bűnözői csoportokat gyakorlatilag a rendőrök irányították, akiket azóta felszámoltak. Nem tartja véletlennek azt sem, hogy őt letartóztatták, úgy gondolja, hogy ennek egyik fő oka az volt, hogy komoly anyagi veszteség lett volna néhány - azóta már letartóztatott - rendőri vezetőnek, ha Vizoviczki terjeszkedését megállítja.

PestiSracok facebook image

Mint mondja: az a rendőri csoport, amit likvidáltak, komoly befolyással bírt akkoriban a szervezett bűnözésre, ő talán ott "hibázott", hogy ehhez nem asszisztált.

A "keresztapa" azt mondja, ideje volt megállítani Vizoviczki terjeszkedését. A videointerjúban mesél arról az incidensről is, ami közte és a diszkópápa között alakult ki egy szórakozóhelyen történtek miatt.

kepkivagas
Fotó: dehir.hu/archív

Lefejezett alvilág

Tasnádi úgy vélekedik, hogy nagyon sok ember úgy került börtönbe és tölti szabadságvesztését, hogy vagy nem követte el a bűncselekményt vagy nem úgy, ahogyan az a bírósági ítéletben le van írva. A saját ügyével kapcsolatban pedig azt gondolja, hogy a szervezett bűnözés elleni törvényt kifejezetten rá szabták, ezt azóta így is tanítják a jogi egyetemen.

Az 1997. évi LXXIII. törvény elsőként határozta meg a bűnszervezet fogalmát, amely „bűncselekmények folyamatos elkövetésére létrejött olyan – munkamegosztáson ala­puló – bűnszövetség, amelynek célja a rendszeres haszonszerzés”. Ez a fogalmi meghatározás tehát a bűnszervezetet a bűnszövetség speciális fajtájaként szabályozta. 1999.szeptember 3-án változtattak ezen.

Azonban nem csak Tasnádira aggatták a "maffiafőnök" jelzőt. A "feketesereg" vezére, Magyar Róbert a szegedi Csillag börtönben tölti tényleges életfogytiglani ítéletét, szintén bűnszervezet vezetéséért. (A vele készített PS-interjút itt tekinthetik meg)

Tasnádi Magyar Róbert ítéletét igen súlyosnak tartja, szerinte a tényleges életfogytiglan eltúlzott egy ilyen bűncselekmény elkövetéséért, mert hasonló ügyekben mindössze 15-18 évet szoktak kiszabni. Portik 15 évet kapott Prisztásért, Koszi - klán 2 ember megölésének felbujtásáért 18 évet. A vállalkozó szerint Magyarnak "komoly szinten lehetett ellensége, aki így akarta eltüntetni a föld színéről, ami valódi tragédia".

Hangsúlyozza azt is: ha meg van a kellő rendőri és politikai akarat egy bűnözői csoport felszámolásra, azt fel is számolják. Úgy, ahogy ezt Magyarral és vele is megtették. Aztán pedig Vizoviczkivel és Portikkal.

vizoviczki laszlo 1
"Vizoviczki sosem hitte volna, hogy egyszer letartóztatják"

Tasnádi Péter szerint a diszkópápa mindenkit lefizetett és álmában nem gondolta volna, hogy egyszer őt is letartóztatják. Vizoviczki László likvidálásának híre Tasnádit is megdöbbentette. Vizoviczkiről azt mondja, "hogy az az ember, aki ennyire hosszú távon alakította ki a kapcsolatait, aki egy igazi kaméleon, aki a háttérből irányította a birodalmát, aminek kiépítéséhez aljas módszereket használt a saját munkatársaival is elképzelhetetlennek tartotta, hogy egyszer csak rács mögé kerül".

Vizoviczkit egyébként paranoiásnak tartja, aki gyakorlatilag mindenkitől félt, de "ügyes pali, hiszen jól megcsinálta a birodalmát".

Portik Tamással viszont csak "egyetlen egyszer" talákozott egy sportrendezvényen. Arról, hogy rajta volt -e Portik halállistáján, azonban nem tud bővebbet, csak annyit, ami a sajtóban is megjelent. Arról is mesél, hogy őt is - csakúgy, mint Magyart - minden egyes nagy leszámolásnál behívta a rendőrség, hogy mondja el, mit tud, milyen hírek terjengenek az adott bűncselekményről.

14800859_10210768266545725_1156653498_n

Tasnádi arról is beszélt a PestiSrácoknak, hogy amikor még meg volt a palotája, a luxus kategóriás Mercedese, nem vágyott többre, így ezért nem szállt bele az "olajozásba."

Most nyugdíjat kap, busszal jár és vidéken él egy garzonban, mégis tele van tervekkel, de abban egészen biztos, hogy nem őrző-védő vállalkozásba kezd majd.

Fotó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.