Pesti Srácok

Vége az Aranykéz utcai robbantás megismételt nyomozásának – A rendőrség szerint nem kérdés, hogy Portik volt a merénylet megrendelője

Vége az Aranykéz utcai robbantás megismételt nyomozásának – A rendőrség szerint nem kérdés, hogy Portik volt a merénylet megrendelője

Lezárta az Aranykéz utcai robbantás ügyében néhány hónapja elrendelt perújítási nyomozást a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Értesüléseink szerint az eljárás során semmi olyan érdemi információ nem jutott a hatóságok birtokába, amely azt igazolná, hogy Portik Tamás helyett más személy lenne a négy áldozat halálával végződő 1998-as merénylet felbujtója. Az Energol-vezér azért kért újabb vizsgálatot a robbantás ügyében, mert a fekete sereg életfogytiglani fegyházra ítélt egykori vezetője, Magyar Róbert azt állította, Jozef Rohác neki a börtönben elárulta, nem Portik volt a merénylet megrendelője.

Befejezte az Aranykéz utcai robbantás ügyében elrendelt perújítási nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t az ORFK kommunikációs szolgálata, amely azt is közölte, hogy az ügy iratait megküldték az ügyészségnek. Úgy tudjuk, a nyomozás során a rendőrség semmi olyan releváns információ birtokába nem jutott, ami igazolná, hogy nem - a Prisztás-gyilkosság miatt is elítélt - Portik, hanem más személy lett volna a négy halálos áldozattal járó merénylet megrendelője.Az NNI többek között kihallgatta a robbantás miatt jogerősen életfogytiglanra ítélt Jozef Rohácot, valamint Magyar Róbertet is, ám bizonyító erejű adattal egyikük sem tudott szolgálni.

A rendőrség legújabb nyomozása is arra a következtetésre jutott, hogy Rohác Portik parancsára robbantott. Fotó: MTI/ Kovács Tamás

Rohác az ukrán maffiáról beszélt

PestiSracok facebook image

Ez azért is érdekes, mert Portikék éppen utóbbi férfire hivatkozva kérték az újabb vizsgálatota robbantás ügyében, mert a fekete sereg életfogytiglani fegyházra ítélt egykori vezetője azt állította, Rohác neki a börtönben elárulta, nem Portik Tamás, hanem valaki más a merénylet megrendelője. A rettegett szlovák végrehajtóember később egy kijuttatott hangfelvételen az ukrán maffiára tolta a tömeggyilkosságot. A perújítási nyomozást elrendelő Fővárosi Ítélőtábla megkeresésünkre azt válaszolta, ők döntést még nem hoztak az ügyben. Értesüléseink szerint a tábla előbb megvárja a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványát, amiben a fentiek és az előzmények tükrében nyilvánvalóan arra tesznek majd másodszor is javaslatot, hogy a táblabíróság utasítsa el az Energol-vezér perújítási kérelmét.

Portik Magyar mellett tanúskodhat

Figyelemre méltó, hogy Magyar és Portik neve korábban már szerepelt közösen a sajtóban, hiszen a fekete sereg volt vezetője maga beszélt arról, hogy amikor évekkel ezelőtt házi őrizetben volt, felkereste őt Portik Tamás, aki arról kérdezgette, tudná-e segíteni az MSZP-t Orbán Viktorról, illetve a Fideszről szóló információkkal. Portik állítólag azt ígérte, hogy cserébe „levennék a házi őrizetét” és a bírósági ítéletét is tudnák befolyásolni. A legújabb információk pedig arról szólnak, hogy Magyar Róbert saját perújítási eljárásában Portik tanúvallomására is számít.

Négyen haltak meg

A Fővárosi Ítélőtábla Máziné Szepesi Erzsébet vezette tanácsa az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében tavaly májusban hirdetett másodfokú határozatot, amellyel lényegében helybenhagyta a korábbi elsőfokú döntést, így jogerőre emelkedett Jozef Roháč életfogytiglani és Portik Tamás tizenhárom éves büntetése. A másodfokú bíróság a Fővárosi Törvényszékhez hasonlóan igazoltnak látta, hogy Roháč volt az elkövetője a négy halálos áldozatot követelő merényletnek, valamint ő lőtte le 1998 februárjában Fenyő János médiavállalkozót. A táblabíróság kimondta, hogya belvárosi, négy áldozatot követelő robbantás megbízója Portik Tamás, akit azért nem ítélték Roháchoz hasonlóan életfogytiglani fegyházbüntetésre, mivel kétséget kizáróan csupán azt tudta megállapítani a bíróság, hogy az energolos az Boros Tamás (ő volt az olajügyek koronatanúja) megölésére adott parancsot. Portikot egy szlovák bűnöző, Milos Kastan vallomásának köszönhetően marasztalták el. A volt szlovák maffiavezér, Mikulás Cernák bandájához tartozó, később a Sykora-klánhoz csapódó gengszter vallomásában előadta, hogy jelen volt egy olyan találkozón 1998 áprilisában, ahol Portik megbízást adott az Aranykéz utcai merényletre. Rohác állítólag még panaszkodott is szlovák bűntársának, hogy „nagy nyomás alatt van”, mert az Energol-vezér sürgeti a gyilkosság végrehajtását.

Vizoviczki szerint Portik kifejezetten robbantást rendelt. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

A diszkópápa is vallomást tett

Az eljárás során olyan nagyhalak tanúskodtak Portik ellen, mint Vizoviczki László, vagy az alvilág bankárának gúnyolt Lakatos András, igaz, vallomásaikat nem fogadta el a bíróság. Pedig Vizoviczki részletes vallomásában elmondta, neki az Energol-vezér már 1997 végén egy találkozón elárulta, meg fogja öletni Boros Tamást. Lakatos András pedig arról beszélt a bíróságnak küldött videovallomásában, hogy szem- és fültanúja volt, hogy Portik Tamás és Jozef Rohác néhány nappal a merénylet előtt egy bécsi találkozón megbeszélték Boros meggyilkolását. Elhatározták, a férfit fel fogják robbantani, és a “munkát” Rohác fogja – dupla pénzért – elvégezni, mivel “mások is meg fognak sérülni”.

Az Energol-vezér Pintérre mutogatott

Portik védekezése abból állt, hogy nem ő, hanem Pintér Sándor belügyminiszter adott utasítást Boros József Károly meggyilkolására, a kivitelezők pedig Tanyi György emberei voltak. Az elsőfokú tanácsvezető bíró ugyanakkor leszögezte, hogy Pintér szerepére nézve nem merült fel bizonyíték az eljárás során, Tanyi pedig börtönben volt, arra pedig szintén nem merült fel adat, hogy Rohác kapcsolatban állt volna a nehézfiúval és embereivel. Portik védekezését az első fokon eljáró ügyész, Csicsák Zoltán is cáfolta, megemlítve, ha a belügyminiszter lett volna a robbantás felbujtója, akkor meg sem indította volna a négy áldozatot követelő merénylet ügyében a nyomozást, nehogy eljussanak hozzá. Az ügyész szerint tehát az eljárás ténye cáfolja Portik állítását.

Vezető kép: Mészáros Péter/PS

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.