Pesti Srácok

Belügyminisztert akart csinálni egy áfacsaló bűnszervezet a jobbikos Staudt Gáborból - állítja a szervezet egyik kiugrott tagja (PS-videó)

Milliárdokat elcsaló, nemesfémmel kereskedő bűnszervezet akart belügyminisztert csinálni a Jobbik frakcióvezető-helyetteséből, parlamenti képviselőjéből, Staudt Gáborból – többek között erről beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott videóinterjújában a csapat egyik kiugrott tagja, ügyészségi feljelentését ismertetve. A családjával együtt halálosan megfenyegetett férfi a beszélgetés során hangsúlyozta, a több milliárdos áfacsalást végrehajtó bandát a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori alezredese irányította, aki korábban évekig Staudt bizalmasa és tanácsadója volt. Forrásunk hozzátette: kettejüknek a bűnös úton megszerzett vagyonnal hosszú távú politikai céljaik voltak, többek között az, hogy Staudt "minimum belügyminiszter" legyen, az alezredes pedig legalább az államtitkára. Az interjúból kiderül az is, hogy a bűnbanda az áfacsalás után sem hagyott fel a bűncselekmények elkövetésével és egy Bálint nevű ismerősük közreműködésével komoly vállalkozókat károsítottak meg. Az ügyről már korábban írtunk, s megkerestük Staudt Gábort is, amint válaszol, frissítjük cikkünket. Ha kíváncsi a jobbikos áfacsalási botrány részleteire, nézze meg videónkat!

A vezető képen Staudt Gábor (j) az egykori bankrablóval, P. Jánossal pózol. A férfi a hírhedt tescós rablóbanda egyik tagjának, K. Gábornak volt a bűntársa. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.