Pesti Srácok

Csintalan: Ha valóban Gyárfás áll a Fenyő-gyilkosság mögött, megérdemli, amit kap (PS-videó!)

Ha beigazolódik a gyanú, hogy Gyárfás Tamás rendelte meg Fenyő János halálát, akkor az úszószövetség egykori elnökét utolérte az isteni igazságszolgáltatás és megérdemli, amit kap – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Csintalan Sándor, a Hír TV műsorvezetője. Az MSZP korábbi alelnöke hangsúlyozta, bízik abban, hogy bizonyos bűnök soha nem évülnek el és ez mindenkire érvényes.

Gyárfást egy hete azzal gyanúsították meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, hogy az olajmaffia egyik kulcsfigurája, Portik Tamás közvetítésével ő ölette meg 1998-ban Fenyő János médiacézárt. Az ex-úszóelnök ugyanakkor tagadja a terhére rótt bűncselekményt.

Csintalan Sándor az akkori politikai élet magas beosztású szereplőjeként végigkövette a Fenyő-Gyárfás-háborút. Csintalan portálunknak elmesélte, hogy Fenyő egyszer meghívta a Vico-székházba, ahol a médiavállalkozó felajánlotta az MSZP akkori alelnökének, hogy válasszon egyet az öltönyei közül, illetve meghívta őt egy külföldi repülőútra. Csintalan állította, hogy visszautasította a felajánlásokat, noha Fenyő János megemlítette neki, hogy sok ember (vélhetően a politikai-gazdasági elitből - PS) válogatott már az öltönyeiből és ment el vele repülőútra.

A Csintalannal és lányával készült, politikai közéletet érintő korábbi videóinterjúnkat itt nézhetik meg.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.