Pesti Srácok

Egy magyar vállalkozót is megölhetett a szerb maffia bérgyilkosa

Egy magyar vállalkozót is megölhetett a szerb maffia bérgyilkosa

A jelenleg szökésben lévő vajdasági bérgyilkos, Dér Csaba végezhetett ki tavaly szeptemberben Újpalotán egy magyar vállalkozót. A férfit azért is keresik, mert múlt szombaton a nyílt utcán fejbe lőtt Belgrádban egy férfit, Nebojša Markovićot, aki épp egy gyerekkocsit próbált betenni az autójába. Dér ellen a magyar bíróság még november 15-én adott ki európai és nemzetközi elfogatóparancsot.

Ismert, a január eleji belgrádi gyilkosságot egy biztonsági kamera rögzítette és ez alapján azonosították az elkövetőt, Dér Csabát. Az áldozat Aleksandar Šaracnak, egy hírhedt, Pink Panther nevű bűnbanda tagjának a sógora volt. A vajdasági elkövető a bérgyilkosságért 10 ezer eurót kaphatott. A felvételen jól látszik, hogy amíg Marković az autó csomagtartójából kivett babakocsit szereli össze, megállt a közelében egy fehér személygépkocsi. Az autóból a fehér kabátban levő Dér szállt ki, akinek egyik kezében egy táska volt. Amikor odaért Markovićhoz, rámosolygott, majd a táskából elővett egy pisztolyt, és az utca közepén többször fejbe és mellkason lőtte az áldozatot, aki azonnal életét vesztette, a tettes pedig visszaült az autó anyósülésére és elhagyta a helyszínt.

Magyarországon is gyilkolhatott a vajdasági bérgyilkos

Portálunk információi megegyeznek a Blikk csütörtöki értesüléseivel, miszerint Dérnek köze lehet egy tavaly szeptemberi újpalotai leszámoláshoz is. A Pólus Center mögött megölt, ingatlanközvetítésekkel foglalkozó vállalkozó, V. László és gyilkosa tavaly szeptember 19-én késő este, autóval érkezett a Szilas-patak partjához, majd amint kiszálltak, az elkövető térdre kényszerítette a már késsel megszúrt V. Lászlót és közvetlen közelről fejbe lőtte. A vállalkozó testét a patakmederbe lökte a tettes. Az áldozat autójában drogot és készpénzt is talált a rendőrség, de ezeket nem vitte el a gyilkos. A legvalószínűbb feltételezés, hogy egy korábbi drogvita húzódott a leszámolás hátterében. A hatóság pár hónapja hatalmas erőkkel kezdte meg a gyilkos utáni hajszát: a police.hu körözési nyilvántartása szerint Dér Csabát tavaly szeptember 27-én kezdte körözni a rendőrség, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság tavaly novemberben európai és nemzetközi elfogatóparancsot is kibocsátott Dér ellen a 2018 szeptemberében a XV. kerületben elkövetett emberölés miatt.

PestiSracok facebook image

Nem kezdő

A férfi egyébként ült már gyilkosság miatt börtönben: 2004-ben beismerte, hogy ő ölte meg Branislav Jelačić bűnözőt. A gyilkosságot az újvidéki kábítószer-piacon történt vita előzte meg. Dér 2004. május 11-én a Marina étteremben, négy lövéssel ölte meg áldozatát. A jegyzőkönyvek szerint a csantavéri férfi bement az étterembe, odasétált Jelačić mellé, egy kék zacskóból kivette a fegyvert, lelőtte a bűnözőt, majd kisétált, felült a kerékpárjára és eltűnt. A bíróságon Dér azzal védekezett, hogy Jelačić megbízta őt egy munkával, amit később nem fizetett ki, és még elkezdte őt fenyegetni. Mivel Dér féltette a saját biztonságát, úgy döntött, hogy megöli. Dért 2009-ben a Jelačić ellen elkövetett gyilkosságért 15 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság, de kedvezménnyel 2017-ben szabadult, de sokáig nem volt szabadlábon, mert még abban az évben emberölés előkészületének gyanújával vették őrizetbe a szarajevói rendőrök.

A vezető képen Dér Csaba látható. Fotó: Délhír Portál

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.