Pesti Srácok

Hagyó Miklós és Gyurcsány párttársa is kapcsolatban állhatott Portik lebukott pénzkezelőjével

Hagyó Miklós és Gyurcsány párttársa is kapcsolatban állhatott Portik lebukott pénzkezelőjével

Hagyó Miklós, a DK-s Oláh Lajos és a zuglói szocialisták elnöke, Tóth Csaba is kapcsolatban állhatott Portik Tamás pénzkezelőjével, D. I. A.-val, akinél nemrég az Energol-vezérhez köthető hangfelvételek egy részét lefoglalták és a Fenyő-gyilkosság bizonyítékaihoz csatolták a hatóságok. A baloldali politikusok mindannyian tagjai voltak a Portik embere által vezetett, 2008-ban megszüntetett szocialista karitatív tagozatnak, ráadásul MSZP-s források szerint Hagyó ennek a szervezetnek köszönhette a karrierje elindulását. Portálunk emellett úgy értesült, a Gyárfás-Portik-botrány miatt kezdeményezik a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását is.

A legújabb Gyárfás-Portik-botrány miatt kezdeményezi a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását a bizottság jobbikos elnöke, Mirkóczki Ádám – tudta meg a PestiSrácok.hu. Mirkóczki portálunknak elmondta, a bizottság összehívására leghamarabb két hét múlva kerülhet sor. Ezt a kezdeményezést támogatná Molnár Zsolt, a bizottság szocialista tagja is, aki a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, az MSZP-nek nincs rejtegetnivalója és azt szeretné, ha a zárt üléseken az ügy minden információját eléjük tárnák az érintett szervek. Ahogy arról portálunk elsőként beszámolt, néhány héttel ezelőtt Portik Tamás a '90-es évek elejétől a letartóztatásáig rögzített, több százórányi hangfelvételét foglalta le a rendőrség. Úgy tudjuk, a vágatlan felvételek egy részén Portik az alvilági üzlettársai mellett a közélet több szereplőjével, köztük a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamással is hosszú beszélgetéseket folytat.

Készpénz a hátizsákban

A több házkutatás után megszerzett, kisteherautónyi adatrögzítő feldolgozása jelenleg is folyamatban van, de azt már most tudni lehet, hogy a Fenyő-ügy megoldása mellett a hangfelvételek választ adhatnak az 1990-es és 2000-es évek szervezett bűnözésének meghatározó mozzanataira. A kriminalisztikai szenzációval is felérő hangfelvételekhez feltételezhetően egy nyomozati alku vezette el a hatóságokat. A rendőrök a Farkasréti temetőben, illetve összesen hét helyen tartott házkutatás során találták meg a hangfelvételeket. Felvételeket foglaltak le D. I. A.-nál is, aki egykor az MSZP karitatív tagozatának első elnökeként került évekkel ezelőtt a nagypolitikába. A német-magyar kettős állampolgárságú férfit Portik egyik pénzkezelőjeként nevesítette a Heti Válasz még 2012-ben. Úgy tudjuk, D. I. A. és Portik már 1996-tól biztosan kapcsolatban álltak egymással, a férfi pedig több alkalommal is vitt ki külföldre hátizsákban készpénzt Portik megbízásából.

PestiSracok facebook image
Hagyó a Portik pénzembere által vezetett karitatív szociszervezetnek köszönhette karrierje elindulását. Fotó: MTI

Hagyó és Gyurcsányék embere is együtt dolgozott Portik pénzkezelőjével

A D. I. A. által vezetett, 2008-ban megszüntetett szervezet ügyvezető elnöke egyébként nem volt más, mint a BKV-botrányba belebukó, hűtlen kezeléssel és vesztegetéssel is vádolt, majd nevetséges büntetést kapó volt MSZP-s főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós; elnökségi tag volt a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa, Oláh Lajos, de a szervezethez tartozott a zuglói szocialisták elnöke, Tóth Csaba is. Az Origónak még 2010-ben egy neve elhallgatását kérő, akkor vezető MSZP-s politikus azt mondta: a párton belül köztudott volt, hogy a tagozat Hagyóhoz kötődött, a politikus karrierje ezzel indult az MSZP-ben. Ugyanez a forrás azt is elárulta, a szervezetnek tagja volt még Hagyó bizalmasa, L. Ottó, volt fővárosi MSZP-s politikus is, akiről a BKV-ügyben született egyik vallomásban azt állították, az ő szobájában adtak át kenőpénzt Hagyónak.

Portik a környezetét is arra kényszerítette, hogy rögzítsék fontosabb beszélgetéseiket. Fotó: MTI

Portik és környezete mindent rögzített

D. I. A. emellett a Nemax Kft. tulajdonosaként is ismert volt és a Magyar Nemzet 2001-es cikke szerint a cég ügyvezetői más üzleti társaságokban Csintalan Sándor volt MSZP-s nagyágyú mellett tűntek fel. A lap arról is írt, hogy a Nemax természetvédelmi botrányba keveredett és egy épülő lakópark kedvéért becslések szerint hétszázharmincmillió forint névértékű védett növényzet letarolásához fogtak hozzá. Az írás arra is kitért, hogy a tizenhat hektáros, beépíteni kívánt területre pedig 230 millió forintos jelzálogot jegyzett be az Inter-Európa Bank. A pénzintézet elnöke akkor Medgyessy Péter volt. Visszatérve a hangfelvételekhez, ahogy arra a legutóbbi cikkünkben is utaltunk, az Energol-vezér minden fontosabb beszélgetését felvette, így ezzel még sok volt és jelenlegi politikusnak, közszereplőnek és egykori bűntársnak okozhat álmatlan éjszakát a közeljövőben. Ugyanakkor tudomásunk szerint nemcsak az energolos készített hangfelvételeket, hanem környezetéből mindenkit erre kényszerített, így, ha a fentebb említett szocialisták beszélgetéseit Portik nem is, de D. I. A. akár rögzíthette, tehát elképzelhető, ők szerepelnek a nemrég lefoglalt felvételeken.

A vezető képen Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc között Oláh Lajos látható. Fotó: haon.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.