Pesti Srácok

Altus és az olajmaffia: hiába perelték be portálunkat Gyurcsányék, végül elhasaltak a bíróságon

null

Jogerősen elbukták a PestiSrácok.hu ellen személyiségi jog megsértése miatt indított pert Gyurcsány Ferencék, akik azt nehezményezték, hogy még 2015-ben megírtuk, cégük, az Altus Zrt. több szálon is összeért a magyar olajmaffia legsikeresebb és legveszedelmesebb szervezett bűnözői csoportosulásával, a több leszámolásos gyilkosság miatt felelősségre vont Portik Tamás egykori cégével, az Energol Rt-vel. Gyurcsányék hiába pereltek, a Kúria kimondta: a cikkünkben leírt következtetés az Altus és az olajbűnözők kapcsolatáról belefér a véleménynyilvánítás szabadságába.

Jogerősen elbuktaa PestiSrácok.hu ellen személyiségi jog megsértése miatt indított pert Gyurcsány Ferencék családi cége, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. Gyurcsányék azért fordultak a bírósághoz, mert öt éve megírtuk, szerintünk hiba volt, hogy az Európai Bizottság a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó céget bízta meg a fejlesztéspolitika magyarországi működésének ellenőrzésével.

Majd felhívtuk a figyelmet arra, hogy az eddig megismert információk alapján szerintünk a cég összekapcsolható a magyar olajmaffia leghírhedtebb vállalkozásával, a több leszámolásos gyilkosság megrendelésével összefüggésbe hozott Portik Tamás egykori cégével,a feltételezhetően titkosszolgálati ellenőrzés alatt működött Energol Rt-vel. Portikot Gyárfás Tamással együtt nemrég bíróság elé állították Fenyő János médiacézár megöletése miatt is. Az ügyészség a Fenyő-ügy vádiratábanmegjegyezte Portikról, hogy “az ellenfeleivel való leszámolás érdekében semmitől sem riadt vissza”: alvilági riválisát, Prisztás Józsefet és az ellene és társai ellen valló Boros József Károlyt kivégeztette, Fenyő Jánost pedig Gyárfás kérésére ugyancsak likvidáltatta.

Részlet a Kúria ítéletéből.
PestiSracok facebook image

Megírtuk azt is, hogy az általunk közzétett cégábra is rámutat arra az ismert tényre, hogy az Energol Rt. egyik fő kőolaj beszállítója a 90-es évek közepén-végénaz ETL Rt. volt, amely kapcsolatban állt azzal a Fortus Rt-vel, amit a Gyurcsány által korábban vezetett, 1992-ben alapított Altus Rt. a Magyar Villamos Művekkel hozott létre 1995 szeptemberében és, amelynek egyik felügyelőbizottsági tagja a megalakulástól 1997. május 21-ig a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnöke volt.

Különös egybeesés, hogy a volt miniszterelnök az Energol-ügy kirobbanása környékén szállt ki, de érdekes az is, hogy a későbbi olajos eljárás egyik vádlottja, Kovács László 1997. május 13-án még tanúként, igazmondásra kötelezve vallotta azt az Országos Rendőr-főkapitányságon, hogy az energolos ügyben az ETL mellett szintén érintett egyik cég, a Monon Kft. legalizálta saját olajszállítmányait a Fortus Rt. papírjaival. A férfi elmondta, egy Gyurci nevű százhalombattai férfi többek segítségével Fortus-iratokat szerzett, és hamis számlát nyitott a keszthelyi OTP-ben, így „a Monon betette maga alá a Fortust, hogy árumozgásokat tudjon igazolni” – állította a rendőrségen Kovács László, ugyanakkor a Fortus szerint Kovács tanúvallomása inkább azt erősítette, hogy a bűncselekményeknek a cég a sértettje volt.

Részlet a Kúria ítéletéből.

Gyurcsányékhoz köthető offshore iratok

Utóbbi vallomásra utalhatott a Népszabadság még 2003 decemberében közölt cikke, miszerint a kilencvenes évek közepén, az Energol-ügy nyomozása közben a rendőrség felfigyelt a Fortus Rt.-re, de miután közvetlen kapcsolatot nem találtak az Energol nevével fémjelzett cégcsoportosuláshoz, a további vizsgálatokat a vám- és pénzügyőrség nyomozói folytatták. Portálunk ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a Magyar Nemzet egy korábbi cikkeszerint az energolos nyomozás során Gyurcsány Ferenchez köthető offshore iratokat is találtak a rendőrök. A lap azt írta, ez az offshore irat a Fortus tulajdonosaként felbukkanó Dryden Enterprises Limited nevű ciprusi offshore cég alapító okirata volt, ami az olajmaffiát irányító Energol Rt. egy másik vezetőjének, Dékány Istvánnak a feleségénél, Dékány Irénnél tartott – 1997 augusztusi – házkutatásnál került elő. Talány, hogy a Gyurcsány-féle érzékeny cégirat miképpen kerülhetett az energolosokhoz – jegyezte meg a napilap. Figyelemre méltó, hogy ehhez az offshore céghez azon a vonalon is köthető kutatásaink szerint a Fortus, hogy az rt. volt igazgatósági tagja, Zala Viktor testvére, Zala László a ciprusi cég kézbesítési megbízottjaként van feltüntetve, aki ráadásul felügyelőbizottsági tag is volt a Fortus Rt. által tulajdonolt E. Oil Kft-ben, amely szintén köthető volt a Dryden Enterprises Limitedhez.

Részlet a Kúria ítéletéből.

Cikkünkben emlékeztettünk arra is, hogy Gyurcsány nemcsak cégei által, hanem volt szociális és munkaügyi minisztere, Szűcs Erika révén is összefonódik az ETL-lel és így az Energollal is. Ismert, Szűcs 1996 és 1998 között az olajszőkítési ügybe keveredett ETL Rt. felügyelőbizottsági tagja volt, a volt minisztert azonban soha nem vonták felelősségre az ETL Rt.-nél lelepleződött adócsalások és okirat hamisítások miatt, végül csak a kisebb szereplőknek kellett felelniük.

Azt a kérdést már csak mellékesen tesszük fel, vajon mi az oka annak, hogy Portik a 2010-es kormányváltás előtt többször is arra kérte Gyárfás Tamást, hogy éppen Gyurcsánnyal hozza őt össze? Legalábbis erről árulkodik a kettejük beszélgetéséről készült hanganyagok egy része. Azt nem tudni, a találkozó létrejött-e, de tény, Portik ellen a Gyurcsány-kormány alatt nem indult eljárás és az olajbűnözőnek a haja szála sem görbült.

A Kúria nekünk adott igazat

Az Altus mindezek miatt a bíróságoz fordult (a céget a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi irodája képviselte), első körben nekik adtak igazat, ám a másodfokú bíróság elutasította keresetüket, amit a Kúria jogerősen helybenhagyott. A legfelsőbb bírói fórum indokolásában kitért rá, hogy a cikkünkben leírt következtetés az Altus és az olajmaffia kapcsolatáról belefér a véleménynyilvánítás szabadságába. Hozzátették: a cég uniós megbízása egyértelműen közügy, közvetve közpénz felhasználásával kapcsolatos, így ez kitágítja a véleménynyilvánítás lehetőségeit a következetes bírói gyakorlat alapján.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.