Pesti Srácok

Újabb vád M. Richárd ellen: rendőrt akart lefizetni, hogy elsikálják az ellene indított nyomozást

Újabb vád M. Richárd ellen: rendőrt akart lefizetni, hogy elsikálják az ellene indított nyomozást

Vesztegetéssel, befolyással üzérkedéssel és közokirat-hamisítással is megvádolta az ügyészség a Dózsa György úti halálos baleset okozása miatt nemrég elsőfokon négy évre elítélt M. Richárdot. A kecskeméti maffiaper egykori érintettjének terhére többek között azt róják, hogy az ellene indult nyomozás befolyásolásáért rendőrt akart lefizetni. A csavar a történetben, hogy végül M. Richárdot átverték, mert akinek a pénzt eljuttatta, semmilyen kapcsolatban nem állt az egyenruhásokkal. Az ügyről korábban portálunk is írt, erről bővebben itt olvashatnak.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) kötelesség megszegésére és hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés, közokirat-hamisítás és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolja a Dózsa György úti kabrióst és két társát – írta portálunknak küldött közleményében Keresztes Imre, a KNYF vezetője. A főügyész közleménye szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügy lényege szerint a Dózsa György úti baleset okozásával vádolt M. Richárd vezetői engedélyét 2016 áprilisában ideiglenesen visszavonták – mivel a közlekedési pontjai elérték a 18 pontos értékhatárt –, és utánképzést írtak elő számára. A vezetői engedély visszaadásának feltétele 6 órás előadáson való részvétel, feladatsor és a forgalmi vizsga sikeres teljesítése volt. A vádlott felkeresett egy általa addig nem ismert személyt, akiről tudta, hogy hamis vezetői gyakorlatot igazoló dokumentumokat készít, és közölte, hogy bármekkora összeget hajlandó fizetni azért, hogy soron kívül visszakapja a jogosítványát – áll az ügyészségi közleményben, amelyben az is szerepel, hogy

Keresztes Imre hangsúlyozta azt is, hogy 2017 júliusában ismét elrendelték a vádlott vezetési jogosultságának szüneteltetését. Az előírt utánképzést 2017 augusztusában helyette a közvetítő teljesítette, aki a vádlott irataival jelent meg a vizsgán. A vádlott a sikeres vizsga – és az erről tanúskodó valótlan tartalmú igazolás – ellenére jogosítványát nem kapta vissza, mert 2017 szeptemberében újra bevonták a vezetői engedélyét. A főügyész szerint a közvetítő barátja valójában nem állt kapcsolatban hivatalos személlyel, az átvett 900 000 forintot saját céljaira fordította. Az ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság az előkészítő ülésen történő beismerése esetén M. Richárdot három és fél év, a közvetítőt két év – öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, míg a hivatali kapcsolataira valótlanul hivatkozó elkövetőt – 1 000 000 forint pénzbüntetés és 900 000 forint vagyonelkobzás mellett – négy év börtönbüntetésre ítélje – írta a főügyész.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.