Pesti Srácok

Kiknél landoltak az alvilági kenőpénzek? - Pontot tesznek a Gyurcsány-korszak legsötétebb bűnügyére, hacsak a Covid nem szól újra közbe

Kiknél landoltak az alvilági kenőpénzek? - Pontot tesznek a Gyurcsány-korszak legsötétebb bűnügyére, hacsak a Covid nem szól újra közbe

A Kaposvári Törvényszék tájékoztatása szerint július másodikán elsőfokú ítélet születhet a Gyurcsány-korszak legsötétebb korrupciós-titkosszolgálati botrányában, hacsak a Covid újabb hulláma nem szól közbe, ahogy ez márciusban egyszer már megtörtént. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját, Galambos Lajost és a szolgálat volt műveleti osztályvezetőjét azzal vádolja az ügyészség, hogy százmilliós összegekkel vesztegette meg őket a Pintér Sándor belügyminiszter lejáratásával is összefüggésbe hozott Jakubinyi Róbert, aki az alvilág ismert alakja volt. Az egykori titkosszolgálati vezetőket egyébként – nem jogerősen – négy éve, 2017-ben már elítélte a bíróság, de a Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette az elsőfokú döntést, így a titkosított pert elölről kellett kezdeni.

Július elsején a perbeszédek megtartásával, illetve másodikán az ítélet kimondásával elsőfokon pontot tehet a Gyurcsány-kormány legsúlyosabb korrupciós botrányára a bíróság – tájékoztatta portálunkat a Kaposvári Törvényszék. Eredetileg már március 11-én döntés született volna, ám a Covid harmadik hulláma közbeszólt, így el kellett halasztani a határozathozatalt. Bírósági forrásaink szerint júliusban mindenképp ítéletet hirdetnek, hacsak a koronavírus-járvány miatt nem kell újra elnapolni a pert (bár erre a jelenlegi adatokat nézve kevés esély van). Ahogy azt már nagyon sokszor megírtuk: az Egymásért, Egy-másért Alapítvány kulcsfiguráját, Jakubinyi Róbertet és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábban kémkedéssel is vádolt, majd felmentett volt főigazgatóját, Galambos Lajost, illetve a „cég” volt műveleti osztályvezetőjét még 2013-banfolytatólagosan elkövetett, hivatali helyzettel való visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolta meg az ügyészség. A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa a titkosított perben 2017-ben elsőfokon egyszer már mindhárom vádlottat bűnösnek mondta ki. A Pintér Sándor lejáratásával is összefüggésbe hozott JakubinyiRóbert elsőrendű vádlottat kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett vesztegetés miattnégy év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélték. A másodrendű vádlott Galambos Lajos folytatólagosan elkövetett vesztegetésért és államtitoksértésért öt évet kapott, valamint nyolc évre a közügyektől is eltiltották. Az NBH volt műveleti osztályvezetőjét, harmadrendű vádlottat három év börtönnel és öt év közügyektől eltiltással sújtották. A bíróság emellett Galambost 150, a volt osztályvezetőt 100 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte. Az ügyészség ugyan súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta, ám a Fővárosi Ítélőtábla – eljárásjogi okok miatt – hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla a megismételt eljárás lefolytatására a Kaposvári Törvényszék másik katonai tanácsát jelölte ki, amely 2019 februárjában kezdte meg a büntetőügy tárgyalását.

A titkosított ügy szálai a Gyurcsány-kormány idején alapított Egymásért alapítványig vezethetők vissza: a vád szerint az alapítvány – melynek megalapítását Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) 2006-ban elhunyt első igazgatója kezdeményezte – számára egy magáncég 2005-ben és 2006-ban hozott Ázsiából az országba milliárdos értékű vámárut, több tonnányi élelmiszert arra hivatkozva, hogy adomány, ám azok a nagy áruházláncok polcaira kerültek, így csaknem másfélmilliárdnyi adót nem fizettek be az államkasszába. Később feltáró vallomásokból kiderült, hogy az egykori közhasznú szervezet a Gyurcsány-kormány legmagasabb rangú titkosszolgáinak a kifizetőhelyeként működött évekig, cserébe a hatóságok vezetői elsimították Jakubinyi büntetőügyeit. Szolgálataikért a vádlottak százmilliós összegeket kaphattak a csalással, sikkasztással és csempészéssel is vádolt férfitól (ezt igazolhatja, hogy a bíróság később hatályon kívül helyezett ítélete százmilliós nagyságrendben rendelt el vagyonelkobzást), akit bírósági eljárásban elkövetett vesztegetés bűntette miatt is jogerősen elítélt a bíróság.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.