Pesti Srácok

Vádat emeltek Curtis testvére ellen az elásott és meggyilkolt MTK-focista ügyében, Zamecsnik Péter ügyvédet pedig kizárták az eljárásból (PS-háttérrel!)

null

Vádat emelt a Katzenbach-gyilkosság három érintettje (köztük az ismert zenész, Curtis testvére) ellen a Fővárosi Főügyészség – derült ki Ibolya Tibor fővárosi főügyész portálunknak küldött közleményéből. Ismert, az MTK egykori focistáját 2009-ben gyilkolták meg és ásták el, holtteste pedig tizenegy évvel később került elő. Az MTK egykori focistája a 2010 előtti időszakban kiváló titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal rendelkező cég, az Eclipse Zrt. strómanja volt, akinek azért kellett meghalnia, mert 500 millió forinttal meglopta főnökeit, illetve ki akart pakolni az általa tudott bűncselekményekről. Az ügyészség arról is beszámolt, hogy az egyik védőt (Zamecsnik Pétert – PS) nem végleges végzéssel a bíróság kizárta az eljárásból.

Ibolya Tibor a közleményben emlékeztet: a vádiratban három vádlott szerepel; az ügyben érintett zrt. (Eclipse – PS). egyik vezetője (H. László), mint felbujtó, valamint az emberölés két végrehajtója (köztük Curtis testvére – PS). A végrehajtókat közvetlenül megbízó 51 éves férfival (az ügyben terhelő vallomást tevő H. Attila – PS) szemben a főügyészség már korábban vádat emelt.

– áll a közleményben, hozzátéve, hogy

PestiSracok facebook image

A vád szerint H. László 2009. szeptember 28-án a benne bízó, gyanútlan sértettet gépkocsival Baranyajenő térségébe, egy általa előre kiásatott gödör közelébe vitte, ahol a két végrehajtó már várta őket. Az autóból kiszálló sértettet az ott várakozó két férfi rögtön megtámadta, miközben az 51 éves megbízó elhajtott a helyszínről. A két vádlott közül az egyik lefogta a sértettet, társa pedig súlyosan bántalmazta, aminek következtében a sértett a helyszínen életét vesztette. A vádlottak ezután a sértett holttestét az előre kiásott gödörbe helyezték, és a testet földdel befedték. A sértett Baranyajenő külterületén elásott földi maradványait a nyomozó hatóság 2020. október 22-én találta meg.

– áll a közleményben, amely arra is kitér, hogy

Az ügyészség ezzel összefüggésben még portálunkkal annyit közölt, hogy

Tavaly fogták el a vádlottakat. Fotó: TEK

Tavaly csaptak le Curtis testvérére

Ahogy arról már többször beszámoltunk, a rendőrség tavaly májusban fogta el a 2009-ben eltűnt MTK-focista, Katzenbach Imre két feltételezett gyilkosát (Sz. Lajost és L. Istvánt, előbbi az ismert rapper, Curtis testvére), valamint az emberölés felbujtóját is. Utóbbi férfi, H. László az Eclipse Informatikai Zrt.-hez köthető gazdasági büntetőügy egyik érintettje volt (a férfit végül jogerősen felmentették).

Eclipse-ügy

A Vám- és Pénzügyőrség még 2010 tavaszán, a nyomozásról tartott sajtótájékoztatón az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. kapcsán hét és fél milliárd forint értékű fiktív számlázásról és kétmilliárd forintos adóhiányról számolt be. Az akkori gyanú szerint az elsősorban építőipari tevékenységet folytató cégek bankszámláira került pénzt (három év alatt több mint tízmilliárd forintot) továbbutalták, majd az összegeket nagyrészt a láncolat végén lévő stróman, Katzenbach Imre vette fel. Az ügyletekben érintett mintegy húsz vállalkozás kapcsán 2007 és 2009 között az adatok szerint hárommilliárd forint adóhiány keletkezett és tízmilliárd forintos pénzmosás történt. Mindeközben a cégek – köztük az Eclipse Zrt. – nem fizettek áfát sem (a botrányról bővebben itt olvashatnak).

Félt, hogy megölik

Katzenbach neve is az Eclipse-botrány miatt vált igazán ismertté: a férfi stróman volt, „eltűnése” előtt 500 millió forintot vett magához. Megírtuk azt is, hogy Katzenbach idővel már rettegésben élt és féltette a családját. Ezt igazolja az az Átlátszón néhány éve megjelent, a férfihoz köthető levél, amit „eltűnése” előtt nem sokkal írt, és amit a focista apósa juttatott el a nyomozó hatóságnak.

– írta Katzenbach, aki a levélben kifejtette, hogy feleségén keresztül megüzenték neki, hogy meg fogják ölni, a gyereke apa nélkül fog felnőni.

Katzenbach először 2009 áprilisában szívódott fel, azután, hogy félmilliárdot felvett egy bankfiókból, társai tudta nélkül. Az egykori focista Görögországba ment, családjával ugyanakkor telefonon (a lebukástól félve telefonfülkékből hívta őket) rendszeresen tartotta a kapcsolatot. Információink szerint H. Attiláék 2009 augusztusában ugyanakkor rábeszélték, hogy térjen vissza Magyarországra. Katzenbach Imre ekkor komppal Olaszországba utazott, ahonnan H. és az Eclipse-ügy egy másik érintettje autóval hozták haza (hogy nyomást gyakoroljanak a focistára, a két férfi a volt MTK-labdarúgó kislányát is magával vitte az útra). Katzenbach pár héttel később újra eltűnt, de ezúttal már semmilyen életjelet nem adott magáról. Nem véletlenül, hiszen már halott volt. Információink szerint az ügyben több tanú is megszólalt a rendőröknek: úgy tudjuk, ők elmondták, hogy a volt focistát H. Attila csalta a vadásztelkére, ahol Sz. Lajos és L. István a férfit meggyilkolták, majd elásták. Forrásaink szerint H. Attila adta ki a közvetlen utasítást Sz.-nek és L.-nek az áldozat meggyilkolására, ám a valódi megbízó H. László volt, aki 2005 novemberétől volt az Eclipse felügyelőbizottságának tagja, és ő irányította egy másik vezetővel közösen a céget, sőt, a pénzügyekért is ő felelt. Úgy tudjuk, Katzenbachnak azért kellett meghalnia, mert meglopta főnökeit, illetve tartani lehetett attól, hogy mindent kipakol a milliárdos bűncselekmény-sorozatról. Tudható az is, hogy Sz. Lajos és L. István súlyos koponyasérüléseket okoztak az egykori labdarúgónak. Katzenbachnak esélye sem volt, hiszen támadói mindketten harcművészek, illetve Sz. Lajos emellett hivatásos katona volt.

Visszatérve az Eclipse-ügyhöz: a 2010 előtti időszakban kiváló titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal rendelkező céghez köthető egyébként az a P. László is, aki a Szilvásy-féle kémperben is vádlott volt és személyében is kapcsolódik a 2010 előtti titkosszolgálati vezetőkhöz, illetve a gyilkossággal vádolt emberekhez. Az ügyben H. Attila (az Eclipse-ügy egy másik érintettje) tett terhelő vallomást társaira. A vádlottak ugyanakkor tagadják, hogy bármi közük lenne a bűncselekményhez és ártatlannak vallják magukat. P. azzal a Galambossal volt vádlott a kémperben, aki terheltként érintett egy másik titkosszolgálati ügyben is. A titkosított ügy szálai a Gyurcsány-kormány idején alapított Egymásért alapítványig vezethetők vissza: a vád szerint az alapítvány – amelynek megalapítását Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) 2006-ban elhunyt első igazgatója kezdeményezte – számára egy magáncég 2005-ben és 2006-ban hozott Ázsiából az országba milliárdos értékű vámárut, több tonnányi élelmiszert arra hivatkozva, hogy adomány, ám azok a nagy áruházláncok polcaira kerültek, így csaknem másfél milliárdnyi adót nem fizettek be az államkasszába. Később feltáró vallomásokból kiderült, hogy az egykori közhasznú szervezet a Gyurcsány-kormány legmagasabb rangú titkosszolgáinak a kifizetőhelyeként működött évekig, cserébe a hatóságok vezetői elsimították a szervezett bűnözés ismert alakjának, Jakubinyi Róbertnek, az alapítvány „pénztárosának” a büntetőügyeit. Galambosék szolgálataikért a vád szerint százmilliós összegeket kaphattak.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.