Pesti Srácok

Bérgyilkossági ügybe is belekeveredett Gyurcsány volt párttársa, aki jelenleg is elítélt bűnözőként ül

Bérgyilkossági ügybe is belekeveredett Gyurcsány volt párttársa, aki jelenleg is elítélt bűnözőként ül

Kőrös Gusztáv neve elrettentő példa is lehetne mind az MSZP-ben, mind a DK-ban arra, hogyan nem szabad viselkednie, mit nem tehet meg egy pártember. A szocialisták bajai videóhamisítóként ismerhették meg, míg Gyurcsányék már legszívesebben el is felejtenék egykori romavezetőjüket, akit sorra ítélnek el különböző bűncselekmények miatt. Most éppen egy bérgyilkossági ügybe keveredett, csalóként. A PS feloldja a látszólagos ellentmondást, ami a bérgyilkosság és a csalás között feszül.

Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció – korábban az MSZP – volt középvezetője politkusként nem hagyott mély nyomokat maga után, annál mélyebbeket politikusbűnözőként. Holnap ismét vádlottként kap szerepet a Fővárosi Törvényszéken, egy bérgyilkossági ügyben, amelyben csalásért (!) vonják felelősségre.

Az ügy lényege bírósági megfogalmazásban

A korábban ügyvédként dolgozó I. rendű vádlott elhatározta, hogy felbérel valakit az unokatestvére volt élettársának megölésére. Ezen szándékáról az I. rendű vádlott akként számolt be a II. és III. rendű vádlottaknak, hogy a bűncselekmény megrendelője a sértett volt élettársának édesapja. A II. és III. rendű vádlottak ezt követően elhatározták, hogy elhitetik az I. rendű vádlottal, hogy rendelkeznek a cselekmény végrehajtásához külföldi kapcsolattal, valójában azonban az I. rendű vádlottat egy „álbérgyilkosnak” akarták bemutatni azzal, hogy a tárgyalásról hangfelvételt készítenek és annak felhasználásával mind az I. rendű vádlottól, mind pedig a sértettől pénzt követelnek majd. Az ügyészség az I. rendű vádlottat emberölés előkészületének bűntettével, míg a II-VI. rendű vádlottakat társtettesként elkövetett csalás bűntettével vádolja.

PestiSracok facebook image
Kőrös Gusztáv 2020 februárjában a Kaposvári Törvényszéken, amikor első fokon nyolc évre ítélték csalásért. Fotó: Somogyi Hírlap/Muzslay Péter

Miről is van szó pontosan?

Az I. rendű vádlott dr. F.-T. R. Sz. ügyvédnő. II. rendű vádlott Sz. Zsolt, akinek volt még négy bűntársa; Kőrös Gusztáv, P. Drago, F. Károly Márton és G. Róbert. Kőrös a III. rendű, P. a IV. rendű, F. az V. rendű, míg G. a VI. rendű vádlott. A nyomozati anyagok és a vádirat szerint Kőrös Gusztáv volt a főszereplő. A vád lényege árulkodó.

Az akkor ügyvédként dolgozó nő 2017-ben Sz. Zsolttal – aki D. Márkó néven mutatkozott be – egy korábbi ügyfelén keresztül ismerkedett meg. Megállapodtak abban, hogy Sz. Zsolt megöli az ügyvédnő egyik férfi ismerősét. Ezt a beszélgetést Sz. Zsolt a nő tudta nélkül felvette. A nyomozás során kiderült, hogy a nő azért keresett bérgyilkost, mert haragudott egyik rokonának férjére, ugyanis a házaspár egy zűrös válás közepén volt. A középkorú férfinak ezért kellett volna meghalnia.

Sz. Zsolt 2017. június 30-án fel is vette a kapcsolatot a férfival, akinek elmondta, hogy megbízást kapott a megöletésére, sőt, még azt is elárulta, ki a megbízó. Sz. Zsolt azt is közölte, hogy az ügyvédnő 70 ezer eurót ajánlott fel a „munka” elvégzéséért. A 39 éves „bérgyilkos” azt mondta a férfinak, hogy 3500 euróért odaadja a hangfelvételt. Az Sz. Zsolttal kötött megállapodás szerint a férfinak a pénzt egy II. kerületi bevásárlóközpont mögötti faház tetejére kellett tennie a hangfelvételért cserébe, amit 2017. július 3-án az esti órákban el is helyezett a megbeszélt helyen, azonban a hangfelvételt nem kapta meg. A férfi ezt követően feljelentést tett a rendőrségen.

Sz. Zsoltnak volt még négy bűntársa; az 50 éves Kőrös Gusztáv, a 68 éves P. Drago, a 44 éves F. Károly Márton és a 39 éves G. Róbert.​ A négy férfi korábbi ismeretség alapján vett részt a bűncselekmény elkövetésében. Az adatok szerint az egész „akciót” Kőrös Gusztáv irányította; a rendelkezésre álló adatok szerint ő volt az, aki kitalálta, hogyan szerezhetnének pénzt az ügyvédnőtől és a későbbi sértettől. A pénzt Kőrös Gusztáv, G. Róbert és Sz. Zsolt vitte el az épület tetejéről.

Csütörtökön a vádlottak és a célszemély távmeghallgatásával folytatódik a bizonyítási eljárás.

Kőrös Gusztáv a legutóbbi, a hamis bajai videó miatti ítéletére érkezik (Forrás: Hír TV)

Kőrös Gusztáv és társai tagadnak mindent

Az előkészítő ülés még 2021 májusában zajlott le, ahol minden vádlott mindent tagadott és azóta is tagad. Az ügyészség vádiratában a nővel és négy büntetett előéletű társával szemben letöltendő börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványoz, egy férfival szemben, aki büntetlen előéletű, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, emellett a csalással vádolt személyek pénzbüntetését is indítványozza.

A büntető törvénykönyv azt, aki emberölés elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik, egy évtől öt évig, aki csalás révén nagyobb kárt okoz, három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget.

Kőrös Gusztáv és a bajai hamis videó

A Pesti Központi Kerületi Bíróság megismételt eljárásban 2022-ben Kőrös Gusztávot a bajai hamis videó ügyében a vádirattal egyezően bűnösnek mondta ki hamis vád bűntettében, és hét hónap, végrehajtásában egy év hat hónap próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Egy ellenzéki országgyűlési képviselő 2013. október 15-én tett feljelentése szerint a 2013. október 13-ai bajai megismételt időközi önkormányzati választáson a választásra jogosultak azért szavaztak a Fidesz jelöltjére, mert szavazatukért cserébe anyagi juttatást ígértek a részükre.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014-es vádirata szerint Kőrös Gusztáv a kormánypártokat lejáratni szándékozó hamis videófelvételt készített. A vádlott kezdeményezésére társai egy valótlan tartalmú jelenetet adtak elő, amely beszélgetés szerint egyiküket egy kölcsönös előnyöket biztosító ajánlattal kereste meg a térség országgyűlési képviselője (egyben Baja város polgármestere), a város egy képviselő-testületi tagja, továbbá a területi cigány önkormányzat elnöke és alelnöke. Az ajánlat szerint készpénz, tűzifa és érdekeiknek megfelelő különböző intézkedések ígérete fejében azt kérték, hogy a választáson a Fidesz jelöltjére szavazzanak és más személyeket is vegyenek rá erre.

Kőrös Gusztáv a bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot tartalmazó felvételt átadta egy olyan személynek, akiről tudta, hogy azt továbbítja a hatóságoknak. A felvétel eljutott az országgyűlési képviselőhöz, aki azt a választás rendje elleni bűntett miatt korábban tett feljelentése kiegészítéseként az Országos Rendőr-főkapitányságon bizonyítékként csatolta.

Kőrös jelenleg is tölti 10 éves, jogerős büntetését

Kőrös Gusztáv, a DK volt megyei vezetőségi tagjával és 13 társával szemben a Somogy Megyei Főügyészség 2018 júniusában emelt vádat többrendbeli vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a vádlottak közül tízen – a jelenleg is letartóztatásban lévő Kőrös vezetésével – bűnszervezet tagjaként vállalkozóktól csaltak ki jelentős összegeket arra hivatkozva, hogy a pénzeket uniós pályázatok elnyerése érdekében hivatalos személyeknek juttatják. A főügyészség négy vesztegető vállalkozóval szemben is vádat emelt. A vádirat szerint a volt DK-s politikus 2017-ben hierarchikusan felépített, előre leosztott szerepek szerint, összehangoltan működő bűnszervezetet hozott létre, amely tehetős vállalkozóktól jelentős összegeket csalt ki. A bűnszervezet tagjai jól működő, nagyobb beruházásokat tervező vállalkozókat kutattak fel, akik a cégeik növekvő tőkeigényét pályázati pénzekből akarták kielégíteni.

Kőrös végül jogerősen 10 év börtönt kapott, amit jelenleg is tölt.

Kiemelt kép: 2020. február 5-én Kaposvárott még csak 8 évre ítélték Kőrös Gusztávot, ám egy év múlva a Pécsi Ítélőtábla 10 évre súlyosította az ítéletét. Fotó: Muzslay Péter/Somogyi Hírlap

https://www.youtube.com/watch?v=wt9cX4YsnwY
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.