bérgyilkosság
Őrizetbe vettek egy orosz szenátort gyilkosság előkészülete miatt
Őrizetbe vették Dmitrij Szaveljev orosz szenátort gyilkosság előkészülete miatt – jelentette pénteken a TASZSZ orosz hírügynökség a birtokába került dokumentumokra hivatkozva.Bérgyilkossági ügybe is belekeveredett Gyurcsány volt párttársa, aki jelenleg is elítélt bűnözőként ül
Kőrös Gusztáv neve elrettentő példa is lehetne mind az MSZP-ben, mind a DK-ban arra, hogyan nem szabad viselkednie, mit nem tehet meg egy pártember. A szocialisták bajai videóhamisítóként ismerhették meg, míg Gyurcsányék már legszívesebben el is felejtenék egykori romavezetőjüket, akit sorra ítélnek el különböző bűncselekmények miatt. Most éppen egy bérgyilkossági ügybe keveredett, csalóként. A PS feloldja a látszólagos ellentmondást, ami a bérgyilkosság és a csalás között feszül.A Fidesz elleni kamuvideó miatt is elítélték Gyurcsányék volt politikusát
A Pesti Központi Kerületi Bíróság megismételt eljárásban Kőrös Gusztávot a bajai hamis videó ügyében a vádirattal egyezően bűnösnek mondta ki hamis vád bűntettében, és hét hónap, végrehajtásában egy év hat hónap próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte – közölte portálunkkal a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A volt DK-s politikust korábban jogerősen tíz évre ítélték azért is, mert magát magas rangú tisztségviselőnek kiadva (többek között Lázár Jánosra hivatkozva) vert át vállalkozókat és csalt ki tőlük összesen több mint százmillió forintot. Kőrös emellett egy ügyvédnőt is átvágott, akinek megígérte, hogy bandájával likvidálja egyik haragosát, ám a bérgyilkosságot nem hajtotta végre, csak a nő pénzét akarta megszerezni.27 év után szabadulhat a börtönből a kegyetlen sorozatgyilkos, Magda Marinko
Szabadulhat Szegedről az utóbbi évtizedek egyik legkegyetlenebb gyilkosa, Magda Marinko. Huszonhét év után szabadulhat az utóbbi évtizedek egyik legkegyetlenebb gyilkosa. A szerb származású sorozatgyilkos négy gyilkosság miatt életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Elítélésekor még nem létezett a valós életfogytiglani szabadságvesztés, így 25 év után kétévente felülvizsgálják, hogy szabadulhat-e – írja a Blikk.Ilyenek az elfogadó ballibek: lelőttek egy fekete férfit, mert Trump támogatására bíztatta az embereket
Wisconsin szenátora, Ron Johnson igazságot követel miután pár nappal ezelőtt Bernell Trammellt, egy Milwaukee-ban élő fekete aktivistát agyonlőttek órákkal azután, hogy a fekete amerikaiakat Donald Trump támogatására buzdította. Egyelőre ismeretlen tettes ellen indult nyomozás az ügyben.Gyilkosságok megszervezésével gyanúsítanak egy orosz kormányzót
Másfél évtizeddel ezelőtti gyilkosságok megszervezése és gyilkossági kísérlet gyanúja miatt őrizetbe vették csütörtökön Szergej Furgalt, az orosz távol-keleti Habarovszki terület kormányzóját.Barcelonában is ölni akart Dér Csaba, aki azt szeretné, ha a csehek Magyarországnak adnák ki
Dér Csaba, a vajdasági bérgyilkos a spanyol rendőrök gyanúja szerint 2017 nyarán, Barcelonában négy golyót eresztett egy szerb maffiózóba, így jó eséllyel már Spanyolország is bejelentkezett az eddig három gyilkossággal összefüggésbe hozott csantavéri kivégzőemberért. A cseh szervek még nem döntöttek a férfi sorsáról, azonban Dér azt szeretné, ha Magyarországnak adnák ki.Politikus lehetett a következő célpontja a vajdasági bérgyilkosnak
Szerb lapértesülés szerint egy szerb politikus lett volna a következő áldozata a hidegvérű vajdasági bérgyilkosnak, Dér Csabának, akit egy prágai háromcsillagos szállodában fogtak el a rendőrök nemrég - írja az Index.Egy amszterdami gyilkosság miatt is keresik Dér Csabát
Dér Csaba követhette el a tavaly szeptemberi, újpalotai gyilkosságot is, valamint januárban kivégzett egy férfit Belgrádban a gyanú szerint. A férfit most Hollandiában is keresik, mivel tavaly nyáron egy forgalmas amszterdami étteremben, fényes nappal lőtt le egy horvát maffiózót – írta a Borsra hivatkozva az Origo.Ajánljuk még