Pesti Srácok

Politikus lehetett a következő célpontja a vajdasági bérgyilkosnak

null

Szerb lapértesülés szerint egy szerb politikus lett volna a következő áldozata a hidegvérű vajdasági bérgyilkosnak, Dér Csabának, akit egy prágai háromcsillagos szállodában fogtak el a rendőrök nemrég - írja az Index.

Az Alo nevű szerb portál szerint a célszemély, azaz a politikus likvidálásával egy másik politikus bízta meg a férfit, a sikeres akcióért pedig 50 ezer eurót, azaz közel 16 millió forintot ajánlott. Csak erősíti ezt a feltételezést, hogy a cseh rendőrök fegyvereket, hangtompítót, hamis iratokat és egy parókát találtak Dérnél, amikor rajtaütöttek. A vajdasági bérgyilkost egyszer már feldobták a társai, s elképzelhető, hogy most is ugyanez történt. A vajdasági férfit Hollandiában, Szerbiában és Magyarországon is gyilkossággal gyanúsítják. Magyarországon V. László vállalkozót ölhette meg a Szilas-pataknál, tavaly szeptemberben, Hollandiában egy horvát állampolgárral végzett. A 39 éves férfinak akár több, megoldatlan ügyhöz is lehet köze Szerbiában, ahol korábban már 13 évet töltött börtönben gyilkosság miatt, miután 2004-ben egy étteremben végzett Branislav Jelačić bűnözővel. 2017 februárjában szabadult, de ősszel újra elfogták Szarajevóban, mert a boszniai fővárosban újra ölni készült. Megint börtönbe került egy időre, de a tavaly szeptemberi, XV. kerületi gyilkosság idején már szabadon volt.

Forrás: Index.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.