Pesti Srácok

Ilyenek az elfogadó ballibek: lelőttek egy fekete férfit, mert Trump támogatására bíztatta az embereket

Ilyenek az elfogadó ballibek: lelőttek egy fekete férfit, mert Trump támogatására bíztatta az embereket

Wisconsin szenátora, Ron Johnson igazságot követel miután pár nappal ezelőtt Bernell Trammellt, egy Milwaukee-ban élő fekete aktivistát agyonlőttek órákkal azután, hogy a fekete amerikaiakat Donald Trump támogatására buzdította. Egyelőre ismeretlen tettes ellen indult nyomozás az ügyben.

Az eset június 24-én történt. A “Ras” néven ismert aktivista férfit fényes nappal, 12 óra 30 perckor lőtték le. Mindez csupán pár órával azután, hogy megjelent vele egy interjú egy blogon, amelyben arra bátorította az afro-amerikaiakat, hogy Donald Trumpra szavazzanak.

- írta Twitter profilján az ügyről a szenátor. Az “Expression Journal” nevű kiadó 60 éves tulajdonosa több politikai és vallási üzenetet is nyomtatott, sőt Donald Trump mellett kiálló feliratokat is gyártott.

PestiSracok facebook image

- mondta az interjúban Ras, aki ezzel Omarosa Manigault-Newmanre és Condoleeza Rice-ra utalt. Omarosa volt a Fehér Ház nyilvános összekötő hivatalának a vezetője, Condoleeza pedig a republikánus párt tagja, aki az első olyan afro-amerikai államtitkár volt, aki egyben nemzetbiztonsági tanácsadóként is dolgozott George W. Bush elnök adminisztrációjában.

A blog írója, aki az interjút készítette ledöbbent a történteken, hiszen ott lőtték le interjúalanyát, ahol pár órája még beszélgettek. Wisconsin republikánus politikusai értelmetlennek nevezték halálát. Andrew Hitt, a republikánus párt elnöki tagja nyomozást kezdeményez az ügyben, ugyanis szerinte a gyilkosságnak politikai motivációi lehettek.

- mondta a politikus.

Hitrádió / Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."