Pesti Srácok

Exkluzív! Megváltozott szólás-mondás: addig jár a korsó a kútra, míg le nem bukik Jakubinyi Róbert! (videó)

null

Jakubinyi Róbert mondhatni békebeli bűnöző. Több évtizedes pályafutása alatt egyszer még Göncz Árpád is kegyelmet adott neki. Már a '80-as években híre volt az éjszakában és az Állambiztonságnál. A rendszerváltoztatás után nemzetbiztonsági körökben mozgott. A híres-hírhedt Egymásért Egy-Másért Alapítvány egyik kulcsfigurája, Gyurcsány volt elhárító főnökének megvesztegetője. Most ismét lebukott. Állítólag zsarolás miatt vitték el talpig vasban. Aztán a bíró kiengedte.

A Pest vármegyei nyomozók vitték el két napja Jakubinyi Róbertet, erősítették meg a Pesti Srácoknak. A történtekről a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság számolt be a Facebook-oldalán. A rendőrség csak J. Róbertként említi az elfogottat. Akire napjainkra igazzá vált a mondás: addig jár a korsó a kútra...A rendőrség közlése szerint hetekig járt egyik családtagja nyakára egy 70 éves férfi: először kedveskedve, majd fenyegetve próbált tőle több millió forintos anyagi segítséget kicsikarni. Tízmillióval indította a licitet, amit később 200 ezer euróra (hozzávetőleg 75 millió forint) módosított. A másik fél következetesen elutasította a „kérés” teljesítését, cserébe azonban fenyegetés érkezett: tönkreteszi őt és családját, hazugságokkal teli, rágalmazó információkat fog terjeszteni róla és vállalkozásairól, amivel ellehetetleníti és besározza. Családját sem fogja kímélni, ha nem kapja meg a pénzt.
"Budaörsi kollégáinkhoz eljutott információk feldolgozása és ellenőrzése után indultak srácaink a férfi címére. A hajnali ébresztő bilincseléssel és a ház átkutatásával folytatódott." - írja a rendőrség.
J. Róbert tagadott, állítása szerint nem követett el bűncselekményt, ő csak egy több évvel ezelőtt kölcsönadott összeget akart visszakérni családtagjától. A rendőrök őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatását, ám azóta szabadítaniuk kellett. Ettől függetlenül a büntetőeljárás zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyamatban van ellene.

Göncz Árpád megkegyelmezett Jakubinyi Róbertnek

PestiSracok facebook image

Jakubinyi Róbertet a 90-es években jogerősen elítélték a Merkantil Banknál történt részvénycsalás miatt, ám köztársasági elnöki kegyelmet kapott. Egyes hírek szerint Földesi-Szabó László ezredes, a Szervezett Bűnözés elleni Osztály főnyomozója "járta" ki neki a kegyelmet. Úgy tudni, Göncz Árpádot azzal győzték meg, hogy "különösen fontos államérdek" Jakubinyi kegyelme. Azok a titkosszolgálati emberek, akik az egész mögött lehetettek eddig nem beszéltek az összefonódásokról.

A Presztízs-ügyben már érintett volt Jakubinyi

„A 1980-as évek közepén egy 20 vádlottas ügyben volt vádlott Jakubinyi Róbert. Emlékeim szerint egy olyan betörőhálózat tagja volt, amely tippek adásával foglalkozott. Híres művészeket, operaénekest, gazdag kisiparosokat fosztottak ki. Ebben az ügyben elítélték” - nyilatkozta korábban a Blikknek Kamarás Péter jogász, aki szerint furcsa, hogy néhány évvel később visszaesőként egy még nagyobb súlyú bűncselekmény után kegyelemben részesült Jakubinyi. (Ezzel a köztársasági elnöki kegyelemre utalt az ügyvéd - a szerző)

Los Angelesbe a hetvenes-nyolcvanas években időről-időre érkeztek a szocialista óhazából megpattant alvilági figurák. Így került Magyarországról Kaliforniába Zubovics GyulaTamás és Horváth Zoltán is. Idehaza mindketten ismert betörők voltak, s egyben érintettek a nyolcvanas évek elején lezajlott betöréssorozatban, az úgynevezett Presztízs-ügyben - elevenítette fel a Privátkopó című bűnügyi portál.

Ez utóbbi - egyes rendőri vezetők szerint - a magyarországi szervezett bűnözés kialakulásának első állomása volt. Olyannyira, hogy a Zubovics Tamás Gyula által a nyolcvanas évek elején alapított, betörőkből, tippadókból és orgazdákból álló bűnbanda leleplezésére 1981-ben egy külön, 36 főből álló nyomozócsoport alakult. A nyomozókat Tonhauser László vezette, de vizsgálóként Pintér Sándor (az Orbán-kormány belügyminisztere) is dolgozott az ügyön. Zubovicson kívül a Presztízs-ügynek több olyan szereplője is volt, akinek a neve a rendszerváltás után is szerepelt bűnügyi hírekben. Egyikük volt Jakubinyi Róbert, aki orgazdaként szerepelt a Presztízs-ügyben.

Az alapítványi csempészés és Gyurcsány elhárítóinak lefizetése

Még mindig nincs belátható időn belül vége a szocialisták legnagyobb, szerteágazó, vesztegetéssel, csempészettel megspékelt titkosszolgálati botrányának - írtuk meg néhány napja.

Az Egymásért, Egy-másért Alapítvány piszkos ügyei 2007 április 13-án kerültek napvilágra. Az egyik alapító-vezető már rég letöltötte a büntetését, ám Jakubinyi Róbert 1,3 milliárdos csempészési ügye még elsőfokú ítéletig sem jutott.

Közben - ahogy az most kiderült - Jakubinyi otthonában időzik, és nem tölti azt a 3 évet, amit Galambos Lajos, Gyurcsány volt elhárítófőnöke megvesztegetéséért kapott. Miközben a honvéddá lefokozott Galambos Kecskeméten ül már egy éve. Kiderült, az alapítvány az NBH részére egyfajta kifizető hely is volt. A kuratórium tagja volt egyebek mellett Galambos Lajos vezérőrnagy, akkor már menesztett elhárító főnök.

Az Egymásért alapítvány zaklatás miatt feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen a Fővárosi Főügyészségen, mivel szerintük az ügyükben eljáró szervek kimerítik a zaklatás törvényben rögzített tényállását. Mellette Galambos Lajos (b) és Simon Ibolya kurátorok (b3). Mögötte áll Sáros Péter, Földesi-Szabó László ügyvédje (b), Szőke András (b2) és Radács Gyula ügyvédek. MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Az alapítványi csempészés 2005-ben kezdődött és Jakubinyi ellen még mindig tart a per, ami csak jövőre folytatódik – ismét zárt ajtók mellett. Az alapítvány tényleges irányítói Földesi-Szabó László volt rendőrezredes és a titkosszolgálati kapcsolatait nem is igazán titkoló Jakubinyi Róbert voltak. Az alapítvány ázsiai élelmiszereket hozott be jótékony célra, legalább is ezt állították, ám nem fizettek közterheket az áruházláncokban értékesített termékek után. Földesi-Szabó már évekkel ezelőtt letöltötte büntetése jó részét, feltételesen szabadult.

A Riasztás témában készített videója itt érhető el.

Fotó: PestiSrácok.hu/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.