Pesti Srácok

Emlékszik még valaki az MSZP sírásójának mondott Simon Gáborra? Börtönben van? Nem?

null

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy erős Magyar Szocialista Párt (MSZP), a pártnak pedig volt egy elnökhelyettese, bizonyos Simon Gábor. Ő az az egykori meghatározó szocialista politikus, aki csúnya ügybe keveredett és így vetült rá "az MSZP sírásója" titulus. Tíz évvel a botrány kirobbanása és nyolc évvel a per kezdete után Simon Gábort még mindig nem ítélték el a terhére rótt bűncselekmények miatt, igaz nem is mentették fel a vádak alól. A negyedik (!) bíró tárgyalja az ügyét, aki tavaly decemberben idén februárra napolta el az ügyet, hogy aztán azt is elnapolja májusra. Mindez még mindig az elsőfokú tárgyalás. Vajon mi indokolta a sorozatos bíróváltásokat?

A Pesti Srácok olvasója most a fejéhez kap, "Ő nincs börtönben?", hiszen Simon Gáborról lesz szó. Tudják, ő éppen az MSZP alelnöke volt 10 éve, amikor kirobbant a botrány: bűncselekményekkel hozták összefüggésbe, majd meg is gyanúsították, végül vádat emeltek ellene. Nyolc éve tart a per, de még mindig csak elsőfokon tárgyalja az ügyet nyolc év alatt a negyedik bíró. A 2023. december 7-re kitűzött tárgyalást a végrehajtó-maffia ügyét is tárgyaló bíró, Tóth Erzsébet 2024. február 14-re napolta el, miután egy igazságügyi könyvvizsgálói szakértői vélemény még mindig nem készült el. Tóth Erzsébetre 2023 áprilisban szignálták át az aktákat, ám eddig befejeznie neki sem sikerült az egyébként az évek során már letisztult ügyet.

Idén február 14-én ismét unalomba fulladt a tárgyalás, az új igazságügyi könyvvizsgálói szakértői vélemény még mindig készülőben volt, így újabb napolás következett ezúttal május 14-re. Amikor - talán - meg tudják hallgatni a szakértőt.

PestiSracok facebook image

Ismeretes: a Magyar Nemzet számolt be róla elsőként, hogy az MSZP-s Simon Gábor még munkaügyi államtitkárként, 2008 januárjától a következő év áprilisáig több mint 570 ezer eurót és 160 ezer dollárt, összesen mintegy 270 millió forintot helyezett el egy grazi, illetve egy svájci bankban.

Megtérített adóhiány, korlátlan enyhítés?

A vádirat első pontjának lényege szerint Simon Gábor rövid idő alatt összesen 267 millió forint bevételt szerzett, amely után nem fizetett személyi jövedelemadót (SZJA) és egészségügyi hozzájárulást (eho), ezzel 128 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
Simon Gábor 2016.09.21-én a vádlottak padján, mellett a hamis útlevélben szerepet játszó másik vádlott, aki beismerte tettét és el is ítélték (Fotó: Horváth Péter Gyula)
A vádhatóság letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a volt politikusra, akit hamis magánokirat nyolcrendbeli felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is vádolnak. A hamis magánokirat felhasználása alatt azt kell érteni, hogy a 2008 és 2012 közötti vagyon ­nyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban jövedelemként csak az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel.
Simon időközben befizette az Államkincstárba a vád szerinti 128 millió forint SZJA-t és eho-t. A Büntetőeljárásról törvény értelmében korlátlanul enyhíthető a büntetése, mivel megtérítette a kárt.

Néhai Welsz Tamás húzta csőbe Simon Gábort?

A vádirat második pontja és annak eddigi kifejlete már nem ennyire kedvező Simon számára.
A másik vád közokirat-hamisítás felbujtása, ami egy, az édesanyja vezetéknevére és Simon keresztnevére kiállított hamis bissau-guineai útlevél miatt szerepel a vádiratban. A hamis útlevél néhai Welsz Tamáshoz köthető, aki 2014-ben öngyilkosságot kísérelt meg egy rendőrautó hátsó ülésén, majd a kórházban elhunyt. Ebben a vádpontban már jogerősen elítélték a tettestársat, aki Simonra terhelő vallomást tett.
Kiemelt kép: Simon Gábor (középen) ügyvédje, Nagy István (balra) társaságában a Fővárosi Törvényszéken még 2016-ban.