emelt vádat a szervezett bűnözés elleni hivatal Stefan J. és bűntársa, az érsekújvári (Nové Zámky) járásbeli Zoltán T. ellen emberrablás és zsarolás miatt.
Stefan J. saját autójába csalt egy kisszebeni (Sabinov) vállalkozót, majd Kassán (Kosice), Miskolcon, Budapesten, Komáromon keresztül Révkomáromba hurcolták.
A férfit az úton fizikailag és lelkileg is megkínozták, hogy különböző adásvételi szerződéseket írjon alá, amelyek alapján Štefan J. a vállalkozó nevében eljárhatott a földhivatalokban, és számláival is rendelkezhetett. Összesen 240 ezer eurót és egy 150 ezer euró értékű Mercedes CL 600 típusú személygépkocsit követeltek a vállalkozótól.
Amikor a vállalkozót elengedték, megfenyegették, hogy megölik, ha a rendőrségre megy. A szlovák hatóságok azonban operatív felderítés folytán megtudták, hogy mi történt, és segítséget ajánlottak a vállalkozónak. A kisszebeni férfi tudta, hogy Majom és a bűntársa rabolta el, így ódzkodott a rendőrséggel való együttműködéstől, ám végül ráállt arra. A nyomozók így a pénz átadásánál tetten érték és elfogták Stefan J.-t, valamint Zoltán T.-t.
Majom ügye 2014-ig húzódott, amikor is a bíróság jogerősen nyolc év börtönre ítélte, ám a maffiózó hamis iratokat szerzett, és Magyarországra szökött a büntetés elől.
Illegalitásban a Marina parton végezte
A szökésben lévő Majom Budapesten a Marina Park egyik luxuslakását más nevében, illetve személyi adataival bérelte ki 29 éves barátnőjével közösen, 2015 januárjában. A magyarországi bujkálásának költségeit nagy összegű készpénzből, valamint befektetési aranytömbökből kívánta fedezni. Ekkor bízta meg régi bizalmasát, bűntársát, a felvidéki Norbert K.-t azzal a feladattal, a saját nevében nyisson bankszámlát, illetve béreljen neki egy széfet.
Norbert K.-nak Stefan J. volt a „főnök”, aki üzleti és egyéb ügyeket intéztetett vele, sőt, fizetést is adott neki, majd ügyvezetőt csinált belőle az egyik cégénél.
A vádirat szerint a 43 éves Norbert K., illetve a 42 éves H. Zsolt 2015 tavaszán ismerkedett meg egymással, és onnantól kezdve a szlovák férfi több bűncselekmény végrehajtásával is megbízta magyar társát, akinek cserébe pénzt adott.
Norbert K. 2016-ban elhatározta, hogy likvidálja főnökét és kirabolja, elveszi a pénzét, az aranytömböket és a gépjárműveit.
Azév február 11-én Norbert K. fejbe lőtte Stefan J.-t és az éppen a lakásban - rosszkor rossz helyen - lévő barátnőjét, Enikő P.-t.
A gyilkosságra készültek, hiszen daraboláshoz körfűrészt, csomagoláshoz fekete sittes zsákokat vittek a lakásba. H. Zsolt a Pilisben a sírt is kiásta számukra. A két holttestet a luxuslakás fürdőszobájában, a kádban vágták szállítható darabokra.
A gyilkosok a testeket négyfelé vágták, hogy könnyen el tudják helyezni autójuk csomagtartójába. Végül Pilisszentiván külterületén hantolták el a maradványokat.
H. Zsolt megtört a börtönben
A magyar nyomozókat a maradványok eltüntetésében segédkező bűntárs vezette el a Marina parki bérleményhez, majd a pilisi erdőbe, a holttesteket rejtő gödörhöz.
H. Zsoltot is nyereségvágyból, előre kitervelten, több emberen elkövetett emberöléssel vádolták meg. Csakúgy, mint a párkányi (Sturovo) exökölvívót, Norbert K.-t.
Ő egy szlovákiai börtönben ismerte meg Stefan J.-t, amikor 2006-ban és 2007-ben együtt ültek. Norbert K.-t zsarolás, testi sértés, garázdaság és fegyverrel való visszaélés miatt ítélték el hazájában. Később, 2008 és 2014 között Magyarországon elkövetett erőszakos bűncselekmények miatt magyar fegyházban ült, majd kiengedték és hazatért, hogy néhány hónap múlva már Stefan J. szökését segítse.
Végül egy szlovák–magyar nemzetközi nyomozócsoport fogta el Norbert K-t., aki Párkányból a Mária Valéria hídon jött át Esztergomba. A magyarországi hídfőtől nem messze a Terrorelhárítási Központ felszámolóegysége elállta a gyanúsított autójának az útját, kirángatták a volán mögül, a földre teperték és megbilincselték.
Kiemelt kép: Exhumálják az áldozatok maradványait (Fotó: police.hu)
https://www.youtube.com/watch?v=91qMil6nIi0