Pesti Srácok

Van Magyarországon tipikusan ukrán bűnözés? Naná, mutatjuk, miben ők a "piacvezetők"! (videó)

Az orosz-ukrán háború kitörése óta a menekültek milliói között megbújva bűnözők is érkeznek az Európai Unióba. Hazánkon keresztül is érkeznek, de eddig többnyire Nyugat-Európába mennek tovább a maffiózók. A tapasztalatok azonban rámutatnak arra, hogy például a kíberbűnözők itt maradnak Közép-Európában, és számos online csalást elkövetnek magyar károsultak rovására is. Azért hoztuk fel példának a kíberbűnözést, azon belül is az online csalást, mert ez az egyik tipikusan ukrán bűnözők által elkövetett bűncselekmény.

Ukrajna rosszul áll a bűnözés terén. Nem bírnak a maffiával – és nem csupán a háború miatt. A háború kezdete óta aktivizálódtak a szervezett bűnözői körök Ukrajna háború által közvetlenül nem érintett területein, így Kárpátalján, vagyis − Kijevből nézve − a Kárpátokon túli területeken.

A háború előtt főleg a cigarettacsempészet dívott errefelé, ám a háború kezdete óta az embercsempészet is óriási bevételeket hoz a szervezett bűnözőknek. Az ukrán sajtó, elsősorban a kárpátaljai eseményekről közvetítő portálok hetente két-három embercsempész elfogásáról adnak hírt.

Embercsempészt fogtak az ukrán hatóságok (Forrás: Kárpáti Igaz Szó)
PestiSracok facebook image

A háború csak rontotta Ukrajna amúgy sem kedvező helyzetét a szervezett bűnözés elleni fellépés területén. Ukrajna ugyanis a 34. helyet foglalja el a Globális Szervezett Bűnözési Index rangsorban a Global Initiative Against Transnational Organized Crime 2021. évi jelentése nyomán.

Az megér egy külön misét, hogy vajon ma mennyivel rosszabb a bűnügyi helyzet Ukrajnában, mint közvetlenül a háború kezdete előtt volt? Tartunk tőle, hogy erre csak a háború befejezése után kaphatunk objektív választ. A jelek szerint a háború elől menekülő milliók között a szervezett bűnözők zömeg is lelépett már Ukrajnából. Szerencse, hogy információink szerint eddig többnyire továbbutaztak Nyugat-Európában és nem itthon szőttek hálót. Ha Ukrajna az EU tagja lesz, szabadon jöhetnek-mehetnek a maffiózók is. Ki kivánja ezt?

Call centert működtetett az ukrán-magyar maffia

Ami a háború óta tetten érhető Magyarországon, az a kíberbűnözés meredek emelkedése. Az Országos Rendőr-főkapitányság tavaly Mátrix projekt néven háromszáz új szakemberrel minden eddiginél nagyobb szabású harcot indított a kiberbűnözők ellen. Ukrajnából, a háború zűrzavarát kihasználva ide érkező nehézsúlyú netes csalókról van szó, akik előszeretettel környékeznek meg kárpátaljai magyarokat is.

Főleg az online csalások szaporodtak el, és az online csalók zöme ukrajnai, az ukrán szervezők gyakran magyarul tudó kárpátaljaiakat is bevonnak a csalásokba, sőt magyar állampolgárokat is.

A rendőrségre 2024. március 1-jén érkezett feljelentés arról, hogy egy nőt korábbi befektetései kapcsán arra hivatkozva hívtak fel, hogy a hozamot elutalják neki. Ezért telepíttették vele az Anydesk nevű programot.

Telefonkártyák százszámra, az online csalóktól foglalták le a rendőrök (Forrás: police.hu)

Mivel az ügy másik sértettje egy védett állományba tartozó személy volt, így a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) munkatársai is szerepet kaptak a felderítésben és a pécsi nyomozókkal közösen kezdték meg a szálak felgöngyölítését, amelyről feltételezték, hogy köze lehet a telefonos csaláshoz. Az NVSZ munkatársai az elfogások alkalmával és a kutatások helyszínein szaktanácsadóként vettek részt. Az ő kiberfelderítési egységük rendelkezik azzal a szaktudással és technológiával, amivel a rendőrség online csalások elleni nyomozásit támogatni tudják.

A közös munka eredményeként március 7-én egy szolnoki házban a baranyai rendőrök informatikai eszközöket foglaltak le.

A pécsi nyomozók és az NVSZ szakembereinek helyszíni adatelemzése alapján a szálak egy másik szolnoki címre vezettek, így rövid idő elteltével már azt a lakást kutatták át. Ott szintén különböző informatikai eszközöket foglaltak le, illetve a lakásból előállítottak egy 63 éves férfit, akinek az elszámoltatásakor felmerült egy külföldi illetőségű személy érintettsége is.

A szálak ezután ismét Szolnokra vezettek, így a pécsi nyomozók a szolnoki munkatársaik segítségével átkutatták a város egyik irodáját, ahol a korábbi helyszínekhez hasonlóan informatikai eszközöket foglaltak le.

Március 11-én hajnalban egy újabb helyszínt lepleztek le a rendőrök. Szolnok közelében fogtak el egy 46 éves ukrán férfit, akinek a lakásában nagy mennyiségben találtak olyan számítástechnikai eszközöket, amelyeket feltehetően bűncselekmények elkövetéséhez használtak.

Pénzmosással gyanúsított ukrán "szállító"

Legutóbb múlt héten a Hajdú-Bihar Vármegyei Bűnügyi Igazgatóság rendőrei pénzátadás közben fogtak el egy ukrán online csalót. (Lásd a videót!)

Egy egyedülálló nyugdíjas tett feljelentést április végén, mert csalás áldozata lett. Elmondta a rendőröknek, hogy jól fizető befektetéssel kecsegtették az interneten, viszont ahhoz, hogy a pénzhez hozzájusson előbb neki kellett utalnia.

A feljelentés megtörtént, viszont a bűnözők nem tudtak erről. Újabb összeg átadására kérték a nőt, 16 millió forinthoz szerettek volna hozzájutni. Kedd délután a futárjukat Debrecenbe küldték, aki a megbeszéltek szerint elvette áldozatuktól a borítékot, beült a kocsijába és elindult. Nem jutott messzire, mivel nagy meglepetésére a bűnügyesek körbevették, földre fektették és megbilincselték.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói pénzmosás miatt őrizetbe vették a fiatalembert és bíróság elé állítják.

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

GEOrgPOLITIKA – Új háború lehet a Közel-Keleten?

Ps TV 2023 augusztus 30.
Az amerikai kormány úgy döntött, hogy visszaadja az afgán tálib kormánynak a „befagyasztott” pénzeket, amelyet még Hamid Karzai kormánya helyezett el amerikai bankokban. A radikális iszlamisták ismételt hatalomra jutása után az USA és nyugati szövetségesei nagyjából 3,7 milliárd dollárt tartottak vissza. Most humanitárius okokra hivatkozva elkezdték pénzelni az új kabuli kormányt. Ez sokkolta magukat az afgánokat is, hiszen két ősellenségről beszélünk. Azt elfelejthetjük, hogy ez a szeretetről szól, ezt még a német hírszerzők is látják. Berlini titkosszolgálati körökből röppent fel a hír, hogy az USA fel akarja használni a tálibokat az Irán elleni harcra. Ha nem is rögtön egy proxyháborúban kell gondolkodni, de kisebb összecsapásokban a nagyjából 900 km hosszú határszakaszon. Erre az elmúlt hetekben már volt példa halálos áldozatokkal mindkét oldalon.