
Megszavazta az államadósság megemeléséről és a költségvetési kiadások csökkentéséről szóló törvényt az amerikai Képviselőház szerdán késő este, amivel elkerülhetővé válhat az ország fizetésképtelensége.
A Kongresszus alsóházában a törvény kétpárti támogatással kapta meg a szükséges többséget, 314 igen szavazattal, 117 nem ellenében. Ugyanakkor 71 republikánus és 46 demokrata képviselő elutasította azt. A költségvetési felelősség törvényének nevezett jogszabály (Fiscal Responsibility Act) a demokraták vezette Fehér Ház és a Képviselőház republikánus vezetése között megszületett kompromisszum eredménye.
A törvény 2025. január 1-jéig felfüggeszti az államadósság-plafont; másik oldalról jelentősebb költségvetési átcsoportosítást és kiadáscsökkentést ír elé az amerikai kormány számára. Az Egyesült Államok államadósságának törvény által engedélyezett felső határa 31,4 ezer milliárd dollár, amit 2022 végére elért az amerikai állam, így ennek emelése nélkül az Egyesült Államok technikai értelemben fizetésképtelenséget lett volna kénytelen jelenti hitelezői felé, mert nem tudott volna eleget tenni lejáró államadóssága törlesztési kötelezettségének. A pénzügyminisztérium előzőleg június 1-jét, majd ezt kitolva június 5-ét jelölte meg határidőként az államadósság növelését lehetővé tevő jogszabály elfogadására és törvénybe iktatására.
A törvényben szereplő intézkedések között szerepel a költségvetési kiadások befagyasztása a 2024-es pénzügyi évre, valamint 1 százalékban maximált kiadásnövelés a 2025-ös pénzügyi évre is. Az intézkedések között van bizonyos szociális támogatások munkahelyhez kötése. A jogszabállyal mintegy 28 milliárd dollár visszakerül az államkasszába, ami a koronavírus-alap fel nem használt összegét jelenti. A republikánusok követelése volt az adóhatóság költségvetési forrásainak csökkentése, amit a Joe Biden elnök által tavaly bejelentett úgynevezett inflációcsökkentési törvény tartalmazott. A jogszabály ugyanakkor érvényben hagyja a demokraták számára fontos éghajlatváltozási lépéseket, valamint a zöldenergia-átállás intézkedéseit.
Az államadósság növeléséről és a költségvetési kiigazításról szóló törvényt a Kongresszus felsőházának is el kell fogadnia, mielőtt aláírásra Joe Biden elnök elé kerülhet. A szenátusi szavazásra akár már csütörtökön sor kerülhet, de a Szenátus demokrata többségének vezetője, Chuck Schumer szenátor arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazás akár a hétvégéig is kitolódhat.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds
bressa
2023-06-01 at 15:51
Az egész USA nem ér annyit mint amekkora az adóssága. A hitelezői ezt nem tudják?
Orientál
2023-06-01 at 15:46
Ez ám a más országokon parazitaként élősködő állam mert mára legalább a egész vagyonát tekintve az USA 170%-ban el van adósodva ,aztán meg lapátolja ki más országokba a szemetet érő fizetőeszközét.
DörrögZuldán
2023-06-01 at 11:23
Van némi aranyfedezet a dollárra (elvileg), mert foggal-körömmel akadályozzák (állítólag) más aranykészletének elszállítását.
Logikus
2023-06-01 at 10:21
Magyarul: Már rég csődben vannak, hiszen szinte évente emelik az adósságplafont, sorra nyomják a fedezetlen bankjegyeket.
Nekik hogy hogy szabad ilyet?
márko
2023-06-01 at 09:27
az USÁ-nak ezer milliárd dollárokat fedezetlenül nyomtatni az nem gond
. az USÁ-ra FEDEZETLEN monetáris korlátok NEM VONATKOZNAK ( az eddigi monetáris politika és elméletek rá nem érvényesek, ezt az USA adminisztráció nagyon jól tudja
. az USA az EGYETLEN olyan hatalmas gazdasági úr a világon melyre hatni nem lehet
/
USÁ-nak a mostani stratégiai prioritások már meghatározottak az “US security strategy — Oktober 2022”
. Oroszország gazdasági és katonai megsemmisítése fontos cél , PÉNZEK nem lesznek gond ( most a megfelelő pillanat
. Kína gazdasági és katonai fékezése nem gond ( hosszútávú cél
ÉS minden többi cél a “stratégiában ” található
. az “amerikai álom ” megvalósítása folyamatban van , ÉS VISSZALÉPNI NEM LEHET az USA győzelme látható
/
ÉS ezt sokan látják , sokan tetetik hogy nem látják , sokan karrierista okokból nem látják , sokan meg lesznek semmisítve
…
Hesslerezredes
2023-06-01 at 09:15
Vegytiszta bohóckodás: természetesen senkit nem érdekel az adósság mértéke, ha a kamatok fizetve vannak.
Ha meg ez utóbbiak mértéke (abszolút értékben vett mennyisége) érne el egy már “fizethetetlen” szintet, akkor levágnak 1-2-3 nullát belőle és megy tovább a business as usual.
Egyébként jó ha fideszék tudják, hogy demokrata = 19, republikánus = 20-1.
Secko jedno, “egy brancs maguk”…
K
2023-06-01 at 08:14
Aki USA dollárt használ, az pénzeli és támogatja USA világuralmi háborúit.
khm
2023-06-01 at 06:34
Ez borítékolható volt.