Pesti Srácok

Az amerikai kormány 6 milliárd dollár értékű új katonai beszerzésről intézkedett Ukrajna számára

Az amerikai kormány 6 milliárd dollár értékű új katonai beszerzésről intézkedett Ukrajna számára

Az Egyesült Államok 6 milliárd dollár értékű új katonai felszerelés ukrajnai szállítása mellett kötelezte el magát pénteken. A védelmi minisztérium bejelentése szerint az ukrán hadsereg számára új megrendelés formájában jutnak majd el az eszközök, amelyeket közbeszerzésként az amerikai hadiipar szereplői és egyéb partnerek gyártanak le.

A Pentagon segítségnyújtásról szóló közleménye hangsúlyozza, hogy a pénteken bejelentett biztonsági csomag az úgynevezett Ukrajnai Biztonsági Támogatási Kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative) részeként jut majd el Ukrajnába. A részletezett lista szerint különböző légvédelmi eszközök, köztük Patriot rakéták szerepelnek az ukrán haderőnek szánt megrendelésben, valamint korszerű rövid és középhatótávolságú föld-levegő rakétarendszerekben (NASAMS) használatos rakéták, romboló lőszerek, különböző radarok, 152 és 155 milliméteres lövedékek, fegyverzetek szállítására alkalmas taktikai járművek és drónok elhárítására alkalmas eszközök.

Az amerikai kormány szerdán már bejelentett egy azonnali, 1 milliárd dolláros katonai szállítmányt Ukrajna számára, amit az amerikai hadsereg készleteiből hívnak le. Az Egyesült Államok fegyverszállításainak újraindítását az tette lehetővé, hogy az amerikai Kongresszus elfogadta az új, 60,8 milliárd dollárról szóló ukrajnai támogatási keretet, majd szerdán Joe Biden elnök aláírásával törvényerőre is emelkedett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.