Pesti Srácok

Az amerikai külügyminiszter szerint a szólásszabadság veszélyben van Európában

Az amerikai külügyminiszter szerint a szólásszabadság veszélyben van Európában

Marco Rubio, az amerikai diplomácia vezetője - helyi idő szerint - szerdán bejelentette a külföldi dezinformáció ellen küzdő szolgálat bezárását, és azt mondta, hogy meg akarja védeni a szólásszabadságot, amely szerinte Európában veszélyben van.

Az amerikai külügyminiszter nyilatkozatában a szolgálat bezárását azzal indokolta, hogy "meg kell védeni az amerikaiak véleménynyilvánítási szabadságát". Hangoztatta: "Az előző kormányzat alatt ez a szolgálat, amely évente több mint 50 millió dollárjába kerül az adófizetőknek, milliókat költött arra, hogy elhallgattassa az amerikaiak hangját, amelyet védenie kellett volna". A minisztériuma által sugárzott Foundation for Freedom Online honlapnak adott interjúban Rubio azt mondta, hogy a szolgálat bezárásával megtakarított pénzeszközöket "Amerika-barát üzenet terjesztésére" fogják fordítani, amelynek célja "a véleménynyilvánítás szabadságának védelme, amely világszerte veszélyben van, beleértve a szövetséges országokat is".

Rubio nem nevezte meg Pekinget vagy Moszkvát a véleménynyilvánítás szabadságát fenyegető veszélyek között, de meg nem nevezett "eseteket" említett Nyugat-Európában, "amikor az emberek közzétesznek valamit az interneten, majd a rendőrség bekopogtat az ajtón, és 60 napra börtönbe kerülsz". "Ha egy ország, vagy az Európai Unió esetében országok egy csoportja (...) megtámadja az amerikaiakat azért, amit mondanak, az az Egyesült Államok számára irritálóvá válik, sőt, még annál is többé" - mondta.

Rubio üzent Ursuláéknak is

PestiSracok facebook image

- utalt ezzel Rubio arra a figyelmeztetésre, amelyet az Európai Bizottság tavaly adott ki az X közösségi oldal főnökének, aki arra készült, hogy Donald Trumppal interjút készítsen a csatornáján.

- tette hozzá a politikus.

Ezzel összefüggésben Rubio elmondta, hogy a Trump-kormányzat az európai vezetőkkel folytatott tárgyalásain felveti a szólásszabadság kérdését. "Látni fogják, hogy diplomáciánkban továbbra is hangsúlyozzuk ezt" - fejtette ki Marco Rubio.

A 2016-ban "Global Engagement Center" (GEC) néven alapított dezinformációellenes szolgálat már régóta a republikánus képviselők célkeresztjében van, akik 2024 végén blokkolták a szolgálat költségvetését is. A szolgálatot Elon Musk amerikai milliárdos is bírálta, aki a GEC-et "az amerikai állam legrosszabb cenzorának" és "a demokráciára jelentett fenyegetésnek" nevezte.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP pool/Jacquelyn Martin)

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.