Pesti Srácok

Az amerikaiak is elismerték az örmény népirtást

Az amerikaiak is elismerték az örmény népirtást

A szimbolikus gesztus hátterében valószínűsíthetően a Washington és Ankara közötti feszült viszony, illetve a törökök által Szíriában végzett hadműveletek állnak. A lépést azonban, hogy az amerikai képviselőház határozatban ismerte el a törökök által végrehajtott örmény népirtást, Nikol Pasinján örmény miniszterelnök üdvözölte.

– írta szerdára virradóra, Twitter-bejegyzésében az örmény kormányfő.

A demokrata többségű képviselőház elsöprő többséggel, 405:11 arányban szavazta meg a határozatot. Ez népirtásként ismeri el a törökök által a múlt század elején végrehajtott örmény tömegmészárlást. A határozat felszólított arra, hogy az Egyesült Államok mostantól népirtásként emlékezzék meg arról, hogy az ottomán török birodalom a XX. század elején, 1915 és 1923 között másfélmillió örményt tervszerűen lemészárolt. Egyben szorgalmazta azt is, hogy fordítsanak nagyobb gondot a tények megismertetésére. Ez volt az első alkalom, hogy az amerikai kongresszusban egyáltalán előterjesztettek egy olyan javaslatot, amely felvetette az örmény népirtás elismerését.

PestiSracok facebook image

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter határozottan elítélte az amerikai képviselőház döntését. Twitter-üzenetében hangsúlyozta: Törökország érvénytelennek és meg nem történtnek tekinti az amerikai határozatot. A török vezetés szerint a határozat nélkülöz minden történelmi, illetve jogi alapot, és mindössze egy jelentéktelen politikai lépésről van szó, amelynek egyedüli címzettjei az örmény lobbi és a törökellenes csoportok.

Felidézendő, hogy az ankarai vezetés immár egy évszázada elzárkózik a felelőssége elismerésétől, sőt, tagadja az örmény népirtásokat. Ebbe a narratívába illeszkedik a jelenlegi török külügyi vezető nyilatkozata is.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?