Abban tökre egyetértek, hogy ha az én 15 éves fiamat vagy lányomat egy tanár akár hetero- vagy homoszexuális módon kóstolgatná, azt személyesen rendezném le. Abszolút megértem a felháborodást – mondta Nagy József, a 24.hu újságírója a Politikai Pankráció című videóműsorunkban, Huth Gergellyel vitázva. A PestiSrácok.hu főszerkesztője bedobta Jámbor András és az antifasiszta terrorszervezetek kapcsolatát is, amire Nagy József úgy reagált: miért kell állandóan kommunistázni? A 24.hu újságírója is két témát hozott borítékban: a 44 százalékos élelmiszerinfláció ügyét és a nemzeti konzultáció 97 százalékban egybehangzó eredményét, ami szerinte egy blöff és Fidesz-propaganda kormánypénzen, Huth Gergely szerint ugyanakkor a legszélesebb körű közvélemény-kutatás, ami azért szükséges, hogy sorsfordító kérdésekben a kormány megerősítést kapjon a választópolgároktól.
Szeretkező unikornisos pólóban tolni a homoszexualitást a gyerekeknek, azt elítélem. Ezt egy tanár nem teheti meg. Ugyanakkor mélyen elítélem azt is, hogy rátoltátok ezt az ügyet a pedagógustüntetésekre és a tanárok jogos követeléseinek ügyére
– mondta Nagy József, aki szerint a jobboldali sajtó csúsztat a témában. Huth Gergely ugyanakkor úgy látja: ez a dupla csúsztatás Nagy Józseftől, hiszen például a PestiSrácok.hu mindig is empatikusan viszonyult a pedagógusok jogos követelései felé, és véleménycikkekben sem becsmérelte a tanárokat. A főszerkesztő szerint nagyon sokat mond, hogy tavaly októberben – a Soros-féle NGO-któl és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől tartva – összecsinálta magát az iskola vezetése és eltussolták az ügyet.
Már megint Soros?! Vártam?
– tette hozzá Nagy József, de Huth megjegyezte:
A Krúdy Gyula Általános Iskolában történt botrány arra világít rá, hogy mennyire fontos a gyermekvédelmi törvény és miért kell elérni mindenáron, hogy az LMBTQ- és semmiféle perverz propaganda ne kaphasson helyet a 18 év alattiak nevelésében – pláne a kisikolások oktatásában.
Nagy József úgy látja:
irreális elvárni, hogy középiskolás fiatalok előtt ne lehessen a homoszexualitásról beszélni, márpedig a gyermekvédelmi törvény szelleme arról szól, hogy aki homoszexuális, az pedofil is.
Huth szerint ez teljes hazugság; szó sincs róla, hogy a gyermekvédelmi törvény a homoszexuális fiatalokat üldözné, és a törvény bevezetése óta eltelt időszak is bebizonyította, hogy nem a meleg diákok kerültek célkeresztbe. Szerinte
a legtöbb tanár ezt teljesen jól kezeli és pontosan tudja, hogy mi a különbség az LMBTQ-propaganda és a szexuális felvilágosító óra között.
Nagy József szerint ez nem igaz, a törvény egyértelműen tiltja a homoszexualitás megtárgyalását és
nem oké, hogy egy félhülye ember ügyét ráhúzzátok a PDSZ-re meg az egész baloldalra.
A műsorban Nagy József még két témát hozott: a 44 százalékos élelmiszerár-emelkedések kérdését, illetve a szankciókról szóló nemzeti konzultáción született 97 százalékos eredményt, amellyel a “nemek” győztek elsöprő arányban. Huth Gergely borítékja pedig azt a felvetést rejtette, hogy milyen kapcsolat van Jámbor András ex-párbeszédes, ma a lenini Szikra mozgalom támogatását élvező parlamenti képviselő és az antifasiszta terrorszervezetek között?
Jaj istenem, ne már! Jámbor András és a terrortámadások szervezése? Most tényleg ez a téma? Miért kell állandóan kommunistázni?
– kérdezett vissza Nagy József, azt állítva, hogy Jámbor András annyira bolsevik, mint amennyire a PestiSrácok.hu fasiszta. (A videó rögzítésekor még nem volt ismert a letartóztatott antifák és a Szikra mozgalom a PestiSrácok.hu-n feltárt kapcsolata.)
Ne hagyja ki a videót!
sumer
2023-02-27 at 20:31
Szerintem egy objektiv szemlélő számára a műsorban Nagy József sokkal ügyesebben érvel, mint Huth Gergely. Előbbi valőszínűleg okosabb is az utóbbinál. Nagy egyetlen problémája, hogy szemérmetlenül hazudik, amikor a 97%-os plakátról szó szerint azt állítja: “Azt látjuk kiplakátolva, hogy a magyar emberek 97%-a nem kér a szankciókból.
A plakát szövege ezzel szemben a következő: “A magyarok döntöttek: 97% nem a szankciókra.” ami nem feltétlenül azt jelenti, mint amit Nagy erről állított. Az én olvasatomban ez csak arról szól, amit egyébként Nagy is szeretne látni; hogy a konzultációs ivet visszaküldők magyarok voltak, akik 97%-ban úgy döntöttek, hogy nem kérnek a szankciókból. A músorban minden egyéb kizárólag Nagy József rosszindulata a plakát tartalmával kapcsolatban, és Huth Gergely ügyetlen próbálkozása annak megvédésére.
Rolo
2023-02-17 at 21:07
Unconstrained_Analitics2023-02-16 at 23:35
Tökéletes írás mindkét kommented(novella)?
Nekem világos,érthető és nagyon is igaz??
100/100???
Pankotai Lujza
2023-02-17 at 15:14
Van aki születéstől fogva hülye. Minden jöhet, a buziság is! Persze, ” hogy ha az én 15 éves fiamat vagy lányomat egy tanár akár hetero- vagy homoszexuális módon kóstolgatná, azt személyesen rendezném le. Abszolút megértem a felháborodást – mondta Nagy József, a 24.hu újságírója” Szóval, ha őróla van szó, akkor érti, ha másról, akkor nem érti. Számomra ez a hülye.
Patriot
2023-02-17 at 00:44
Unconstrained_Analitics
Elolvastam a beírásait,annak ellenére,hogy már elszoktunk itt az ilyen hosszú elemzésektől de most megerte! Nagyon tanulságos volt. Remélem az érintett is elolvassa és hasznát veszi. Magát a beszélgetést nem néztem meg,mert pár ilyen típusú Hir TV-s beszélgetéseken okulva nem vagyok rá kíváncsi,ahogy ez a nagyon jól képzett bolsevik pribék szakmányban viszi padlóra az összes jobbos ellenfelét aki le áll vele vitázni. Egyetértve az írásaival,vagy ne hívják ezt az alakot vitára,vagy találjanak valakit aki állja a sarat,leginkább pedig nagyon készüljenek fel belőle,hogy ne legyen kínos nézni ahogy sorba a földbe döngöli az összes konzervatív ujságírót aki leül vele egy asztalhoz!
Ravasz
2023-02-16 at 22:13
Ez egy nagy békási tetű bolsi firkász,gyakorlatilag mindent másképp lát mint egy konzervatív ,de csak azért mert ezért fizetik a dollárbaloldalról ,a buzernyákért nem akarnak kiállni a bolsik ,ezért van közös nevező !Ez még változhat!
Számítani kell rá- ez pedofil köcsög nem lebukott hanem feladta magát és provokálta a szülőket, akik nem engedték iskolába a gyerekeket okkal-csak kirúgatta magát hogy munkaügyi pert indíthasson!
2 ÉNAKI
2023-02-16 at 21:52
bl.21.09.02.16. Amit te leírtál azon lehet vitatkozni. Már megbocsáss,összeszedtem a figyelmemet,de a 17.5o.es komment érthetetlen,ide oda kapkodó zagyvalék. Nem tudtam,de nem is akarom elolvasni.Ha írunk,akkor olyat amit más is megért,logika van benne.
Vica
2023-02-16 at 21:42
MINDENKINEK! Ha, jót, szívből igazán akartok nevetni, érdemes megnézni a mai VEZÉRCIKK / KARC FM-en első részét.
bl
2023-02-16 at 21:09
@2 ÉNAKI
2023-02-16 at 20:02
Nagyon is értékesek azok a hozzászólások. Két fontos lehetőséget ki kell emelni:
1. Bármilyen párbeszéd a baloldallal azzal jár, hogy ha rejtetten is de a saját narratívájuk felé tolják a közbeszédet. Ez vezet oda, hogy 100 éve minden tolódik balra, pedig ott nincs is semmi, csak sokszoros elmebaj .
2. Ha túl sok érdekes esemény történik szinte egyidőben vagy egymás után egymást erősítve, akkor el kell gondolkozni a mélyebb kapcsolatukon (összeesküvés-e?).
csakafidesz
2023-02-16 at 20:39
Hiába erölködnek ezek, mert a egészséges emberek nem fogják elfogadni, hogy a homoszexualitás teljesen normális, és azonos értékű a rendes nemi érintkezéssel. Ezerrel mehet ez a propaganda, de a homoszexualitás elutasítottsága mindig stabilan 80% körül lesz.
Sas
2023-02-16 at 20:35
Az USA minden provinciáján vannak un.témafelelősök-ilyen NJ is.A megfelelő téma mindig azt tartalmazza, hogy–legyél jó-majd amerika-helyi okosokkal, megtanítja , milyen jónak lenni.Legyen több meleg és nő a közéletben-lehetőleg amerika-pártiak, mert akkor jók igazán-és küzdjenek amerikai érdekért-mert az ekvivalens a világ-jóval-.Ha nő-és melegpárti vagy-kis hülye -akkor putyliellenes vagy-mert putyli gonosz.De ezt már ovodásoknak is el kell mondani-üzeni NJ.
csakafidesz
2023-02-16 at 20:30
“márpedig a gyermekvédelmi törvény szelleme arról szól, hogy aki homoszexuális, az pedofil is.”
——————————————————————————-
Erről nem a gyermekvédelmi törvény “szelleme” szól, ez az átalános tapasztalat szerint is így van. A buzik nagyrésze pedofil, vagy pedofil hajlamú. Ismertem olyan tanárt, engem is tanított akit egy nyári gyerektáborban rajtakaptak kisfiukkal. Minket is tapizott, de elég nagyok voltunk, hogy elhárítsuk. A tag nyolc évet kapott anno, le is töltötte. Egyébként tanárnak is sz@r ember volt.
Sas
2023-02-16 at 20:28
Nagyon egyszerű NJ célja………….beszéljenek-iskolában-úgy fiataloknak-a –melegekről-, hogy a fiatalok azt érezzék:minden egyéni szabadságjog amerikától, illetve a nyugattól ered-a melegek felemelése, de minden cuki dolog-a nyugat egyenlő a jóval-mert , íme, a melegeket is felemeli, a feketéket is-a meleg feketéket is, és a nőket , a transzokat, a szegényeket, a kóborkutyákat-csak az oroszokat nem, mert ők bunkók, és Putyli elnyomja őket-ezért ott rossz melegnek lenni.A pedofil gyagya pedig azért lett aktiválva, hogy ismét lehessen arról zagyválni, hogy–nem, nem, nem-a pedofil és a meleg-két egészen más jelenség-most, hogy a förtelem lebukott, most méginkább védeni kell a melegeket, mert egyébként nagyon nagy előítélet szabadulna el-de , itt van a 24, és nem engedi.Pressman se engedi-és ez nagy szerencse.
2 ÉNAKI
2023-02-16 at 20:02
bl.19.23.02.16. Remélem nem gondolod komolyan,hogy össze zagyvált iras,valakit érdekel.
bl
2023-02-16 at 19:23
Kérem a PS újságíróit, hogy alaposan olvassák el Unconstrained Analitics mindkét bejegyzését. (Amikor sűrű események sorába csöppen az ember, akkor mindig gondolnia kell arra, hogy a sűrűség mesterséges.)
A
2023-02-16 at 19:20
Alig 2 hónapja hozta le a project veritas Amerikában ugyan ezt a problémát: https://www.youtube.com/shorts/79-aC0vnj18
Szexuális felvilágosítás címén a tanárok homo játékszereket, seggdukókat vittek be és adtak körbe.
Nem értem hogy Nagy Józsefnek miért van megengedve hogy csúsztasson egy ilyen beszélgetésben amikor egyértelműen elkülöníthető a biológiai felvilágosítás és a fétisizmus ami reklámozza hogy mekkora királyság X dolgokat Y helyekre dugdosni.
Ha Nagy József felnőttként nem tud különbséget tenni a a biológia mint tudomány és az “Itt egy vibrátor, megmutatom hogyan kell használni” kaliberű közvetlen szexuális befolyásolás akkor őt se engedjék gyerek közelébe.
gyurcsányiviktor
2023-02-16 at 19:18
Most gonosz leszek.
Nem bánnám, ha ennek a nagyjozsinak a haját bekapná, két összeforgó fogaskerék.
Sas
2023-02-16 at 18:34
Nagy azért erőlteti— az iskolában beszéljenek fiataloknak a melegségről-témát—mert tudja, hogy ez-amerikai hatásra–politikai termék.Politikai termékként akarja ezt eladni fiataloknak-beleszőve amerika imádatba.
Sas
2023-02-16 at 18:21
A Jobboldal nem tud vitatkozni-pár kívételtől eltekintve.Nagy profi.Elfedte, hogy milliárdosok politikai játszmáiban a melegek milyen eszköz-szerepet kaptak.Mutatis mutandis a munkásosztály helyére tették őket-mert a valós célt a milliárdosok el akarják fedni-erre jók a melegek.A nemzetközi szdsz nem tudja eladni a politikai termékét-a globalista kapitalizmust-ezért kitalál trükköket-sajnáltatja pl. a melegeket-mint egységes jelenséget-ez a naívakat meghatja, és a nemzetközi szdsz helyi ügynökeire szavazgatnak.Amikor meghívják a profi 24-est, akkor előtte készüljenek már fel ellene.A (látszólagos) melegpártiság a nemzetközi szdsz álruhája-a 24 álruhája is.
vidar
2023-02-16 at 18:04
Nem lehetne v égre hanyagolni ezt a f@szt? Piszokira elegem van belőle. Nagyon, nagyon. Nárcisztikus lény, fennhangon szereti előadni a maga ócska világnézetét. Utálom az ilyent. Különben meg ezt a figurát (a pedofilt) nem kell ráhúzni a pedagógustüntetésekre, megy az magától is, mert hogy ő volt az egyik szervezője annak.
Sas
2023-02-16 at 17:45
Ez teljesen irreleváns, miután épeszű nem mondhat mást.Ami ezzel szemben fontos:a 24 által képviselt hülyítés lényege.Ez , igen egyszerű: ” ha jóember vagy , akkor támogatod pl.a melegek emancipatorikus törekvéseit—és—– kapsz mellé –neoliberalizmust, meg amerika pártiságot …Vagyis:összehoznak, 1 identitáscsomagba-heterogén elemeket-külső minta szerint–1 adag melegpártiság, és egy másik adag amerikapártiság–ezeket egybeöntik, habosítják, és megitatják-a végeredmény: nyomor, pusztulás.Ez a lényeg-a heterogén elemekből álló identitáscsomag.Senkit nem érdekel a melegek nyavajgása.De a neoliberalizmust, nyíltan, mint neoliberalizmust nem lehet eladni a tömeghez-ezért adnak hozzá jogosnak tűnő emancipatorikus mozgalmakat-amit a 24 is terjeszt.
gyozo2018
2023-02-16 at 17:21
“Az antiefebofil-front a közös nevező”
.
Mese.
Aki azoknak a platformján áll, akik ezt megengedik, sőt,
erőszakolják, az nem lehet velünk közös nevezőn ebben sem.
PG
2023-02-16 at 16:42
Ezt a nagyképű bezakkant hülyét miért kellett meghívni?
Piroska
2023-02-16 at 16:16
Majd, ha egyszer az antifaszok ezt a Nagy Józsit is pofán vágják, mindjárt más lesz a véleménye.