Pesti Srácok

Az árfigyelő tapasztalatairól egyeztetett a GVH elnöke a kormányszóvivővel

Az árfigyelő tapasztalatairól egyeztetett a GVH elnöke a kormányszóvivővel

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, Rigó Csaba Balázs és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pénteken áttekintette az online árfigyelő rendszer eddigi tapasztalatait, és megállapították, hogy továbbra is népszerű a rendszer és a versenyélénkítésnek is megfelel – közölte a GVH az MTI-vel pénteken.

A közlemény szerint megállapították, hogy az árfigyelő népszerűsége töretlen, működtetése egyértelműen versenyélénkítő, a kereskedelmi láncok között "öldöklő" napi árversenyt generál, amely a kötelező kormányzati akciókkal együtt jelentősen hozzájárul az infláció fokozatos csökkentéséhez. Rigó Csaba Balázs ismertette a szerdától elérhető bevásárlólista funkció működését: a többfunkciós, szabadon összeállítható, megosztható bevásárlólista tovább fokozza a piaci versenyt, így várhatóan folytatódik az élelmiszerárak csökkenése, ami hozzájárul az infláció letöréséhez. Szentkirályi Alexandra kiemelte: az árfigyelő hatékony eszköz, hogy a családok, nyugdíjasok járjanak jól és ne az élelmiszerláncok.

– fogalmazott. A GVH elnöke rámutatott, hogy az online árfigyelő rendszerbe adatokat szolgáltató kiskereskedők egy része nem egységes, hanem boltonként eltérő árazást alkalmaz.

PestiSracok facebook image

– mondta. Felhívta a figyelmet: munkacsoport dolgozik azon, hogy a gyakorlat semmilyen módon ne vezethesse félre, ne tévessze meg a fogyasztókat, és ezzel megakadályozzák, hogy egyes multik trükközzenek, nyerészkedjenek a rendszerrel. Rigó Csaba Balázs és Szentkirályi Alexandra leszögezték: közös cél, hogy az online árfigyelő használatával a vásárlók pénzt és időt spórolhassanak meg, illetve a rendszer a lehető legnagyobb mértékben járuljon hozzá az árak csökkentéséhez, ezáltal az élelmiszer-infláció letöréséhez – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.