Pesti Srácok

Az Egyesült Királyság után Bahreinben is engedélyezték a Pfizer/BioNTech-vakcina alkalmazását

Az Egyesült Királyság után Bahreinben is engedélyezték a Pfizer/BioNTech-vakcina alkalmazását

A világon másodikként Bahreinben engedélyezték a BioNTech és a Pfizer SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcinájának alkalmazását – közölte a BNA helyi hírügynökség pénteken este.

Elsőként az Egyesült Királyságban kapott hatósági jóváhagyást a koronavírus-vakcina alkalmazása. A BNA tájékoztatása szerint a bahreini királyság egészségügyi hatósága a rendelkezésre álló adatok gondos áttanulmányozása nyomán hozta meg ezt a döntést. Bahrein nem közölte, mennyit vásárolt az oltóanyagból, illetve mikor kezdik meg az oltási kampányt. Sem Manáma, sem a gyártócégek eddig nem reagáltak az AP amerikai hírügynökség megkeresésére. Az egyik legnagyobb kihívást a vakcina tárolása fogja jelenteni a közel-keleti királyság számára, ahol nyaranként a hőmérséklet gyakran meghaladja a 40 Celsius fokot is a levegő magas páratartalma mellett, az oltóanyagot ugyanis mínusz 70 Celsius fokos hőmérsékleten kell szállítani, illetve tartani. Bahrein korábban már vészhelyzeti engedélyt adott a kínai Sinopharm által kifejlesztett kísérleti vakcina alkalmazására. Ez az emberi sejtekben szaporodni képtelen, inaktív vírust tartalmaz, amely a szervezet saját immunreakcióját váltja ki. Mariam Al Dzsalahma, az egészségügyi hatóság vezetője szerint a Pfizer/BioNTech-vakcina engedélyezése újabb eszközt biztosít az oroszág koronavírussal szembeni harcában.

Az 1,6 millió lakosú Bahreinben eddig több, mint 87 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül 341-en hunytak el a kórban. A gyógyultak száma meghaladja a 85 ezret.

Forrás: MTI; Fotó: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.