Komoly titkosszolgálati offenzíva zajlik évek óta Magyarországon, a kormány megbuktatására irányuló törekvések hátterében pedig külföldi érdekcsoportok állnak. Horváth József biztonságpolitikai szakértő a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: ezekre a destabilizációs törekvésekre 2022-ig egészen biztosan számítani kell majd, az Orbán-kormány migrációellenes politikája számos üzleti kör érdekét sérti. Ezért is tapasztalhattuk meg az utóbbi években, hogy nemcsak tüntetéseket generálnak, hanem a már jól ismert módszerekkel – így például a lejáratás, dezinformálás – nemzetközi megítélésünket is negatívan befolyásolják. Ehhez a médiamanipulációs eszközök teljes tárházát felhasználják, természetesen a hazai ellenzéki pártok lelkes támogatásával, amelyek a hatalom megszerzése érdekében még azzal sem törődnek, hogy tevékenységükkel nemcsak a magyar állampolgárok számára jelentenek biztonsági kockázatot, hanem az ország demokratikus rendjére is.
Évek óta rendszeresen próbálkoznak kormánybuktatással Magyarországon, azonban nincs elég támogatói bázisuk hozzá – egyebek mellett erről is beszélt Horváth József a PestiSrácok.hu-nak. Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója hozzátette: a kudarc ellenére szinte biztosra vehető, hogy 2022-ig nem adják fel, így számíthatunk majd további zavargásokra is. A társadalmi feszültség megteremtésében pedig olyan embereket, szervezeteket is felhasználnak, akiket alapvetően a jó szándék vezérel – ilyenek például az emberjogi aktivisták. Eddigi módszereik alapján kimondható: átverik őket, hogy bizonyos politikai, gazdasági érdekcsoportok pozícióját megerősíthessék.
Mint arról már többször írtunk, ezek a civil szervezetek valamilyen nemes célt tűznek zászlajukra, ezzel fedik el valódi tevékenységüket, amit fedett, titkosszolgálati jellegű tevékenységként is nevezhetünk. Az SZFE-tüntetésen stábunk is jelen volt, az általunk felvett képsorok pedig azt bizonyítják: nem csupán az egyetemi autonómiáért aggódó civil fiatalok részvételével zajlott az esemény. A társaság tagjai valószínűleg csak azt próbálták felmérni, mekkora támogatottsága van a provokációnak, hogyan és mivel tudnak a demonstrálók érzelmeire, indulataira hatni.
Horváth József szerint nem kizárt, hogy mindez csak az október 23-i ellenzéki tüntetések miatt volt fontos számukra, amit már most úgy adnak elő a baráti médiájukban, mintha az egyfajta fordulópont lenne majd, hiszen új időszámítás veszi kezdetét, miután a regnáló hatalmat közös erővel elkergetik. A módszer láthatóan a titkosszolgálatok megoldásait követi. Első lépésben informálódnak, majd ezek építik fel a támadó stratégiát a cél érdekében. Ezek segítségével dolgozzák ki a befolyásolási műveletet, például egy nemkívánatos kormány leváltását, amit vagy presszióval, bizonyos információk kiszivárogtatásával – amely erkölcsileg járatja le az adott politikust –, vagy pedig konfliktusok generálásával, erőszakos atrocitások formájában realizálják céljaikat. Az, hogy éppen melyiket alkalmazzák, azt a kialakult helyzet dönti el. Természetesen nemcsak megtévesztett civil aktivisták – gondoljunk csak a CEU ügyére –, vagy a szakmájukat gyakorolni kívánó újságírók alkotják a támadóerőt. Egyrészt minél több embert sikerül bevonni, annál nagyobb a társadalmi védettség, és mint láthatjuk, a jogvédő szervezetek – karöltve a baráti médiával – szinte garanciát biztosítanak arra, hogy mindig legyen magyarázat a lépéseikre.
Most éppen az SZFE diákjait használták fel arra, hogy az egyetemi autonómiáért épületeket foglaljanak el, nyári kiképzéseken készítve fel őket arra, hogyan és miként kell ezt megtenni. Talán nem meglepő az sem, hogy azonnal akadtak támogatói szerveződések, amelyek ugyanazon körhöz tartoznak, mint az eddigi zavargások szervezői, aktivistái. A Hallgatói Hálózat – a Ligetvédők csoportját az anarchista mozgalmi erők lelkes támogatásával kiegészítve – most éppen az egyetemi autonómia miatt vállal szolidaritást, bár eddigi akcióikkal sem sikerült komoly eredményt elérniük: nincs ugyanis hazai támogatói bázisuk és hiába hangoztatják a már jól ismert rigmusokat – Szabad Ország, Szabad Egyetem, diktatúra, elnyomás – a magyar társadalom nagy része egyáltalán nem partner a kormányerők leváltásában. Az október huszonharmadikára tervezett ellenzéki megmozdulások pedig az SZFE ügyére rákapcsolódva sem lehetnek erősek ahhoz, hogy elérjék céljukat. Horváth József arról is beszélt, hogy a lehető legjobb módszert választotta a kormány akkor, amikor az SZFE épületeit blokád alá vont diákságot nem penderítette ki az intézményből, mivel erre a gyújtópontra várnak, hogy a nemzetközi sajtót telekürtöljék azzal, hogy milyen elnyomó, diktatórikus eszközökkel élnek Magyarországon, így pedig újabb össztűz zúdulhatna hazánkra.
Vezető kép: PestiTV; Galéria: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS