Pesti Srácok

A csúnya rendőrbácsik zord hangon beszéltek vele?

A csúnya rendőrbácsik zord hangon beszéltek vele?

Cáfolta a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy a tüntetések egyik aktivistanőjével az őt előállító rendőrök nem megfelelő hangnemben beszéltek volna. A fiatal nő egyébként évek óta tiltakozik mindenféle dolog miatt. A. Nikoletta volt az, aki EU-s zászlót tűzött ki a rádió épületére, előtte pedig bő egy éven keresztül vezette a tüntetést és táborozást a Ligetért, miután közel két éven át tiltakozott folyamatosan a Szabadság téren az "elátkozott emlékmű ellen." Most az Oktogonról "hurcolták el".

A rendőrsorfalat rendszeresen áttörni próbáló munkanélküli hölgy a parlament előtti "fenéknyomogatásáról" vált híressé az elmúlt napokban olyannyira, hogy a Facebookon hivatalos oldalt is indított az őt kedvelők számára. Itt írta le, hogy milyen atrocitások érték őt, miközben az "Oktogonnál (CEU) tartott békés demonstrációnkon előálítottak."

Hozzáteszi: "Fáj lelkileg, fáj fizkailag, de majd elmúlik!"

PestiSracok facebook image

A PestiSrácok.hu megkeresésére a BRFK válaszában elmondta, hogy a rendőrök 2017. április 13-án 4 óra 35 perckor állították elő közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértésének szabálysértése miatt, amelyet többszöri rendőri felszólítás ellenére sem hagyott abba. A hölgyhöz a rendőrök mentőt hívtak, akik megállapították, hogy orvosi ellátást nem igényel, sérülései nem az intézkedés során keletkeztek.

A PestiSrácok.hu információi szerint a ligetvédő aktivistából CEU-demonstrátorrá avanzsálódott kormánybuktatásra készülő hölgy és társai nem ismeretlenek a rendőrség előtt. Gulyás Márton például a biztonsági szolgálat munkatársait jelentette fel tavaly ligetvédő akciója után, mert eltört az ujja. Állítását azonban nem tudta alátámasztani semmilyen bizonyítékkal, a portálunknak nyilatkozó security-s ember szerint a liberális aktivisták szinte "hobbiszinten" jajonganak és jelentgetnek fel mindenkit az őket ért atrocitások és jogsértő magatartás miatt, miközben ők követnek el szabály- vagy törvénysértést.

PestiSrácok.hu, fotó: Facebook
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.