Már korábban is megjelentek az X-en felvételek, ahol nyíltan beszélnek a Soros-szervezetekhez közel állók a hálózat működéséről, és most egy újabb felvétel látott napvilágot, ahol Wesley Clark tábornok arról beszélt, hogy a tőzsdespekuláns Görögországban, Olaszországban és Boszniában is befolyásolta a belpolitikai folyamatokat. Ez ugyanaz a Wesley Clark, akivel Márki-Zay Péter is egyeztetett a választások előtt, valamint vélhetően 2019-ben is.
Tovább gyűrűzik az Amerikából vezényelt befolyásolási botrány, miután újabb videót tettek közzé azon az X-oldalon, amelyet minden bizonnyal Donald Trump támogatására hoztak létre. Az amerikai magyarok között is terjedő felvételen az Action for Democracy (A4D) vezetői beszélnek Soros György szerepéről a szuverén államok belügyeinek alakítására indított akciókban.
Soros György számos országban befolyásolta a helyi belpolitikai folyamatokat
A legújabb felvételen Wesley Clark tábornok, az A4D kuratóriumi tagja arról számolt be, hogy Soros György hosszú ideje igyekszik befolyásolni régiónk országainak nemzeti választásait.
És aztán ott vannak az amerikaiak. Éveken keresztül beavatkoztunk az olasz választásokba. Tettünk róla, hogy soha ne nyerhessenek a kommunisták Olaszországban. (…) És Görögországban. (…) Persze, Magyarországon is
– sorolta az egykori NATO-főparancsnok, hangsúlyozva, hogy nem az amerikai kormány akcióiról van szó, hanem bizonyos magánszemélyek igyekeztek beavatkozni más országok választásaiba. (Olaszországot és Görögországot említve Clark értelemszerűen nem napjaink történéseire utalt, hanem a hidegháború idején végrehajtott beavatkozási akciókra utalhatott – a szerk.) Kiderült, hogy az említett államokban folytatott aknamunka mögött is elsősorban Soros György állt, aki Wesley Clark szerint Boszniában ugyancsak igyekezett befolyásolni a belpolitikai folyamatokat. Érdekesség, hogy a tábornok azzal is kérkedett, hogy ha ők szervezték volna a Recep Tayyip Erdoğan török elnök elleni puccsot, az minden bizonnyal sikeres lett volna.
Márki-Zay Péter is a volt NATO-parancsnok kegyeit kereste
Mint arról korábban beszámoltunk, Márki-Zay Péter 2022-ben úgy fogalmazott egy, a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban, hogy azért nincs összefüggés a nyugalmazott tábornokkal folytatott eszmecsere és az Amerikából érkező pénzek között, mert ő három éve (2019-ben) járt az Egyesült Államokban, de idén (2022-ben) kampányoltak. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje összekeverte a dátumokat és véletlenül elárulta, hogy 2019-ben, az amerikai külügynél tett látogatása során Wesley Clark tábornokkal és/vagy az Action for Democracy, vagy valamely hasonló szervezet képviselőivel találkozhatott. 2022-ben még legfeljebb csak sejteni lehetett, hogy Márki-Zay Péter évek óta összeköttetésben volt a Soros-körökkel, ugyanakkor ebből a nyilatkozatból utóbb kitűnik: valóban ezer szállal kötődtek az amerikai balliberális erők a “független, politikai világon kívülről jött igazjobboldali” jelölthöz.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
Facebook
Twitter
YouTube
RSS