Pesti Srácok

Az ellenzéktől kulturális kioktatást sem fogadunk el – Ungár–L. Simon vita a mai Polbeatben (élő 19 órakor!)

Ungár Péter LMP-s politikus és L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúrpolitikusa vitázik ma a PS-Polbeatben 19 órától az R56 Sörözőben, ahol Stefka István és Szarvas Szilveszter lesz a két házigazda. Vendégeinkkel kibeszéljük a nagy ellenzéki kulturális kioktatást, a kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulását, a kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot, valamint a koronavírus által is mélyebbre süllyedt ellenzék motivációit és küldetését. A Polbeatből kiderül az is, hogy a Gyurcsány lábához rendelt Ballik lett-e a Jobbik, és az ellenzéki képletben szorzó vagy tört lesz-e az LMP. Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt, és várjuk tisztelt olvasóinkat a képernyő elé!

Mint ismert, a koronavírus miatt 13 óra után nem tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek, ezért a mai Polbeatet zárt ajtók mögül közvetítjük, vendéget sajnos nem tudunk fogadni!

Polbeat minden kedden este 19 órakor élőben közvetítve a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből.

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

PestiSracok facebook image

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak!

PESTISRÁCOK.HU produkció

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.