l. simon lászló
L. Simon László szerint le kell mondania Balog Zoltánnak, "a püspök számára ez az egyetlen morális döntés" (VIDEÓ)
Balog Zoltánt egy olyan grémium tartotta meg a hivatalában, amely erről nem is rendelkezik döntési jogkörrel, gyakorlatilag Balog Zoltánon múlt, hogy püspök maradt - fogalmazott a Hír TV Vezércikk c. műsorában L. Simon László. Mint hozzátette, a püspök számára az egyetlen morális döntés, ha követi Novák Katalin példáját, már csak azért is, mert személye miatt már a református egyház is támadható, amely megtartotta hivatalában. Dézsy Zoltán filmrendező ugyanitt szintén arról beszélt, hogy a "két nagyszerű harcos" elvesztése utáni gyászmunka mindaddig nincs elvégezve, amíg Balog Zoltán ténylegesen szembe nem néz tetteivel és azok következményeivel. Lázár János: A saját gondolataimat képviselem
Munkába igyekvős interjút készített a Blikk Lázár János építési és közlekedési miniszterrel, akit kedden reggel csípett el a lap, miközben a Margit hídon átkelve próbált eljutni a parlamentbe. A miniszterről kiderült, hogy amikor csak teheti, sétál, ugyanis napi 5–6 kilométert kell gyalogolnia, de azt is megtudjuk, hogy egyébként biciklivel közlekedik, nagyobb távolságokra pedig autót használ. Lázár beszélt „eretnek gondolatairól” és arról, hogy jachtot nem szeretne, kastélyban nem alszik. Orbán Viktor: Magyarországon annyi ember dolgozik, mint korábban még sosem (Parlamenti tudósítás!)
A gyermekvédelmi törvény mindenkire vonatkozik, a Magyar Nemzeti Múzeum vezetése viszont bizonyos passzusát megsértette a szabálynak és a figyelmeztetés ellenére sem lépett, ezért menesztették a főigazgatót – mondta el az Országgyűlésben Ungár Péter érdeklődésére Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára. Dúró Dóra pedig üdvözölte, hogy Csák János miniszter lépett az ügyben, hiszen felháborító, hogy egy intézményben, ami mögött az állam áll, ilyen történhet. A Mi Hazánk képviselője egyébként azt sem helyesli, hogy a fiatalok az interneten találkozhatnak hasonló, az LMBTQ-t propagáló tartalmakkal. A külföldi munkavállalókról és az orosz elnökkel való találkozójáról is kérdezték ellenzéki képviselők Orbán Viktor miniszterelnököt az azonnali kérdések órájában, hétfőn, a parlamentben. Jóváhagyta a csádi katonai missziót, valamint a magyar–ruandai légi közlekedési megállapodást hétfőn az Országgyűlés. A képviselők döntöttek arról is, hogy a kormány 2024. május 23-ig meghosszabbíthatja az ukrajnai háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetet. A témák között a CSOK Plusz és a nemzeti konzultáció is szerepelt. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.