Pesti Srácok

Azonnali hatállyal felmentették L. Simon Lászlót a Magyar Nemzeti Múzeum éléről – Reagált a menesztett igazgató (Frissítve!)

null

Csák János kulturális és innovációs miniszter közölte L. Simon Lászlóval, hogy azonnali hatállyal megszünteti munkaviszonyát – derült ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményéből. Az indoklás szerint a főigazgató olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette. A hírre közösségi oldalán reagált L. Simon, aki közölte: a döntést tudomásul veszi, azonban elfogadni nem tudja azt.

Csák János miniszter mint a munkáltatói jogkör gyakorlója a mai napon átadta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója munkaviszonyának megszüntető okiratát. A miniszter indoklásában kifejtette, hogy mivel a főigazgató az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette. A Kulturális és Innovációs Minisztérium elismeri L. Simon László korábbi érdemeit a kulturális területen végzett tevékenysége során.

Az ügy előzménye az lehet, hogy L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója múlt héten tréfásan megköszönte Dúró Dórának, a Mi Hazánk elnökhelyettesének, hogy nagyon jó reklámot csinált a múzeumnak és a World Press Photo kiállításnak a legutóbbi akciójával. Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérte Csák János minisztertől a Nemzeti Múzeumban megtekinthető Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás tartalma miatt, ugyanis az állítása szerint sérti a gyermekvédelmi törvényt, mert a kiállítás egyik fotósorozata LMBTQ-embereket ábrázol, ezért kezdeményezték, hogy 18 éven aluliak ne látogathassák a kiállítást.

Reagált a menesztett igazgató

PestiSracok facebook image

A hírre közösségi oldalán reagált L. Simon, aki közölte: a döntést tudomásul veszi, azonban elfogadni nem tudja azt.

– írja posztjában a volt igazgató.

Forrás: Kulturális és Innovációs Minisztérium; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.