Pesti Srácok

Závogyán Magdolna: megkerülhetetlen szellemi örökséget hozott létre a Tokaji Írótábor

A Tokaji Írótábor ötvenéves produktuma, sajátos története nyilvános vitái és szellemi életre gyakorolt hatásai megkerülhetetlen nemzeti örökséget, értékeket teremtettek - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára az ötvenegyedik alkalommal megrendezett, négynapos irodalmi szakmai találkozó hétfői megnyitóján Tokajban.

A hagyományosan a Rákóczi-pincében tartott ünnepségen Závogyán Magdolna emlékeztetett, a 2022-es tábor az emlékezés és a számvetés jegyében telt el, „öt hosszú évtized immár saját történelemmel ajándékozta meg ezt a fórumot”. Az írótábor a magyar értelmiség egyik legintenzívebb szellemi színterévé vált, szókimondó eszmecseréi, élénk társadalmi reflexiói és merész, kompromisszumot nem ismerő megnyilvánulásai sokak szerint a lakiteleki rendszerváltó mozgalmat vetítették előre - fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, 2021-ben a Hungarikum Bizottság kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánította az írótábort, és bár a tábor elsősorban az irodalmi élet aktuális állapotának elemzését tekinti fő küldetésének, mégis egyfajta szellemi-közéleti agorává változott. Azt kell a tábor szervezőinek és résztvevőinek vizsgálnia, hogy milyen új utakon akar az irodalom elindulni, milyen strukturális reformok szükségesek ehhez, illetve milyen új lehetőségeket kell megragadnia, hogy megtarthassa identitás- és társadalomformáló erejét - összegezte.

PestiSracok facebook image

L. Simon László, az írótábor elnöke, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta, a rendezvényen a folyamatos változás jegyében egyre frissebb légkörben tudnak találkozni és tanácskozni a hazai irodalmi élet szereplői, írók, költők, műfordítók, irodalmárok és irodalomtörténészek. Az idei írótábor egyik feladata, hogy a tavalyi, jubileumi ötvenedik év után

- hangsúlyozta az elnök.

A megnyitón köszöntőt mondott Posta György, Tokaj polgármestere, Horváth Ágnes főiskolai tanár, a Tokaj-Hegyalja Egyetem korábbi rektora és Soltész Márton irodalomtörténész, az írótábor elnökségi tagja. A megszokott kerekasztal-beszélgetések és szakmai előadások mellett bemutatók, koncertek, borkóstolók és színielőadások színesítik a tábor programját. A tábor végén megtartják a hagyományos domborműavatást és faültetést a Millenniumi Irodalmi Emlékparkban, majd a rendezvényt zenés felvonulással zárják Tokaj belvárosában.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.