Lezajlott a parlamenti választás Lengyelországban. Tekintettel az ezredévnyi lengyel-magyar barátságra, valamint arra, hogy a történelem során jó néhány alkalommal „rezonált egymásra” a két nép, az eredményre több tekintetben is lakmuszpapírként, mi több, egyfajta figyelmeztetésként is tekinthetünk mi, magyarok. Miután nem vagyok politikai elemző, a száraz pártpreferencia-elemzést meghagyom az arra érdemes szakembereknek. Írásomban sokkal inkább az eredmény üzeneteit, valamint a magyar párhuzamokat próbálom meg felmutatni.
Rendkívül nagy érdeklődés kísérte Magyarországon is a lengyelországi parlamenti választásokat. A Szejm jövőbeni összetétele korántsem volt mindegy számunkra sem, amit jól példázott, hogy úgy a magyar politikusok, mint magyar média folyamatosan véleményt nyilvánított, nyomon követte a történéseket és elemezte az eredményeket. Nem véletlenül volt ez így, mint ahogyan az sem véletlen, hogy a honi ellenzék médiája hurráoptimista, míg a kormánypártiak visszafogott hangvételben kommentálták a végeredményt.
Most, amikor gyakorlatilag már százszázalékos a szavazatok feldolgozása, kijelenthető, hogy egyfajta „róka fogta csuka” helyzet jött létre lengyel barátainknál. Az ottani Soros-erők vezető pártja és a „lengyel Márki-Zay”, azaz Donald Tusk végső soron kikapott az „lengyel” Fidesztől, ám hiába a Jog és Igazságosság (PiS) ötszázalékos győzelme Tuskékkal szemben, nagyon úgy fest, hogy még a Konföderációval karöltve sem lesznek képesek kormányon maradni. Vagyis könnyedén elképzelhető, hogy Andrzej Duda államfő végül Donald Tusknak és szövetségeseinek ad majd kormányalakítási felkérést.
Az, hogy mit jelent majd ez a magyar-lengyel kapcsolatokban és azon túl a V4-ek életében, csak látszólag egyértelmű, mert bár kézenfekvő lenne kijelenteni, hogy egy esetleges Tusk-kormány szükségszerűen feszültségterhelt viszonyt fog majd fenntartani az Orbán-kabinettel – erre meg is van az esély –, ám a politikában semmi sem fekete-fehér. Különösen ilyen vészterhes időkben, mint amilyeneket most élünk… A nyilvánvalóan szakadéknyi ideológiai különbségeket igenis gyakorta felülírhatja majd a politikai pragmatizmus, illetve a két ország, két nép sok tekintetben azonos érdekeinek képviselete, amely – „egységben az erő” alapon – együtt olykor sikeresebb lehet, mint külön-külön.
Ennél sokkal fontosabb, hogy a kialakult eredmény „mögé nézzünk” és észrevegyük azokat a különleges sajátosságokat, amelyek minden kétséget kizáróan felfedezhetők a lengyel és a magyar politikai életben is. A lengyel választások végeredménye ugyanis – amint írásom címében is jeleztem – elrettentő példaként, de legalábbis figyelmeztető jelként is értelmezhetők számunkra.
Az egyik ilyen dolog, hogy Lengyelországban is ugyanazzal próbálkoztak – csak sajnos náluk sikerrel –, mint amivel nálunk is. Jobboldalról próbálták legyőzni a jobboldali kormányzó pártot. Ne legyünk naivak: korántsem véletlen, hogy Donald Tusk, a Polgári Koalíció (KO) vezetője volt a „sztárvendég” 2022. március 15-én az ellenzéki gyűlésen és a nemrégiben hivatalosan is pártot alapító Márki-Zay Péter a mai napig szövetségeseként emlegeti. Tusk nem más, mint a „lengyel Márki-Zay”, aki jobboldaliként aposztrofálja magát, de valójában Soros-érdekek szerint cselekszik.
Több, mint beszédes volt, hogy az első exit-poll eredmények napvilágra kerülése után szivárványos zászlós aktivisták jelentek meg több lengyel városban, és „miénk lesz Lengyelország” szlogenekkel fejezték ki örömüket a számukra kedvező választási eredmény láttán. Nem lehet és ne is legyen kétségünk: idehaza éppen ugyanez történt volna, ha 2022 áprilisában ellenzéki győzelem születik, vagy úgy nyer a Fidesz, mint most a PiS, hogy még az abszolút többsége sincs meg és így képtelen lett volna kormányt alakítani.
Jaroslaw Kaczynski és az eddig kormányzó Jog és Igazságosság Párt (PiS) könnyen lehet, hogy búcsút int a kormányzásnak…
Fotó: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka
Ami a jövőt illeti: egy más jellegű szempontból is érdemes górcső alá venni a lengyel választás eredményét. Tavaly hatalmas győzelmet aratott hazánkban a nemzeti oldal, újabb kétharmadot szerzett Orbán Viktor és pártszövetsége, a Fidesz-KDNP. A felhatalmazás megkérdőjelezhetetlen mértékű, ám ettől nem kényelmesedhetünk el. Lengyelország példája kellő figyelmeztetés lehet számunkra.
Adva van egy nép, amely évszázadokon keresztül nem is rendelkezett saját hazával. Megtartó ereje kizárólag a nyelve és a katolikus hite volt. Később, a miénkhez hasonlóan sanyarú sors jutott neki, a kommunista terror borzalmas évtizedeivel. Ám nemhogy megtörni nem lehetett a lengyeleket, de egyenesen egy különleges pápát adtak a világnak, Karol Wojtyla, krakkói érsek személyében. Irigylésre méltóan erős volt a keresztényi értékek megjelenülése a Visztula tájékán még ezekben az években is.
Mostanra Lengyelország sajnos sok tekintetben megváltozott. Már a legutóbbi elnökválasztás is rendkívül szoros eredményt hozott, a konzervatív Andrzej Duda éppen csak, hogy nyerni tudott nyíltan liberális ellenfelével szemben. A mostani parlamenti választási eredmények függvényében pedig korántsem nevezhető biztosnak, hogy a következő elnökválasztáson ismét nyerni tud. Lengyelországban rendkívül előre törtek a Nyugatot már végső romlásba taszító, szélsőségesen liberális erők. Ugyanezt tükrözi vissza a választási eredmény is. A PiS nyerni ugyan még tud, de többsége már nincs.
A legutóbbi lengyel elnökválasztás eredménye. Duda (kék színnel) nyert ugyan, de előnye csupán három százalékpontnyi lett a liberális varsói polgármester, Trzakowskival szemben. Forrás: Wikipedia
Túl a szimpla politikai instabilitáson – amely elkerülhetetlen, hiszen akárki alakít is kormányt, nincs érdemi felhatalmazása a néptől –, a távolabbról észrevehető üzenet egyértelmű: még egy erős, keresztény értékelvű társadalmat is rendkívüli mértékben erodálhat a Nyugatról érkező, hatalmas összegekkel és médiahátszéllel megtámogatott szélsőséges liberalizmus. Márpedig a társadalomerodáló szélsőséges liberalizmus érkezett eddig is és érkezni fog ezután is, lehet, hogy éppen jobboldali, vagy jobboldalinak, konzervatívnak látszó köntösben.
Örüljünk, hogy nálunk sziklaszilárd felhatalmazással a háta mögött kormányozhatnak a patrióta, konzervatív erők. Örüljünk, de legyünk résen, legyünk tisztában a feladatunkkal és a felelősségünkkel is, mert rajtunk múlik, hogy ez így maradjon a jövőben is és ne jussunk lengyel barátaink sorsára…
Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS