Pesti Srácok

Az EP elutasította a brüsszeli konzervatív konferencia ellehetetlenítéséről szóló vitát

Az EP elutasította a brüsszeli konzervatív konferencia ellehetetlenítéséről szóló vitát

Sokatmondó, hogy az Európai Parlament balliberális többsége elvetette a konzervatívok EP-frakciójának azon kérését, hogy az uniós parlament strasbourgi plenáris ülésén vegye napirendre a múlt héten Brüsszelben tartott Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) megkísérelt ellehetetlenítésének ügyét – jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselőcsoportjának elnöke kedden, Strasbourgban.

Az Európai Parlament plenáris ülésének szünetében magyar újságíróknak nyilatkozva Gál Kinga arra hívta fel a figyelmet, hogy a szólásszabadság védelmében javasolt EP-vita megtartásáról szóló szavazáskor "összeállt az egész balliberális oldal, hogy egy ennyire jogos felvetés" ne kaphasson vitalehetőséget abban az Európai Parlamentben, ahol – mint kiemelte – mindenről lehet vitázni.

– jelentette ki a fideszes politikus. Gál Kinga elmondta: hétfőn levéllel fordultak az Európai Parlament elnökéhez, és ebben az ügy melletti kiállásra szólították fel Roberta Metsolát azok az európai parlamenti képviselők, akik a múlt héten részt vettek a konferencia vitáin.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Hangsúlyozta: az, hogy a történtek miatt az EP-képviselők nem emelnek szót, jól mutatja az Európai Parlament jelenlegi állapotát. A magyar képviselő sokatmondónak nevezte azt is, hogy az emberijogvédő civil szervezetek közül egy sem látott problémát a rendezvény betiltásában, ahogy "a véleménynyilvánítás, a sajtó- és gondolatszabadságot hangosan védő EP-képviselők" sem szóltak semmit sem, amikor a "gondolatrendőrség" akciója zajlott.

– fogalmazott. Gál Kinga végezetül hangsúlyozta: változás kell Brüsszelben, mert csak ez tud ebben a "teljesen felborult értékrendű" politikai világban rendet tenni.

– tette hozzá nyilatkozatában a fideszes EP-képviselő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.