A Sargentini-jelentés nyilvánvaló bosszú Magyarországgal szemben, amiért elutasította az illegális bevándorlást, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerint. Menczer Tamás hétfőn az M1-en úgy fogalmazott, a jelentésben vannak hazugságok, és olyan régi ügyeket is előszedtek benne, amelyeket már régen lezártak az Európai Unió különböző fórumain.
Az államtitkár szerint a jelenlegi Európai Bizottságnak és Európai Parlamentnek nincs politikai felhatalmazása arra, hogy Magyarországot elítélje, mert a magyar kormány a bevándorlással kapcsolatban a magyar és az európai emberek érdekeit és véleményét képviseli. Az Európai Bizottságnak és Parlamentnek az európai embereket kellene képviselniük, furcsa tehát, hogy azt a Magyarországot és magyar kormányt akarják megbüntetni, amely helyettük ezt megteszi – mondta Menczer Tamás. Kijelentette, a magyar kormány úgy gondolja, hogy a hatalom forrása a nép, az EU különböző fórumain azonban már nem teljesen osztják azt a nézetet, hogy az embereket kellene képviselni. Ezért a kormány elvárása, hogy sorsfordító kérdésekben már ne hozzon döntéseket az Európai Bizottság és az Európai Parlament, mivel jövő tavasszal választások lesznek és az emberek majd elmondják, hogy milyen jövőt szánnak Európának – hangoztatta Menczer Tamás.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy az európai politikusok két táborra szakadtak. Az Emmanuel Macron francia elnök vezette, bevándorlást támogató és magukat progresszívnek nevező csoport annyira haladó, hogy a biztonságot, valamint az európai és keresztény kultúrát a múlt részének tekinti, és úgy véli, Európa eljutott történelme végére, fejlődni pedig csak úgy tud, ha illegális bevándorlókkal kevert társadalmakat hoz létre. Ezzel szemben az Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Matteo Salvini olasz belügyminiszter vezette csoport meg akarja állítani a bevándorlást és meg szeretné őrizni Európát az európaiaknak – tette hozzá.
Menczer Tamás a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy az Európai Uniónak a Brexit, az ukrajnai háborús konfliktus, a gazdasági problémák, az energiabiztonsági kérdések, valamint az illegális bevándorlás fajsúlyos ügyeivel kéne szembenézniük egy tagállam minden ok nélküli vegzálása helyett.
MTI
Vér Viktor
2018-09-03 at 22:22
Ez az idióta sargentini még senkinek a szemébe se tud nézni,azt se tudja hol van,de aljas hazugságokat tud írni!
Hajrá Fidesz!
Logikus
2018-09-03 at 18:50
Ez a nő egy tudatlan és képzetlen paraszt. Annyi esze van, mint egy kotlónak.
honvédő
2018-09-03 at 14:34
Nem ez a lényeg. Fellépni lehet megalapozottan és megalapozatlanul is. Jelen esetben a fellépés megalapozatlan, mondhatni hazugságokon alapuló koncepciós eljárás, ami valójában nem is arról szól, ami a jelentés témája, hanem nyilvánvalóan a migráció ellenes álláspontot képviselő Magyarország lejáratása és ellehetetlenítése, szavazati jogának megvonása a cél.
Hesslerezredes
2018-09-03 at 16:21
Ebben a jelentésben még a pontok, vesszők és elválasztójelek sem igazak, nemhogy a szöveg! Goebbels sírva forog a sírjában, hogy ezt nem érhette meg, mert ennyi hazugságot még ő sem volt képes kitalálni, pedig ő maga sem volt kispályás!
levegö
2018-09-03 at 14:18
Ez nem nyilvån bosszu hanem bosszu. A Soros es csatlosai bosszuja
POROSZLAI RÓBERT
2018-09-03 at 13:46
Szardzsi a szem a lélek tükre….
Hesslerezredes
2018-09-03 at 13:26
helyesen: gazdasági bevándorló, élősködő, tetű, féreg, patkány.
Rendszeres
2018-09-03 at 12:45
Egy biztos riogatni lehetne vele túlkoros óvodásokat is…
Ha nem eszed meg a spenótot – hívjuk judit nénit!!!
Reméljük Orbán Viktor miniszterelnök úr a mostani találkozón nem fogja majd vissza magát – és elmondja a sok LIMUZIN ablak mögül okoskodónak, hogy mi van odakint a nagyvilágban, na meg HAZÁNKBAN.
-vége a bőrfoteles palivilágnak jövő tavasszal-
Zia
2018-09-03 at 12:19
Pontosan a bizottság és a parlament szegi meg a csatlakozáskor elfogadott elveket és jogszabályokat azzal, hogy olyan dolgokat kér számon amiket senki nem vállalt. A bizottság egyébiránt végrehajtó szerv, tehát nincs hatásköre szankciókra!
tiborka
2018-09-03 at 11:43
???
Ki is szegett meg és milyen elvet/jogszabályt? Schengent pl. ki is szegte meg?
“A schengeni egyezmény az Európai Unió (EU) első és harmadik pillérének része, amely elsősorban a belső határőrizet megszüntetését és a külső határok közös ellenőrzését jelenti…”
Corso
2018-09-03 at 11:40
Ha az Unio felelősségre kíván vonni valamiért, ami a csatlakozáskor nem szerepelt az okiratban, a megtámadott fél jól teszi, ha nem tartja fel a kezét.
Hesslerezredes
2018-09-03 at 11:28
Nem tud valaki egy jó plasztikai sebészt javasolni Juditkának? Az arc a lélek tükre, mondják, s hát ez az arc pokoli egy lélekről ad tükörképet. Hátha egy jobb arc formál egy jobb lelket is?