Az Európai Bizottság intézkedéseket javasolt szerdán az európai védelmi ipari és technológiai bázis megerősítésére, a védelmi beruházások hiányosságainak kezelésére, egyúttal a védelmi kiadások fokozását és összehangolását sürgette az Európai Unión belül.
Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a javaslat bemutatásakor elmondta: Oroszország Ukrajna elleni háborúja jelentős hatással van az európai védelemre, ami a tagállamok katonai kiadásainak növekedését teszi szükségessé.
A bizottsági javaslat célja, hogy segítse a tagállamokat abban, hogy közösen, jobban és hasznosabban fektessenek védelmi kapacitásaik bővítésébe. A védelmi együttműködés előmozdítására irányuló uniós kezdeményezés pedig hozzájárul a méltányosabb transzatlanti tehermegosztás és a NATO-n belüli hatékonyabb európai hozzájárulás megerősítéséhez
– mondta a főképviselő. Emlékeztetett: Ukrajna orosz megtámadásának következményeként az EU-tagállamok már megállapodtak védelmi költségvetésük közel 200 milliárd eurós növeléséről az elkövetkező években. Megjegyezte: 1999 és 2021 között az EU védelmi kiadásai mindössze 20 százalékkal nőttek, szemben az Egyesült Államok 66 százalékos, Oroszország 292 százalékos és Kína 592 százalékos emelkedésével.
Összehangolt megközelítés nélkül a katonai beruházások csak további széttagoltsághoz és az eddig elért eredmények felmorzsolódásához vezethetnek
– mondta. A védelmi ipari képességek közös beszerzésére az uniós bizottság rövid távú uniós eszközt javasol, hogy támogassa a tagállamok együttműködését a legsürgetőbb és legfontosabb hiányosságok pótlására.
Az Európai Bizottság a következő két év alatt erre a célra 500 millió euró uniós költségvetést különít el
– közölte Borrell. A katonai képességbeli hiányosságok kezelésére a brüsszeli bizottság a készletek feltöltését, a szovjet korszak örökölt rendszereinek helyettesítését, valamint a lég- és rakétavédelmi rendszerek megerősítését javasolta. A testület emellett sürgette, hogy a tagállamok dolgozzanak ki konkrét közép- és hosszú távú stratégiai terveket a légi, a szárazföldi, a tengeri, az űr- és kibervédelmi területen – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Francisco Seco
Facebook
Twitter
YouTube
RSS