fegyverkezés
Németország és Ukrajna közösen fejleszt fegyvereket
Pistorius német védelmi miniszter további milliárdos segélyeket jelentett be Kijevben. Azt is reméli, hogy ez hosszútávon új technológiákat biztosít a Bundeswehr számára. A miniszter látogatása alatt elmondta, hogy közösen fejlesztenek ki nagy hatótávolságú fegyvereket az ukrán hadsereg számára.Ferenc pápa húsvét alkalmából az amerikai alelnököt fogadta, majd a békéről és a fegyverkezés leállításáról beszélt
Semmilyen béke nem lehetséges igazi fegyvermentesítés nélkül, a népek védelem iránti igénye ne változzon általános fegyverkezési versennyé - fogalmazott Ferenc pápa húsvétvasárnapi üzenetében.Belehúznának a fegyverkezésbe a britek, ehhez pedig egy "országok felett álló" bankot terveznek és átlépnének az Európai Bizottságon is
Az Egyesült Királyság szerint egy új, országok felett álló bankkal az Európai Unió és a tőle kívül álló európai országok kedvezőbben fejleszthetnék a védelmi képességeiket.Komikustól az ijesztőig; elmebetegtől a veszélyesig - Hardcore Hobbista
Zelenszkij már békülne. A németek büszkén pusztítják el - ezúttal - saját magukat. De egész Európa elég ijesztően néz ki... A mai, kissé formabontó epizódban rengeteg exkluzív, máshol nem látható rövid videón keresztül mutatjuk be az aktuális állapotokat a nyugati világban.Sovány tehenek fejik egymást Putyinra és Trumpra hivatkozva
A sok Ukrajnáról szóló moralizálás mögött az összes nyugati sunyi a másik pénzére pályázik.Fegyverszünet vagy fegyverkezés?
Franciaország elnöke, Emmanuel Macron vészjósló hangot ütött meg, amikor arról beszélt, hogy 2030-ig Oroszország hadserege további háromszázezer katonával, háromezer harckocsival és háromszáz vadászgéppel bővülhet, ami véleménye szerint annak az egyértelmű jele, hogy Oroszország tovább terjeszkedne. Ebből pedig Macron véleménye szerint egyenesen az következik, hogy Putyin nem állna meg Ukrajnánál, ezért szó sem lehet arról, hogy az ország megadja magát, mert "Ukrajna kapitulációjából nem lehet béke."A lengyel elnök szerint addig kell fegyverkezni, hogy senki se merje megtámadni Lengyelországot
A történelem és a mostani ukrajnai háború tanulsága az, hogy fegyverkezni kell, nehogy valaki meg merje támadni Lengyelországot - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök szerdán a Lengyel Hadsereg Ünnepe alkalmából megrendezett varsói katonai díszszemlén.Csak most udvarolta ki Tusk Brüsszeltől a forrásokat, de máris további 300 milliós hitelt vesz fel fegyverkezési programja miatt
Lengyelország 300 millió eurós hitelt vesz fel az Európai Beruházási Banktól (EIB) az európai légvédelmi projekt részét képező lengyel–francia műholdprogramra – jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő hétfőn Varsóban, Nadia Calviño EIB-elnökkel közös sajtókonferenciáján.Ajánljuk még