Pesti Srácok

Csak most udvarolta ki Tusk Brüsszeltől a forrásokat, de máris további 300 milliós hitelt vesz fel fegyverkezési programja miatt

null

Lengyelország 300 millió eurós hitelt vesz fel az Európai Beruházási Banktól (EIB) az európai légvédelmi projekt részét képező lengyel–francia műholdprogramra – jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő hétfőn Varsóban, Nadia Calviño EIB-elnökkel közös sajtókonferenciáján.

– jelentette ki a Calviñóval folytatott tárgyalások után Tusk. Közölte: hétfőn aláírták a francia részvétellel megvalósítandó lengyel műholdprogramról szóló megállapodást, amelynek a megvalósítását az EIB 300 millió eurót érő hitellel támogatja. Hozzáfűzte: ennek köszönhetően "egy lépéssel előrehaladunk a lengyelországi és az európai vaskupola létesítésének tervében", amelynek a műholdrendszerek, valamint a felderítő rendszerek elválaszthatatlan részét képezik. Bejelentette továbbá: néhány napon belül több más európai miniszterelnökkel együtt bemutatja az Európai Bizottságnak a légvédelmi rendszer létesítésének tervét.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg Tusk.

Nadia Calviño elmondta: a lengyel műholdprogramra szánt 300 millió euró odaítélése az EIB első lépése az európai biztonsági és védelmi terv megvalósításának támogatásában.

Donald Tusk áprilisban jelentette be, hogy Lengyelország csatlakozik a közös európai légvédelmi kezdeményezéshez (ESSI). Most a miniszterelnök azt is megköszönte, hogy az EIB kész támogatni Lengyelország keleti határának védelmét. Utalt korábbi bejelentésére, miszerint tovább kívánják erősíteni a keleti határszakaszt már védő, elektronikus rendszerrel felszerelt acélkerítést, és a tervek szerint 2,5 milliárd dollárt fordítanak a biztonság és az elrettentés fokozására az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határvonalon. A Keleti pajzs nevű projekt keretében megvalósítandó erődítményrendszer építésekor a határt környezetvédelmi jellegű beruházásokkal is biztosítani tervezik, valamint fejleszteni fogják a civil célokra is felhasználható infrastruktúrát – emelte ki.

Marcin Kierwiński, a múlt héten a posztjáról távozott lengyel belügyminiszter hétfőn a TOK FM lengyel kereskedelmi rádiónak nyilatkozva ezzel kapcsolatban konkrét bunker- és lőállási rendszereket, lövészárkokat, "különböző típusú blokádokat" említett meg, amelyek megakadályoznák, hogy például harckocsik átlépjék a lengyel határt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka