Még hallani egy-egy kínlódó nyögést, ami rögtön elvész a tömeg egyre hangosabb morajában. Még látni lehet néhány kétségbeesett próbálkozást, de a koronavírus-járvány erős hullámai végleg elmossák a politikai együttműködés szószólóit. Az Európai Egyesült Államok kontúrja szép lassan beleolvad a történelem sűrű ködébe. Szemünk láttára, a válság nyomása miatt eltűnik egy túl komolyan vett vízió; a szocializmus múlt századi utópiája után a föderális Európa történelmi kísérlete is kudarcot vall. Marad Európa, maradnak a nemzetállamok, marad a gazdasági közösség, a néha civakodó, de alapvetően békés népek közti együttműködés; de a közös politika fantazmagóriája, az Európai Egyesült Államok csupán érzéki csalódássá válik. Véget ér egy vízió, amely még születése előtt elhalálozott.
A koronavírus-járvány soha nem látott válság elé állította az Európai Uniót. Az elmúlt ezer évben számtalan katasztrófával néztek szembe a „korona népei”, a nemzeti közösségek, majd a nemzetállamok, mindenfajta és -féle „uralom”, de a XX. század kitermelte integrációnak, az elmúlt évtizedekben egyre mélyebb együttműködési formának, az Európai Uniónak ilyen egészségügyi, gazdasági, illetve társadalmi krízissel még soha nem kellett megküzdenie. Míg a „föderális” intézmények, az uniós politikát generáló szervezetek megbénultak, csődöt mondtak hatékonyságukban, addig a szuverén döntéseket világra hozó nemzetállamok sokkal eredményesebben, a közösségek számára jóval üdvösebb módon tették a dolgukat. Ha valamit megtanultunk a járvány során az integrációról, akkor az az, hogy míg az unió közös politikája csak káprázat volt, az Európai Egyesült Államok álma pusztán illúziónak bizonyult, addig a „Nemzetállamok Európája”, az együttműködő szuverén országok autonóm cselekvése a lehető legjobb válasz lett arra a kérdésre, hogy „hogyan tovább”.
Európai Egyesült Államok kontra Nemzetek Európája
Az európai integrációs folyamatokat kezdetétől végigkísérte egy társadalomfilozófiai vita, amelynek komoly gyakorlati következményei voltak és vannak ma is. A szellemi háború a „még több közös politika”, a nemzetállamok kiiktatása, az Európai Egyesült Államok megvalósítása, illetve az országok szuverenitásának megerősítése, a „csupán” gazdasági együttműködésen alapuló „Nemzetek Európájának” eszmeisége között lobbant újra és újra fel. (Utóbbi gondolat első jelentős megfogalmazója Charles de Gaulle volt, de az alapító atyák sem gondolkodtak föderális Európában.) A két egymásnak feszülő politikai csoport már a járvány előtt külön utakon járva ugyan, de közös álláspontra került abban a kérdésben, hogy a ma létező intézményrendszert és működési mechanizmust meg kell reformálni. A pandémia azonban felerősítette ezt az igényt, hisz kiderült az, hogy az Európai Unió mai formája nem alkalmas egy mély egészségügyi, gazdasági és társadalmi válság kezelésére.
A legutóbbi uniós parlamenti választások során előtérbe kerültek a megújulás igényének hangjai – nyilván azért is, mert az állampolgárok, látva a túlbonyolított és átláthatatlanul bürokratikus rendszert, elvárták ezt. Az egyik politikai „felekezet” a „még több unióban” vélelmezte a megoldást, a másik pedig a szuverén nemzetállamok gazdasági (kevésbé politikai) együttműködésében. Az előbbit – az ismert politikusok közül – leginkább Angela Merkel és Emmanuel Macron, az utóbbit a lengyel Kaczyński, az olasz Salvini és a kontinensen egyre ismertebbé váló Orbán Viktor jelenítette meg.
Róma, 2020. február 4. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök és Matteo Salvini, a Liga vezetőjének találkozója Rómában. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Látni kell azonban azt is, hogy az új politikai törésvonal felülírta a régi bal-jobboldali lövészárkokat. Nem véletlen tehát az sem – ebből megérthető –, hogy miért is került egyre nagyobb politikai támadás alá Magyarország és Lengyelország. Az egyik fontos, ugyanakkor kevésbé kibeszélt oka volt ez annak a fura, ugyanakkor ízléstelen jelenségnek, hogy Orbán, Kaczyński vagy Salvini nemtelen és hazug támadások kereszttüzébe került. (Persze a bevándorlásra adott válaszok közti áthidalhatatlan különbségek már régóta feszítették a politikai közösségek gyolcsát.)
A kérdés tehát a szükséges reformokról az lett, hogy az Európai Egyesült Államok, avagy a Nemzetek Európája legyen a közös jövőnk.
A vita Magyarországon
Az Európai Egyesült Államok egy olyan elképzelt szoros politikai együttműködés eszméje, amelyben a nemzetállamok politikai státusza tovább gyengülne a föderáció (vagy konföderáció) megvalósulása mellett. Mondhatni, hogy a globalizmus-lokalizmus „leglátványosabb” vitájának kiteljesedése, amelyet Magyarországon leginkább a Demokratikus Koalíció és Momentum képvisel, de az MSZP is inkább hajlik ebbe az irányba, ahogy a Jobbik is szép lassan áthangolta magát – elárulva egykori szavazóit, az uniós zászló égetésétől eljutott a „bérunió” tervezetéhez. Az LMP inkább áll a nemzetek szuverén együttműködése mellé („gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!”), míg a Fidesz és a KDNP egyértelműen a Nemzetek Európáját támogatja.
Budapest, 2019. április 14. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője, Gyurcsány Ferenc felesége beszédet mond a párt európai parlamenti kampánynyitó rendezvényén a Budapest Kongresszusi Központban. Fotó: MTI/Mohai Balázs
A járvány tanulsága
Az elmúlt negyedév azt bizonyította, hogy az unió intézményei képtelenek voltak kezelni a mély válságot. A Bizottság több mint egy hónapig bagatellizálta a problémát. Az unió egészségügyi biztosa, Sztella Kiriákidész még márciusban is arról beszélt, hogy nincs valós veszélye, hogy a járvány tömegesen elterjed majd a kontinensen. Majd – mindezek miatt – Ursula von der Leyen április közepén bocsánatot kért Olaszországtól azért, mert nem segítették időben és hatékonyan az uniós intézmények a katasztrofális helyzetbe kerülő országot. Ezután a Bizottság igyekezett a már rendelkezésre álló pénzeket átcsoportosítani a védekezésre és a leendő gazdasági problémák megoldására, de ezek elégtelen lehetőségeket kínáltak csupán. Mértékük, mint csepp a tengerben; értelmük csupán látszattevékenység.
Az Európai Parlament „erőfeszítése” kimerült abban, hogy megerősítette a nevetségesen kicsiny mértékű uniós pénzek átcsoportosítását, míg különböző határozatokat fogadott el a védekezés fontosságáról – az ezekről szóló dokumentumok csupán az uniós könyvtárak polcait töltik meg felesleges, a jövőben senki által nem olvasott irományokkal. Az uniós parlament (és leginkább egyes bizottságai) egyre inkább a sóhivatalok képét mutatta, hisz miközben a járvány pusztított a kontinensen, újra elővették a jogállamiság sajátos, szubjektív (politikailag nem semleges) fogalmát és újabb támadásokat indítottak a globalizmussal szembehelyezkedő tagállamok kormányai ellen. Már-már nevetséges momentum volt, amikor – a járvány kellős közepén – az unió parlamentjének egyes bizottságaiban ismét határozatban támadták Lengyelországot és Magyarországot azért, mert a bevándorlási kvótákat nem tartották be, vagy a melegjogokat (!) nem kellő mértékben támogatják…
A járvány legnagyobb tanulsága ezidáig az, hogy a nemzetállamok tudták csak érdemben kezelni a válságot, voltak képesek hatékony cselekvésre – sokszor visszavéve szuverenitásukat a „közös politikától”. Az Európai Unió egyes intézményei egy inkompetens, nevetségesen lassan reagáló, szörnyen bonyolult gépezet képét mutatták; a Bizottság pedig egy olyan bürokratikus útvesztővé zsugorodott, amelyben elveszik minden értelem. Az állampolgárok elidegenedése az uniós mechanizmustól tovább mélyült, a jövőbeni politikai integráció eszménye pedig csődöt mondott. Ezen megfontolások alapján kell majd – ha a járvány elvonul – újragondolni az együttműködés formáját, az Európai Unió reformját.
(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)
Vezető kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS