Pesti Srácok

Az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el a mesterséges intelligencia szabályozásáról az előre látható kockázatok miatt (videó)

Az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el a mesterséges intelligencia szabályozásáról az előre látható kockázatok miatt (videó)

Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel tárgyalási álláspontot szavazott meg szerdai plenáris ülésén a mesterséges intelligencia (MI) szabályozásáról, amelyben a képviselők azt hangsúlyozzák, hogy a mesterséges intelligencia Európán belüli fejlesztésének és alkalmazásának meg kell felelnie az európai alapjogoknak és értékeknek. Nagy kockázatúnak minősítenék azokat az MI-rendszereket, amelyek jelentős mértékben veszélyeztetik az emberek egészségét, biztonságát, alapvető jogait vagy a környezetet, illetve, amelyek a választási eredmények és a szavazók befolyásolására alkalmasak.

Az EP által megszavazott szabályok a kockázatok szintje szerint állapítanak meg kötelezettségeket a szolgáltatók és a felhasználók számára. Az olyan MI-rendszerekre, amelyek az emberek biztonságára nézve elfogadhatatlan mértékű kockázatot jelentenek – mint például a társadalmi kreditrendszer – tilalom vonatkozna, ahogy az MI magánéletet sértő és diszkriminatív alkalmazásaira is. Ezek magukba foglalják

  • a köztereken végzett "valós idejű" és "utólagos" távoli biometrikus azonosítást;
  • az érzékeny személyes adatok biometrikus kategorizálását;
  • a profilalkotásra, illetve a tartózkodási helyre vagy bűnözői előéletre alapozott prediktív rendvédelmet;
  • a gépi érzelemfelismerés alkalmazását a bűnüldözésben, a határellenőrzésben, a munkahelyeken és az oktatási intézményekben;
  • arcfelismerő adatbázisok létrehozását az internetről vagy zártláncú televíziós hálózatok felvételeiből nem célirányosan leválogatott arcképek felhasználásával.

A képviselők nagy kockázatúnak minősítenék azokat az MI-rendszereket, amelyek jelentős mértékben veszélyeztetik az emberek egészségét, biztonságát, alapvető jogait vagy a környezetet. A választási eredmények és a szavazók befolyásolására alkalmas MI-rendszerek, illetve a több mint 45 millió felhasználóval rendelkező közösségimédia-platformok által használt ajánlórendszerek a képviselők javaslatában szintén felkerültek erre a listára.

PestiSracok facebook image

Az EP álláspontja szerint

  • az általános célú MI-rendszerek fejlesztői csak azután hozhatnák forgalomba termékeiket az uniós piacon, hogy felmérték és mérsékelték a lehetséges kockázatokat (az egészségre, biztonságra, az alapvető jogokra, a természeti környezetre, a demokráciára és a jogállamiságra), és bejegyeztették modelljeiket az uniós adatbázisba;
  • a generatív MI-rendszerekkel szemben, mint például a ChatGPT, elvárás lenne az átláthatóság: minden esetben fel kellene tüntetni, hogy a tartalmat mesterséges intelligencia állította elő, segítséget kellene nyújtani az úgynevezett "deepfake" képeknek az igaziaktól való megkülönböztetéséhez, valamint megfelelő biztosítékokkal kellene elejét venni a jogellenes tartalomgenerálásnak;
  • a kutatási tevékenységekre és a nyílt forráskódú licencek alapján rendelkezésre bocsátott MI-komponensekre ne terjedjen ki minden kötelezettség;
  • a polgároknak legyen lehetősége panasszal élni az MI-rendszerek alkalmazásával szemben, az alapvető jogaikra jelentősen kiható döntésekről pedig részletes tájékoztatást kellene kapniuk, amennyiben azok nagy kockázatú MI-rendszerek bevonásával születtek.

A tárgyalások az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanáccsal a jogszabály végleges szövegéről még szerdán megkezdődnek.

Mesterséges intelligencia írta Tóth Edina beszédét

Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője szerint "a mesterséges intelligenciának rengeteg alkalmazási területe van, és számos lehetőséget rejt magában, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az MI nem maradhat szabályozás nélkül". A képviselő kiemelte az átláthatóság és a nyomon követhetőség fontosságát.

– emelte ki a fideszes politikus.

A kockázatokat kell beazonosítani

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője kiemelte: a mai szavazás fontos mérföldkő egy olyan szabályozás kialakításában, amely képes kezelni a mesterséges intelligenciával szembeni állampolgári félelmeket és kockázatokat, ugyanakkor nem jelent túlszabályozást és nem gátolja az innovációt. Véleménye szerint olyan végső szabályozásra kell törekedni, ami emberközpontú és a fogyasztók védelmére helyezi a hangsúlyt.

– mondta el a képviselő.

Forrás: MTI, Facebook; Vezető kép: Magyarország legerősebb szuperszámítógépe Debrecenben az átadás napján, 2023. január 13-án. A Komondor névre keresztelt berendezést a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szuperszámítógép központjában helyezték üzembe. A szuperszámítógép 4,7 milliárd forintba került, teljesítménye öt petaflops, ami percenként 50 ezer laptopnyi kapacitásnak felel meg. MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.