Az FC Barcelona szombatra virradóra bejelentette, hogy Xavier Hernández Creus – sportági becenevén Xavi – lett a labdarúgócsapat vezetőedzője. A játékosként világ- és kétszeres Európa-bajnok szakvezető a katari al-Szadd SC csapatát hagyta el korábbi klubja kedvéért. Szerződése 2024 nyaráig szól.
A 41 éves Xavi játékosként 24 esztendőt töltött az FC Barcelonában, amelynek felnőtt csapatában 767 mérkőzésen lépett pályára és 25 trófeát nyert, köztük négy Bajnokok Ligáját és nyolc bajnoki címet. A korábbi kiváló középpályás feladata elsősorban az lesz, hogy kivezesse a katalánokat abból a válsághelyzetből, amelybe idén nyáron kerültek, amikor a hatszoros aranylabdás Lionel Messi a Paris Saint-Germainhez szerződött.
Az előző vezetőedzőt, a holland Ronald Koemant múlt csütörtökön menesztették, azóta a megbízott Sergi Barjuán irányítja a csapatot, amely a La Liga tabellájának kilencedik helyén áll, kilenc ponttal lemaradva a listavezető Real Sociedad mögött. A Celta Vigo elleni, szombati bajnoki meccsen még Sergi Barjuán ül a kispadon, Xavi a hétvégén érkezik Barcelonába, hétfőn mutatkozik be ünnepélyes keretek között, először pedig a válogatott szünet után, november 20-án, az Espanyol elleni városi rangadón vezeti a csapatot.
Felmerülhet a kérdés, hogyan tudta Xavi ilyen könnyedén otthagyni előző klubját, hiszen több évre szóló élő szerződése volt Katarban. Az al-Szadd csapatában búcsúzott a profi labdarúgástól Xavi Hernandez és itt lett aztán vezetőedző. Nos, a katariak ötmillió eurónak megfelelő összegért voltak hajlandóak elengedni a Barcelona ikonját, amit Xavi a saját zsebéből fizetett ki.
Fotó: MTI/EPA/Chem Moya
Facebook
Twitter
YouTube
RSS