Pesti Srácok

Az idős, szövődményekben szenvedő cukorbetegek számára súlyos kockázatot jelent a koronavírus

Az idős, szövődményekben szenvedő cukorbetegek számára súlyos kockázatot jelent a koronavírus

Az új koronavírus okozta Covid-19 betegség súlyos esetei léphetnek fel azon 75 évnél idősebb, kettes típusú diabéteszben szenvedők esetében, akiknek cukorbetegségük súlyos szövődményekkel párosul. Tíz ilyen koronavírussal fertőzött cukorbetegből egy meghal a kórházba kerülése után hét hapon belül – mutatták ki kutatók a Diabetologia című orvostudományi folyóiratban pénteken megjelent tanulmányukban, több, mint 1300 beteg esetét elemezve, akiket március 10. és március 31. között ápoltak 53 francia kórházban.

A betegek kétharmada férfi volt, az átlagéletkor mindkét nem esetében 70 év körüli. A diabéteszkomplikációk és az idősebb életkor növeli az elhalálozás kockázatát.

– írták. Az orvosok a betegek felénél találtak mikrovaszkuláris szövődményeket, amelyek a szemet, a vesét és az idegeket érintik. A betegek több, mint 40 százalékánál találtak olyan problémákat, amelyek a szívben, az agyban és a lábakban lévő nagyobb artériákhoz köthetők. A kutatók kimutatták, hogy a 75 éven felüliek esetében 14-szeres volt a halálozás kockázata az 55 évesekhez képest. A kórházi kezelés hetedik napján a betegek ötödét kellett intubálni lélegeztő gépen, egytizedük pedig meghalt. A betegek negyedét engedhették viszont haza a hetedik napon. A tanulmány megerősítette, hogy a vércukorszintet módosító inzulin és más kezelések nem jelentenek kockázati tényezőt a súlyos Covid-19 esetekre, és a cukorbetegeknek folytatniuk kell alkalmazásukat.

PestiSracok facebook image

A világban 5 810 331-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 360 332, a gyógyultaké pedig 2 416 528-ra emelkedett a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint. A fertőzés 188 országban van jelen.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.