Pesti Srácok

Az idősek világnapját a nyugdíjasok támogatásának megvonásával ünnepli Újpest baloldali vezetése

Az idősek világnapját a nyugdíjasok támogatásának megvonásával ünnepli Újpest baloldali vezetése

Ki így, ki úgy ünnepli az idősek világnapját. Orbán Viktor miniszterelnök például ma jelentette be, hogy a jól alakuló gazdasági számoknak köszönhetően a nyugdíjasok megkapják a nyolcvanezer forintos prémiumot, amely akár a százezer forintot is elérheti. Az Újpestet vezető baloldali tömörülés pedig úgy döntött, hogy megvonja a támogatást a kerületi nyugdíjasoktól. A momentumos polgármester, Déri Tibor és sleppje döntése azért is felháborító, mert egy csaknem tízéves, pártpolitikától független konszenzust dobott a kukába. A helyi Fidesz gyalázatosnak tartja a döntést és azt javasolja, hogy térjen vissza kerület a korábbi, jól bevált támogatási rendszerhez. Mindeközben Déri a közösségi oldalán köszönti az időseket, akiket mulatós zenével kárpótolna.

Bevett szokás közel tíz éve Újpesten, hogy nemcsak jelképesen, hanem érdemi módon is támogatja az önkormányzat az időseket. Mindaddig, amíg nem a momentumos Déri Tibor és szövetségesei voltak hatalmon, addig ezt a gesztust pártpolitikától függetlenül támogatták a képviselők, ennek jegyében pedig évente kétszer élelmiszercsomagot kaptak a kerületi nyugdíjasok. Nemrég viszont az új vezetés úgy döntött, hogy évente egyszer ad csak támogatást, élelmiszerutalvány formájában – írta az Origo.hu. Az LMP színeiben politizáló alpolgármester, Kanász-Nagy Máté pedig korábban azt jelentette be, hogy az idősekre szánt támogatás összegét a tizedére csökkentik 2021-ben. Ennek értelmében huszonnégyezer újpesti szépkorú támogatása helyett csak kétezer ember támogatását teszik lehetővé.

Bőven lenne pénz a nyugdíjasok támogatására

A Fidesz azt kérte a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, hogy az önkormányzat állítsa vissza a kerület a régi, jól működő támogatási rendszerét. Szerintük ugyanis a költségvetési számokból kiderül, hogy a kormányzatnak köszönhetően az állami támogatások több mint százhúszmillió forinttal emelkedtek az előirányzatokhoz képest, ezért bőségesen lenne forrás a nyugdíjasok támogatására. A Fidesz javaslatát a baloldal leszavazta.

PestiSracok facebook image

Nem az első támogatást vonják meg

Dériék, amióta hatalomra kerültek, folyamatosan megsarcolják az újpestieket. Kezdték a fiatalok lakáshoz jutási támogatásával, majd elvették a rendőrök évi kétszeri jutalmát, leállították az okostanterem fejlesztését, most pedig a nyugdíjasok alanyi jogon járó támogatását veszik el.

Mulatós zenével vigasztalja Déri a nyugdíjasokat

A polgármester képmutatását jól tükrözi, hogy pénteken a közösségi oldalán köszöntötte a nyugdíjasokat az idősek világnapja alkalmából és a támogatások megvonása helyett mulatós zenével kárpótolná a kerületi szépkorúakat.

Forrás: Origo; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.