Pesti Srácok

Az illatos úti állatmenhelyet is elérte Karácsonyék politikai tisztogatása

Az illatos úti állatmenhelyet is elérte Karácsonyék politikai tisztogatása

A FÖRI (Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság) új vezetője, Gyurcsány egykori testőre, Handl Tamás megtiltotta az állatmenhelynek, hogy adományokat fogadjon el a DOKTA-tól, a Doktorok az Állatokért Alapítványtól. Első körben nem fűztek indoklást a tilalomhoz, a DOKTA politikai szándékokat sejt a háttérben, mivel – mint írják – az alapítvány jobboldali személyekhez köthető.

A DOKTA száműzéséről a Magyar Macskamentő Alapítvány számolt be közösségi oldalán. Az önmagát politikamentes szervezetnek nevező MAVED azt írja, együttműködik bármilyen színezetű állatbarát önkormányzattal, ám ennek ellenére úgy érzik, hogy politikai “boszorkányüldözésbe” kezdett a DOKTA ellen a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat, ezért tiltotta meg az illatos úti állatmenhelynek a velük való együttműködést.

– számol be az MAVED a helyzetről.

PestiSracok facebook image

– zárják a posztjukat a macskamentők, rávilágítva arra, hogy Karácsony ősszel még nem politikai alapon szeretgette meg a neki odahozott kutyát.

– írta még egy hónapja Dódity Gabriella, az alapítvány kuratóriumi elnöke, a Fidesz kispesti frakcióvezetője.

Handl Tamás az Index kérdésére összeférhetetlenségi, leltározási és elszámolhatósági okokat említett a szerződésbontás okaiként, amiket később részletesen közzé is tett a FÖRI oldalán egy sajtóközlemény formájában. A FÖRI által bemutatott vádpontokat cáfolva Dódity Gabriella közzétette az alapítvány adománylistáját, valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy a DOKTA kizárólag az illatos úti telephely támogatására jött létre, így indokolatlanok az összeférhetetlenségi vádak, amik arról szóltak, hogy az alapítvány kuratóriumában a telephely állatorvosai is szerepet vállaltak.

Forrás: Facebook, Index, Föri

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.